Szerző: norberto012

Összeszedtük a statisztikákat a Milan-Hellas Verona mérkőzésről. A La Gazzetta dello Sport napilap szerint Giacomo Bonaventura teljesített a legjobban és De Jong volt a leggyengébb. – A Milan zsinórban második alkalommal játszott döntetlent. A Carpi után újabb kiesőjelölttel, a Hellas Veronával sem bírt a rossoneri. – A találkozón Bonaventura 7 alkalommal lőtt kapura, míg Bacca és Luiz Adriano 1-1 alkalommal. A kolumbiai csatár 1 lövésből betalált. – Érdemes kiemelni a két szélső hátvéd teljesítményét. Abate 4, míg De Sciglio 5 sikeres szerelést hajtott végre. – A Hellas Verona még nem tudott mérkőzést nyerni a bajnokságban ebben a szezonban. A mérleg…

Még több...

Elképzelhető, hogy a klubvezetés meneszti a kispadról Sinisa Mihajlovicot, amennyiben a csapatnak nem sikerül megnyerni a következő két mérkőzést. Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa rendkívül dühös volt az újabb kínos döntetlen miatt – számolt be erről a Corriere dello Sport. Mint ismert, a piros-feketék vasárnap 1-1-es döntetlent játszottak a győzelem nélkül az utolsó helyen álló Hellas Verona ellen. Azt megelőzően pedig az utolsó előtti Carpival ikszelt a csapat. A Tuttosport jelentései szerint Berlusconi a közelmúltban azt a célt tűzte ki a Mihajlovicnak, hogy az év utolsó 4 bajnoki mérkőzésén 12 pontot kell szerezni. Ez a szám legfeljebb 8 pont lehet,…

Még több...

Antonio Conte, az olasz válogatott szövetségi kapitánya szerint Mario Balotelli kiváló képességekkel rendelkezik és nagy potenciál van benne, de bizonyítania kell, ha szeretne ott lenni a jövő nyári Európa-bajnokságon. Pár nappal ezelőtt kisorsolták a 2016-os Eb csoportköreit. Olaszország az E-csoportba került Belgiummal, Írországgal és Svédországgal. Mario Balotelli a sorsolást követően az Instagram oldalán a következő bejegyzést posztolta: „Nem tudok várni” Antonio Conte egy interjúban reagált SuperMario bejegyzésére. „Mire nem tud várni? A tornán játszani vagy a televízión keresztül nézni az Eb-t? Minden rajta múlik és sokat kell bizonyítania. Balotelli olyan képességekkel rendelkezik, amellyel nagyon sokan szeretnének. Potenciálisan ott van a…

Még több...

A SportMediaset szerint a Milan vezetősége a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni a Juventus védőjét, Martin Cacerest. Az uruguayi játékos a 2015/2016-os szezonban mindössze 3 tétmérkőzésen lépett pályára és többnyire sérülések hátráltatták a folyamatos játékban. A Milan vezetősége még a télen szeretné elhozni Torinóból Cacerest, akinek jövő nyáron jár le a szerződése – állítja a SportMediaset. Ennek köszönhetően a védelem közepén és szélén egyaránt bevethető védőt januárban olcsóbban meg lehetne szerezni. Mivel nagy valószínűséggel Philippe Mexés a télen elhagyja a klubot, ezért Adriano Galliani gőzerővel dolgozik a francia védő pótlásán és a védelem megerősítésén. A 28 éves játékos értékét a…

Még több...

A legfrissebb hírek szerint a Milan legújabb kiszemeltje a francia élvonalban szereplő Nice játékosa, Hatem Ben Arfa. A 28 éves játékos a nyáron csatlakozott a Nice csapatához, miután a Newcastle szerződést bontott vele. Ben Arfa a jelenlegi szezonban 16 bajnoki meccsen lépett pályára és 7 gólt szerzett, valamint 2 gólpasszt is jegyzett. A Calciomercato értesülései szerint a Milan játékosmegfigyelőket küldött a szombati Reims-Nice francia élvonalbeli mérkőzésre, hogy megnézzék Ben Arfát. Vélhetően a francia játékos lesz a piros-feketék egyik célpontja a téli átigazolási időszakban. A klubvezetés Ben Arfával erősítené meg a csapatot, mivel Alessio Cerci és Keisuke Honda sem tudott meggyőző…

Még több...

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma délutáni Milan-Hellas Verona mérkőzésre, amelyet a DIGI Sport 2 élőben közvetít. MILAN: Donnarumma; Abate, Alex, Romagnoli, De Sciglio; Niang, De Jong, Montolivo, Bonaventura; Luiz Adriano, Bacca. Cserék: Abbiati, Livieri, Calabria, Zapata, Mexes, Ely, Poli, Kucka, Mauri, Bertolacci, Honda, Cerci. HELLAS VERONA: Gollini; Sala, Marquez, Moras, Piasano; Viviani, Greco; Wszolek, Ionita, Siligardi; Toni. Cserék: Coppola, Bianchetti, Helander, Checchin, Winck, Zaccagni, Jankovic, J.Gomez, Pazzini.

Még több...

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője megtartotta sajtótájékoztatóját a vasárnapi meccs előtt. „Kitűztünk magunk elé egy célt és az elmúlt hónapok alapján azt tudom mondani, hogy jó úton haladunk. Az elmúlt 8 mérkőzésükből mindössze 1-et veszítettünk el, azt is idegenben a Juventus ellen. Azonban az utóbbi néhány meccsünkön nem tudtunk sok gólt szerezni. Ebből a szempontból javulnunk kell. Múlthéten pontokat vesztettünk a Carpi ellen, ez a mi hibánk. Nem szabad megismételnünk annak a mérkőzésnek az első 20 percét. Erős kezdésre van szükségünk a Hellas Verona ellen. Meg kell találnunk a következetességet az eredményeinket tekintve. A játékosok tisztában vannak azzal, ha nem…

Még több...