Szerző: norberto012

A várakozások szerint José Mauri kezdőként kaphat lehetőséget a hétvégén a Frosinone ellen. A Milan vasárnap délután az újonc Frosinone együttesét fogadja a San Siróban. A piros-feketék az utóbbi két mérkőzésükön nem tudtak győzni, ugyanis 0-0-s döntetlent játszottak a Carpival, majd 2-1-re kikaptak a Hellas Veronától. Jó hír, hogy Alex és Mario Balotelli is visszatér eltiltásából, így mindketten Cristian Brocchi rendelkezésére állhatnak. Nem úgy, mint Giacomo Bonaventura, aki továbbra is sérüléssel bajlódik és minden bizonnyal a hétvégén sem játszhat. A Gazzetta szerint a Frosinone ellen Juraj Kucka, Riccardo Montolivo és José Mauri alkothatja a középpályát. A két csatár vélhetően Carlos…

Még több...

Ezúttal Manuel Pellegrinit, a Manchester City vezetőedzőjét hozták szóba a Milannal. Hetekkel ezelőtt a vezetőség menesztette Sinisa Mihajlovicot és az eddig a Primavera élén tevékenykedő Cristian Brocchit bízta meg a csapat irányításával a szezon végéig. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő szezonban új edző fog a Milan kispadján ülni. A közelmúltban Marcello Lippit, Paulo Sousát és Eusebio Di Francescót is szóba hozták a piros-feketékkel. A La Gazzetta dello Sport pénteki száma szerint Manchesterből érkezhet edző, nevezetesen Manuel Pellegrini, aki a szezon végén távozik a Citytől. Elképzelhető, hogy 63 éves szakember Olaszországba teszi át székhelyét. A napilap szerint nem lehetetlen,…

Még több...

Stephan El Shaarawy úgy érzi, hogy helyesen döntött, amikor januárban csatlakozott a Romához. A 23 éves csatár a télen kölcsönből visszatért a Monaco együttesétől, azonban egyből Rómába tette át a székhelyét. A megállapodás értelmében a szezon végéig kölcsönben szerepel a Farkasoknál, akik 13 millió euróért végleg megvásárolhatják. „A Roma volt a helyes választás számomra. Igaz, hogy nem voltam túl jó formában, amikor felvették velem a kapcsolatot a leigazolásom miatt, de Sabatini sportigazgatónak kulcsszerepe volt az üzlet lezárásában. Maximálisan bízott bennem. Szerencsém volt a szurkolókkal, jól kezdtem és győztes gólt szereztem. Nem is kívánhattam volna ennél jobb kezdést.” – mondta El…

Még több...

A La Gazzetta dello Sport szerint a kínai konzorcium ajánlatot tett a Milanért. Úgy tűnik, hogy felgyorsultak az események. A legfrissebb hírek szerint a befektetőcsoport tárgyal a Fininvesttel. A kínaiak ajánlata 500 millió euró a klub 70 százalékáért, és átvállalják a tartozásokat, amely több mint 200 millió. Továbbá 2-3 éven belül mintegy 300 millió euróért megvásárolnák a maradék 30 százalékot. Amennyiben Berlusconi rábólint az üzletre, egy hónapon belül megkötik az előszerződést. A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a kínaiak jelenleg a Milan pézügyeit vizsgálják és a jövő héten megszületik a döntés. Berlusconi tiszteletbeli elnök maradhat.

Még több...

A legfrissebb hírek szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Roma a szezon végén végleg megvásárolja Stephan El Shaarawyt. Mint ismert, a Fáraó jelenleg kölcsönben van a fővárosi együttesnél, azonban a megegyezés szerint a szerződésében szerepel egy 13 millió eurós véglegesítési opció, amely abban az esetben lép életbe, ha a Roma vezetősége elégedett a játékos teljesítményével és igényt tart a jövőbeli szolgálataira. El Shaarawy kezdetben remekül teljesített a Roma együttesénél, ugyanis 6 mérkőzésen 5 gólt szerzett, viszont az utóbbi időben már kevésbé brillírozik. A Calciomercato értesülései szerint a Roma elöljárói bizonytalanok és kérdéses, hogy élni fognak-e a vételi opcióval. Állítólag az…

Még több...

Olasz lapértesülések szerint Silvio Berlusconi hozzájárult a klub eladásáról szóló tárgyalások megkezdéséhez, ugyanakkor a Fininvest cáfolja a híreket. Már hetek óta téma a Milan háza táján a klub eladása. Robin Li, Kína hatodik leggazdagabb embere által vezetett kínai konzorcium szeretne többségi tulajdonrészt vásárolni, első körben 70 százalékot majd egy éven belül további 30 százalékot. Berlusconi időt kért a kínaiaktól, hogy átgondolja és meghozza a döntést. A Corriere dello Sport és a Tuttosport úgy tudja, hogy Berlusconi igent mondott, így hamarosan eladja a klubot. Ezzel egyidőben a MilanNews arról számolt be, hogy a Fininvest egy közleményben tagadta a klub eladásáról szóló…

Még több...

Biztossá vált, miután a Juventus megnyerte a bajnokságot, hogy a Milan lesz a torinói együttes ellenfele az Olasz szuperkupában. Bajnokot hirdettek Olaszországban. A Juve a hétvégén idegenben 2-1-re nyert a Fiorentina ellen és a Roma legyőzte a második helyen álló Napolit, így matematikailag is biztossá vált, hogy 3 fordulóval a vége előtt a Juventusé a Scudetto. Az Olasz szuperkupát minden évben, a szezon kezdete előtt néhány héttel rendezik meg a bajnok és a kupagyőztes szereplésével. Abban az esetben, ha a bajnok és a kupagyőztes is egy csapat, akkor a kupa ezüstérmese vesz részt. Ez azt jelenti, hogy a május 21-i…

Még több...

José Mauri a Hellas Verona ellen először kapott lehetőséget kezdőként a bajnokságban. A fiatal középpályás csalódottan nyilatkozott a vereség után és elmondta, a csapat számára minden egyes mérkőzés döntő fontosságú a szezon hátralévő részében. „Megpróbáltam mindent megtenni, amit az edző kért tőlem, mint például azt, hogy legyek gyors a labdával. A vereség nagyon mérgessé tett. A Hellas hosszú passzokkal játszotta meg Pazzinit, és a győzelem kulcsa a rövid, gyors váltások és beindulások voltak. Megpróbáltam a legtöbbet adni, hogy lendületbe hozzam a csapatot. Számunkra minden meccs döntő fontosságú.” „A Milan mezt viselni felelősséggel jár. A célunk, hogy fejlődjünk. Habár még mindig…

Még több...

Silvio Berlusconi és Adriano Galliani a tegnapi vereség után hosszú telefonbeszélgetést folytatott – számolt be erről a La Gazzetta dello Sport. Mint ismert, hétfő délután a Milan 2-1-re kikapott a sereghajtó – és biztos kieső – Hellas Veronától, így a csapat elszenvedte első vereségét Cristian Brocchi irányítása alatt. A további mérleg 1 győzelem és 1 vereség. A La Gazzetta dello Sport szerint a találkozót követően Berlusconi telefonon beszélt Gallianival. Állítólag a beszélgetés meglehetősen hosszúra sikeredett és kizárták annak a lehetőségét, hogy Mihajlovic visszatérjen a csapathoz. Mihajlovic jelenleg klub nélkül van, azonban több olasz élvonalbeli csapatnál is felmerült a neve.

Még több...

Javier Hernandez, a német élvonalban szereplő Bayer Leverkusen csatára elismerte, tavaly nyáron számos olasz együttes érdeklődött iránta, többek között a Juventus és az Inter mellett a Milan is. A 27 éves csatárért tavaly nyáron 12 millió eurót fizetett a Leverkusen a Manchester Unitednek és maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a bajnokságban eddig 26 bajnokin 17 gólt szerzett, továbbá a Bajnokok Ligájában 5, míg a Német kupában 4 alkalommal volt eredményes. Tavaly nyáron a Milannal is szóba hozták Chicharitót, akinél a döntéshozatalban a BL szereplés játszott fő szerepet. „A Serie A egy magas színvonalú bajnokság. A nyáron Olaszországból a…

Még több...