Szerző: norberto012

Riccardo Montolivo, a Milan csapatkapitánya ma ünnepli 29. születésnapját. Montolivo 1985. január 18-án látta meg a napvilágot Caravaggio városában, Olaszországban. Az olasz középpályás az Atalantában kezdte pályafutását majd 2005 nyarán a Fiorentina 3,5 millió euróért megvásárolta és 5 éves szerződést kötött vele. 2012 májusában a Milan bejelentette, megszerezték Montolivót, akinek június 30-án járt le a szerződése a liláknál, így ingyen került a rossonerihez. A csapatkapitány összesen 60 mérkőzésen lépett pályára a Milanban és 6 gólt szerzett. A jelenlegi szezonban 21 meccsen 2-szer volt eredményes. Montolivo tehát ma 29 éves, Isten éltesse sokáig!

Még több...

A Mediaset szerint a Milan vezetősége hajlandó lenne Riccardo Saponara játékjogának felét is felajánlani Marco Parolóért, a Parma középpályásáért. A 28 éves középpályás a jelenlegi szezonban kiválóan teljesít, hisz 18 bajnoki mérkőzésen 6 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Több klub mellett a Milan is érdeklődik Parolo iránt. A Mediaset jelentései szerint a Milan hajlandó felajánlani Riccardo Saponara játékjogának 50 százalékát, hogy csökkentse az olasz középpályás átigazolási árát. A Milan 2013 januárjában vásárolta meg Saponara játékjogának felét, azonban Allegri kezei alatt csupán 3 mérkőzésen lépett pályára. Még kérdés, hogy Seedorf milyen szerepet szán a 22 éves középpályásnak.

Még több...

A  klub új vezetőedzője, Clarence Seedorf a kezdőcsapatban számol Urby Emanuelsonnal, akinek így meghosszabbíthatják a szerződését. Az utóbbi időben már Allegri is kezdőként számolt Emanuelsonnal a védelem bal szélén, de Seedorf érkezésével felmerült az a lehetőség, hogy a holland szakember esetleg mást fog favorizálni. A Gazzetta dello Sport szerint Seedorf a kezdőcsapatban számol Urbyval  a védelem bal szélén.  Ezt állítólag közölte is vele. Így a játékos  a jövőben állandó szerephez fog jutni, ami azt jelenti, hogy a vezetőség meghosszabbíthatja az idén nyáron lejáró szerződését. Emanuelson hat és fél évet töltött az Ajaxban, mielőtt 2011 januárjában csatlakozott volna a Milanhoz. A…

Még több...

A hivatalos tájékoztatás szerint a Spezia elleni szerdai Olasz kupa mérkőzésen Giampaolo Pazzini izomsérülést szedett össze. Pazzini  nemrég tért vissza súlyos térdsérüléséből, amely miatt a támadó több mint fél évig harcképtelen volt. A közelmúltban azonban visszatért és a Spezia elleni mérkőzésen már kezdőként kapott szerepet. A legfrissebb közlés szerint az újabb izomsérülés miatt  8-10 napon belül újabb vizsgálatok következnek: „Az AC Milan hivatalos tájékoztatása szerint Giampaolo Pazzini izomhúzódással bajlódik, amit még a Spezia elleni Olasz kupa mérkőzésen szedett össze. További vizsgálatokat 8-10 napon belül végzünk” – olvasható a tájékoztatás az acmilan.com weboldalon. Seedorf tehát támadóként Mario Balotellivel, Robinhóval és Andrea…

Még több...

Adil Rami, a Milan francia középhátvédje elégedetten nyilatkozott a szerdai Spezia elleni meccset követően, ám még nincs teljesen százszázalékos erőnléti állapotban. Rami októberben csatlakozott a kerethez, ám hivatalosan csak januártól léphetett pályára a rossoneriben. A francia védő a szerdai Spezia elleni győzelem alkalmával kezdőként játszotta végig a mérkőzést: „Nagyon elégedett vagyok a szerdai játékot illetően. Kemény volt 90 percet végigjátszani, azok után, hogy nagyon sok ideig nem játszottam. Vissza kell térni a megfelelő szintre és többet kell játszanom. Voltak jó és kevésbé jó pillanataim a mérkőzésen” – mondta a Gazzetta dello Sportnak. „Mexésszel játszani könnyű, hisz már jól ismerem a francia…

Még több...

Giampaolo Pazzini, a Milan olasz támadója elégedett a Spezia elleni mérkőzésen mutatott játékával és reméli, hogy a jövőben eredményesebb lesz a csapat. A Milan szerda este a Spezia ellen lépett pályára az Olasz kupa nyolcaddöntőjében. A rossoneri végül Robinho, Giampaolo Pazzini és Keisuke Honda góljával 3-1-re legyőzte ellenfelét, így továbbjutott a negyeddöntőbe ahol január 22-én az Udinese lesz az ellenfél. „Elégedett vagyok a teljesítményemmel, ez volt az első olyan mérkőzésem, amikor kezdőként kaptam szerepet 8 hónapos kihagyás után. A gólszerzés bizalmat ad, de a jelenlegi dolgok állását nézve nem vagyunk jó helyzetben. Ez nehéz. Az egyetlen cél az volt, hogy…

Még több...

Tobb név is felkerült Clarence Seedorf átigazolási kívánságlistájára. Többek között a lehetséges téli érkezők között van Michael Essien, Adam Maher, Hernanes és Doria neve is. Mint ismert, Clarence Seedorf szerdán megérkezett Milánóba és csütörtökön megtartotta első edzését a csapat vezetőedzőjeként. A holland edző a hétvégi Hellas Verona elleni bajnokin debütálhat a kispadon. Seedorf érkezésével új játékosok is érkezhetnek. Állítólag a holland szakember több játékossal is szeretné megerősíteni a csapatát. Az első számú célpont Michael Essien lehet, aki beleillene a Seedorf által elképzelt taktikai formációba. Állítólag már csak a vezetőség igenje hiányzik ahhoz, hogy megkezdődjön a tárgyalás Essienért. A Mediaset szerint…

Még több...

Szerdán az olasz bajnokságban szereplő Fiorentina hivatalos közleményben jelentette be Alessandro Matri átigazolását. Giuseppe Rossi és Mario Gomez sérülése miatt a Fiorentinának mindenképpen igazolnia kell egy támadót: az első számú célpont a Milan olasz támadója, Matri. A Fiorentina hivatalos honlapján jelentette be Matri érkezését, aki fél éves kölcsönszerződés keretein belül csatlakozik a lilákhoz. A híresztelések szerint a Fiorentinának nincs opciós joga Matrira. „A Fiorentina hivatalosan bejelenti, hogy megszerezte kölcsönben a szezon végéig Alessandro Matrit a Milantól”  – szól a hivatalos bejelentés. Matrit csütörtökön egy sajtótájékoztatón mutatják be új klubjában. Az olasz támadó 18 mérkőzésen 1 gólt szerzett a Milanban. Mivel…

Még több...