A Telegraph értesülései szerint a Chelsea 40 millió eurónak megfelelő ajánlatot tesz Carlos Baccáért. Bacca tavaly nyáron nagy reményekkel mintegy 30 millió euróért érkezett Spanyolországból a Milanhoz és eddig 19 bajnokin 8 gólt szerzett. Állítólag az angol élvonalban szereplő Chelsea a téli átigazolási időszakban egy csatárt keres, miután Radamel Falcao nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ráadásul sérülés miatt egy ideig harcképtelenné vált. A Telegraph angol lap szerint az angol együttes egy 30 millió fontos – körülbelül 40 millió eurós – ajánlatot készül tenni a piros-feketéknek Baccáért. A lap hozzáteszi, hogy a Milan nem szeretne megválni a kolumbiai…
Szerző: norberto012
Ricardo Kaká, a Milan korábbi klasszisa az Aranylabda díjátadón elmondta, a Juventus kell legyen a követendő példa a rossoneri számára. Január 11-én, hétfőn tartották a 2015-ös FIFA Aranylabda gálát. A rendezvényen számos aktív és visszavonult játékos tiszteletét tette, többek között Ricardo Kaká, Clarence Seedorf vagy éppen Thiago Silva. Kakát az újságírók kérdezték a Milan jelenlegi helyzetéről. A brazil labdazsonglőr szerint a csapat hamarosan ismét nagy lesz és a Juventust hozta fel követendő példának. „Nehéz megmondani ilyen messziről, hogy mi a baj a Milannál. A piros-feketék jelenleg egy negatív időszakon mennek keresztül, de a labdarúgás ciklusos és a Milan hamarosan ismét…
Az angol élvonalban szereplő Swansea City a télen szerződtetné a Milan középpályását, Nigel De Jongot. De Jong idén mindössze 5 bajnoki meccsen játszott és egyre nagyobb az esély arra, hogy a télen elhagyja a csapatot. A holland középpályás több játéklehetőséget szeretne kapni és a vezetőség is szeretne megválni tőle a magas fizetése miatt. Az angol The Sun napilap szerint a Premier League-ben a 17. helyen álló Swansea City kész mintegy 3,7 millió fontos (körülbelül 5 millió euró – a szerk.) ajánlatot tenni De Jongért. A 31 éves játékos iránt a Leicester City és a Los Angeles Galaxy is érdeklődik. De…
Cristian Brocchi, a Primavera csapat vezetőedzője válaszolt az újságírók kérdésére és elmondta, hogy nem foglalkoztatják a Sinisa Mihajlovic távozásával kapcsolatos pletykák. Féltávhoz érkeztünk a bajnokságban és a Milan 19 fordulót követően a 8. helyen áll a tabellán 29 ponttal. A piros-feketék a Carpi, a Hellas Verona és a Bologna ellen is pontokat hullajtottak, így visszacsúsztak a középmezőnybe. A közelmúltban több alkalommal is felmerült Sinisa Mihajlovic esetleges távozása, miután a vezetőség nem elégedett az eddigi eredményekkel. A lehetséges edzőjelöltek között van a csapat korábbi középpályása és egyben a Primavera csapat jelenlegi edzője, Cristian Brocchi is. „Nincsenek hatással rám azok a pletykák,…
Nem csak az angol Premier League-ből, hanem a spanyol élvonalból is van kérője a Milan kapusának. A 34 éves kapus ebben a szezonban 8 bajnoki meccsen lépett pályára, viszont október óta Gianluigi Donnarumma védi a csapat kapuját, aki maximálisan élvezi Sinisa Mihajlovic bizalmát. Diego López jelenleg sérülésből lábadozik és hamarosan felépül, azonban a Roma elleni meccsen még nem szerepelt a meccskeretben. A Sportmediaset szerint Diego López iránt több spanyol együttes érdeklődik, nevezetesen a Celta Vigo, a Malaga és a Sevilla. Ez azt jelenti, hogy eddig fél tucat európai csapat szeretné megszerezni Lópezt. Korábban a Liverpool, a Bournemouth és az Everton…
A klub hivatalos honlapjának beszámolói szerint Jeremy Menez vasárnap teljes értékű edzésmunkát végzett Milanellóban. Egyre közelebb a francia csatár visszatérése, aki a jelenlegi szezonban sérülés miatt még egyetlen mérkőzésen sem léphetett pályára. Menez már egészséges és azon dolgozik, hogy a lehető legjobb erőnléti formában legyen. Menez vasárnap a csapattársakkal készült és teljes értékű edzésmunkát végzett – olvasható az acmilan.com weboldalon. Azt még nem tudni, hogy a 28 éves játékost pontosan mikor láthatjuk ismét a pályán, de az biztos, hogy már nem sokat kell várni erre.
Összegyűjtöttük a statisztikákat a Roma elleni meccsről. Mint ismert, a Milan szombat este 1-1-es döntetlent játszott a fővárosi együttessel. A Gazzetta szerint Gianluigi Donnarumma nyújtotta a legjobb teljesítményt. – A Milan gólját Juraj Kucka szerezte, akinek ez volt az első találata a csapat színeiben. A szlovák játékos tavaly nyáron csatlakozott a Milanhoz a Genoától. – Kuckának a gólpasszt Honda adta, aki összesen 4 asszisztnál jár ebben a szezonban. – Boateng legutóbb közel három és fél évvel ezelőtt lépett pályára a Milanban, akkor a PSV Eindhoven ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében. – A La Gazzetta dello Sport értékelése szerint Gianluigi Donnarumma volt…
Kevin-Prince Boateng, a Milan középpályása az 57. percben Luiz Adriano helyére állt be csereként a Roma elleni meccsen és ezt követően szemmel láthatóan megélénkült a piros-feketék támadójátéka. Boateng a Bologna elleni találkozót influenza miatt kénytelen volt kihagyni, azonban a Roma ellen már bevethető volt. „Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. Sok idő telt el a legutóbbi meccsem óta. Sohasem könnyű a Roma ellen hátrányból felállni, de a mutatott játékunk alapján elhullajtottunk két pontot. Eltekintve az első tíz perctől jó teljesítményt nyújtottunk. Most a hétközi kupameccsre kell fókuszálnunk. Mindent meg kell tennünk a győzelemért és a továbbjutásért. A lehető legjobb…
Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója a szombati Roma elleni meccset megelőzően megerősítette, hogy zajlanak a tárgyalások Stephan El Shaarawy jövőjéről. Mint már arról beszámoltunk, El Shaarawy egy mérkőzésre van attól, hogy életbe lépjen a kötelező vételi opciója a Monacónál. A francia klub viszont nem tart igényt a Fáraóra, aki a télen visszatérhet Olaszországba. Galliani a Roma elleni meccs előtt válaszolt az újságírók kérdésére és elmondta, hogy folynak a tárgyalások a fővárosi klub elöljáróival. Továbbá Galliani hozzátette, már csak az Atletico beleegyezése szükséges ahhoz, hogy Cerci csatlakozzon a Genoához. „Tárgyalunk a Romával El Shaarawy jövőjéről. Cerci? Van egy megállapodásunk a Genoával.…
Roma-Milan 1-1.
