Malaga-Milan: egy győzelem továbbjutást érhet
Szerző: norberto012
Mattia De Sciglio, a csapat jobbhátvédje ma ünnepli 20. születésnapját. De Sciglio az előző szezonban Milan nevelésként robbant be a felnőtt csapat kezdőcsapatába. A fiatal olasz védő 5 mérkőzésen kapott szerepet, a Serie-A-ban és a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott. A mai napon a 20. születésnapját ünneplő védő az idei szezonban 6 mérkőzésen szerepelt, összesen 531 percet töltött a pályán. Isten éltesse!
A Milan Primavera magabiztos 2-0 arányú győzelmet aratott a Padova felett. A rossoneri szombat délután lépett pályára a Vismara sportközpontban a Padova ellen a Campionato Nazionale Primavera bajnokság 7. fordulójában. A mérkőzés végeredménye 2-0 lett. A mérkőzés elején kiegyensúlyozottan teljesített mind a két csapat, majd a 23. percben Simone Andrea Ganz büntetőből juttatta vezetéshez a Milant. A Padova gólhelyzeteket alakított ki, de gólt nem sikerült lőnniük. A második félidő elején Lucarini sérült meg, így Dal Compare állt be a helyére. A 70. percben Aldo Dolcetti ismét cserélni kényszerült, miután Iotti is megsérült, a védelem bal szélére csereként Tamás Krisztián állt…
Amelia vagy Gabriel lesz a kezdő az Olimpicóban?
Mattia De Sciglio, a csapat jobbhátvédje a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút. „Maldini? Ő a példaképem, és ő volt a csapatkapitány amikor gyerekként néztem a Milan mérkőzéseit. Fanatikusként követtem a játékát. Szép dolog lenne, ha egyszer csak a felét érném el annak, amit Maldini ért el pályafutása során. Ez a legfőbb álmom, majd meglátjuk mi történik” „Jobblábas játékosként jól érzem magamat a védelem bal oldalán, ez számomra nem probléma. Épp ellenkezőleg. Megtiszteltetés hogy Maldinihez hasonlítanak, de még fiatal vagyok, és sokat kell fejlődnöm. Mi volt a célom a szezon elején? Elsősorban az volt a legfőbb célom a szezon elején,…
A Milan Primavera 3-0-ra kikapott az Atalantától a Campionato Nazionale Primavera bajnokság szombati játéknapján. A listavezető 3-0-ra győzött a 7. helyen álló Milan Primavera felett. A házigazdák már a 10. percben Cais révén megszerezték a vezetést, majd a 40. percben Olausson növelte az Atalanta előnyét. Az első félidőt követően 2-0-val fordultak a csapatok. A szünetet követően a Milan nyomást gyakorolt az ellenfél kapujára, azonban a a 71. percben Mangni állította be a 3-0-s végeredményt. A vereség mellett súlyos csapás a csapat számára, hogy Bastone sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. PRIMAVERA: Atalanta-Milan 3-0 Időpont: 2012.10.12. 15:00 Helyszín: Atalanta Gólszerzők:…
Adriano Galliani szerint jelenleg nincsenek tárgyalások befektetőkkel a klub értékesítéséről. Olasz lapok már hetek óta arról cikkeznek, hogy Silvio Berlusconi szeretné eladni a Milan egy részét, körülbelül 30 százalékot orosz vagy arab befektetőknek. Mint ismert, Berlusconinak tavaly nyáron mintegy 560 millió eurós kártérítést kellett fizetnie. A La Gazzetta dello Sport szerint Berlusconi a Milan részvényeinek 30 százalékát szeretné értékesíteni, amely körülbelül 250-300 millió euró körüli összeget foglal magában. Emellett a hírek szerint Berlusconi a Mediaset társaságból is adna el részvényeket, az Al Jazeerának. Adriano Galliani, a Milan ügyvezető-igazgatója cáfolta a híreszteléseket az új befektető kapcsán. „Jelenleg nincsenek tárgyalások egy befektetővel…
Jose Maria Orobitg, Josep Guardiola ügynöke megerősítette, tárgyaltak a Milannal és nem utasította el az olaszok érdeklődését. Massimiliano Allegri állása veszélybe került a rossz szezonkezdetet követően. A csapat 7 bajnoki mérkőzésén csupán 2-szer győzött, 1-szer ikszeltek, 4 alkalommal pedig vereséget szenvedtek, így a 11. helyen állnak 7 ponttal. Az olasz sajtó szerint a Barcelona korábbi vezetőedzője, Josep Guardiola lehet a Milan új vezetőedzője. A spanyol lapok arról cikkeztek, hogy a szakember elutasította a Milan ajánlatát, Guardiola ügynöke azonban cáfolta ezeket a híreket. „Ez egyáltalán nem igaz, hogy Pep elutasította a Milan ajánlatát. Erről biztosíthatom Önöket. Ő egyszerűen csak szeretné élvezni…
Sulley Muntari, a Milan középpályása a várakozások szerint még ebben az évben pályára léphet, miután a nyáron megsérült a térde. A ghánai középpályás még júniusban sérült meg, amikor barátaival a tengerparton futball közben meghúzódott a térdében egy ínszalag. A műtétet követően a csapat orvosai Muntari visszatérését 2013. januárjára jósolták, most azonban úgy tűnik: a középpályás még ebben az évben pályára léphet. A Corriere dello Sport szerint a Milan orvosi stábja hamarosan zöld utat ad Muntarinak és újra edzésbe állhat. Az újság szerint Muntari november vége felé állhat majd Massimiliano Allegri rendelkezésére. Muntari még a 2012-es téli átigazolási időszakban igazolt a…
Ricardo Kaká, a Real Madrid brazil középpályása szerint a Milan kiszámíthatatlan lesz az idei Bajnokok Ligája sorozatban. A Milan és a Real Madrid számára is rosszul indult a szezon, a spanyolok azonban kilábaltak a rossz sorozatból. A Milan viszont továbbra is hullámvölgyben van, miután a bajnokságban 4 vereséggel és csupán 2 győzelemmel áll a tabellán. Kaká, a Real Madrid középpályása szerint a Milannak hinnie kell a győzelemben. „Az Inter nyerte a derbit, igaz? Még nem láttam a mérkőzés összefoglalóját, mert nekem is mérkőzésem volt, ugyebár a Barcelona ellen játszottunk. Milan? Úgy gondolom, hogy nagyon veszélyesek lesznek a Bajnokok Ligájában, elsősorban…