Szerző: norberto012

A várakozások szerint a legújabb szerzemény, Giampaolo Pazzini hétvégén a Sampdoria ellen debütál a Milan mezében. A piros-feketék hivatalosan is megerősítették a transzfert, amelynek értelmében Pazzini a Milanhoz, Cassano pedig az Interhez szerződött. Pazzini már a napokban átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, mindent rendben találtak nála. A várakozások szerint Pazzini már a hétvégi Sampdoria elleni bajnokin kezdőként kap majd helyet. Az olasz támadó már korábban megfordult a Sampdoriában, ahol 87 mérkőzésen 48-szor volt eredményes. A hírek szerint tehát a vasárnapi bajnokin a Pato-Pazzini páros kezd majd a támadó szekcióban, mögöttük pedig Kevin-Prince Boateng szerepel majd. Továbbá lehetséges, hogy Allegri…

Még több...

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Milan közel áll a Genoa támadójának, Zé Eduardónak a leigazolásához. Órákkal ezelőtt jelentették be hivatalosan Giampaolo Pazzini érkezését, de úgy tűnik, hogy a Milan továbbra is szeretne szerződtetni egy támadót. A csapatban jelenleg 4 támadó van, Pato, Robinho, Pazzini és El Shaarawy, így szükség lehet még egy támadóra, annak ellenére hogy már 28 játékos tagja a csapatnak. A tekintélyes olasz sportnapilap szerint ezekben a pillanatokban tárgyal Adriano Galliani és Enrico Preziosi Zé Eduardo jövőjét illetően. Várhatólag a Milan kölcsön, opciós joggal szerezné meg Zé Eduardót, azonban ha a megállapodás nem születne meg,…

Még több...

A piros-feketék vasárnap este 3-2-re kikaptak a Juventustól a Trofeo Luigi Berlusconi kupán. A Rossoneri két gólját Robinho szerezte. Íme a mérkőzés utáni nyilatkozatok: ADRIANO GALLIANI: „A mérkőzés első és utolsó felében a Milan, a középső részében pedig a Juventus dominált. Ebben a pillanatban a drukkereket jobban érdekli az átigazolási időszak, mint a Berlusconi kupa. Kevesebb mint két hetünk van az átigazolási időszak végéig, és meglátjuk hogy mi történik. Cassano? Arra kért minket, hogy tegyük eladólistára. A jelen pillanatban a legvalószínűbb egy játékoscsere lehet, ez az Interen múlik. Jövő héten a Sampdoria elleni mérkőzés után ismét megbeszélést tartunk.” MASSIMILIANO ALLEGRI:…

Még több...

Massimiliano Allegri kijelölte keretét a vasárnapi Juventus elleni barátságos mérkőzésre. A piros-feketék vasárnap 20:45-kor lépnek pályára a Juventus ellen a Trofeo Berlusconi kupában. Massimiliano Allegri kijelölte keretét, amelyben nem szerepel Didac Vila, Rodney Strasser, Sulley Muntari és Massimo Ambrosini sérülés miatt, míg Philippe Mexes továbbra is edz. Gabriel nem, de Alexandre Pato visszatért az olimpiáról. A Milan kerete: KAPUSOK: Christian Abbiati, Marco Amelia, Edoardo Pazzagli; VÉDŐK: Ignazio Abate, Francesco Acerbi, Luca Antonini, Daniele Bonera, Mattia De Sciglio, Djamel Mesbah, Mario Yepes, Cristian Zapata; KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kevin-Prince Boateng, Kevin Constant, Urby Emanuelson, Mathieu Flamini, Riccardo Montolivo, Antonio Nocerino, Bakaye Traoré, Mattia Valoti;…

Még több...

A Milan vezetősége egy támadót szeretne leigazolni, és már többször felmerült Dzeko, Damiao vagy éppen Tevez neve, akik nem érkezhetnek, mert nincs EU-s útlevelük. Az utóbbi időben az olasz sajtó a legvalószínűbb érkezőnek Giuseppe Rossit, Marco Borriellót vagy Alessandro Matrit tartotta. Azonban a La Gazzetta dello Sport  szerint Cassano-Pazzini csere van a láthatáron. Pazzini és Cassano pár éve a Sampdoriában együtt játszott, most azonban mind a ketten klubot cserélhetnek. Cassano legutóbbi nyilatkozatában elmondta, dühös a vezetőségre Silva és Ibrahimovic távozása miatt, és nem érzi elég versenyképesnek a csapatot. Az Inter vezetőedzője, Andrea Stramaccioni pedig nem számol Pazzinivel, így ő átadólistára…

Még több...

A jelentések szerint Luka Modric érkezésével a Real Madrid akár 8 millió euróért is eladná Ricardo Kakát az olasz AC Milannak. Silvio Berlusconi, Adriano Galliani és Massimiliano Allegri vasárnap éjjel, a Trofeo Berlusconi tornát követően ül asztalhoz, hogy megtárgyalják az átigazolási időszak utolsó hetének eseményeit. Adriano Galliani már korábban elismerte, a Milan bejelentkezett Ricardo Kakáért. A nagy nehézségek ellenére megszülethet a megegyezés, miután a Real Madrid szerződtette Luka Modricot, így Kaká létszámfelettivé vált. A brazil támadó-középpályás még 2009-ben 68 millió euróért igazolt a spanyol fővárosi csapathoz, ám sérülései miatt nem tudott állandó kezdő lenni. A La Gazzetta dello Sport értesülései…

Még több...

Ignazio Abate, az olasz Milan jobbhátvédje nagyon optimistán nyilatkozott az új szezont illetően. Thiago Silva, Zlatan Ibrahimovic, Alessandro Nesta, Gennaro Gattuso, Clarence Seedorf, Mark van Bommel, Gianluca Zambrotta, Flavio Roma és Filippo Inzaghi távozásával egy teljesen új Milan építése kezdődött, bár a vezetőség csupán 4,9 millió eurót költött igazolásokra. Az átigazolási időszak utolsó hetében olyan játékosok érkezhetnek mint Kaká, Sahin vagy éppen Matri. A Milan vasárnap este 20:45-kor lép pályára a Juventus ellen a Trofeo Berlusconi kupában, amellyel lezárul a piros-feketék 2012/2013-mas szezonjára való felkészülés. A rossonerik többek között legyőzték a Schalkét, a Chelseát és a CD Olimpiát, azonban kikptak…

Még több...

Pato kétszer is betalált a svédek ellen, El Shaarawy debütált az olasz válogatottban. Íme a szerdai válogatott mérkőzések összefoglalója. Az új szövetségi kapitány, Louis Van Gaal ugyan jelölte Emanuelsont a válogatott keretében, de nem vett részt a Belgium ellen 4-2-re vereséget szenvedő holland alakulatban. Valamint Mario Yepes hazája válogatottjával, Kolumbiával gólnélküli döntetlent játszott az Atletico Madrid B csapatával. Cesare Prandelli több fiatal játékost is nevezett az Anglia ellen készülő keretébe. Az olasz válogatottban kezdőként lépett pályára Ignazio Abate, Antonio Nocerino és Stephan El Shaarawy. A mérkőzés első gólját De Rossi szerezte a 15. percben, majd rá  tizenhárom perccel Jagielka egyenlített,…

Még több...

Kisorsolták a Campionato Nazionale Primavera B csoportjának mérkőzéseit. A Milan Primavera számára a bajnokság augusztus 25-én kezdődik a Cesena otthonában, és 2013. április 27-én ér  véget a Sassuolo ellen. Az előző évekhez hasonlóan, idén is a Milan Primavera – a Campionato Nazionale Primavera B csoportjában fog szerepelni. A bajnokság augusztus 25-én kezdődik, és 2013. április 27-én ér véget. Íme a csapatok: Inter, AC Milan, Udinese, Atalanta, Brescia, Chievo, Bologna, Modena, Padova, Hellas Verona, Cittadella, Sassuolo, Cesena, Varese. Az AC Milan Primavera 2012/2013-mas szezonra szóló, legfrissebb kerete: Andrenacci, Narduzzo, Petkovic – Dal Compare, Iotti, Lucarini, Pacifico, Piacenza, Rondanini, Speranza, Tamás Krisztián…

Még több...

A várakozások szerint Riccardo Montolivo és Massimo Ambrosini is pályára léphet az augusztus 19-i Juventus elleni Berlusconi kupán, miután felépültek sérülésükből. A piros-feketék a következő mérkőzésüket, egyben utolsót a felkészülési időszakban a Juventus ellen vívják augusztus 19-én a San Siro stadionban. A Milan előző mérkőzésén a Real Madrid ellen vereséget szenvedett, míg a Juventus 4-2-re legyőzte a Napolit az Olasz szuperkupa döntőjében. A La Gazzetta dello Sport értesüései szerint Riccardo Montolivo és Massimo Ambrosini is felépült sérüléséből, így pályára léphetnek a mérkőzésen. Montolivo kisebb sérülés miatt kihagyta a Real Madrid elleni mérkőzést, illetve a válogatottal sem utazott el az Anglia…

Még több...