A Calciomercato beszámolói szerint a téli átigazolási időszakban a Milan szerződtetné a Zenit középpályását, Axel Witselt és az Everton szélsőjét, Kevin Mirallast.
A Milan a nyáron már közel állt Witsel szerződtetéséhez, de az átigazolási árról nem sikerült megegyezni a Zenittel. Januárban ismét megkezdődhetnek a tárgyalások. Eközben a Calciomercato szerint a belga középpályás iránt a Milan mellett számos Premier League-ben szereplő csapat érdeklődik. A Zenit kijelentette, hogy számítanak Witselre tavasszal a Bajnokok Ligájában, ugyanis az orosz együttes továbbjutott a kieséses szakaszba.
Állítólag a Zenit 25 millió eurónál többet kér Witselért.
Eközben – szintén a Calciomercato szerint – a Milan figyeli az Everton belga válogatott játékosát, Kevin Mirallast. A 28 éves játékos tökéletesen beleillene a Sinisa Mihajlovic által favorizált 4-4-2-es felállásba, hiszen a középpálya bal és jobb oldalán egyaránt bevethető.
Nem lesz könnyű dolga a piros-feketéknek, ha le akarják igazolni Mirallast. A belga játékos szerződése 2018-ig szól az Evertonnal, viszont nincs állandó helye a kezdőcsapatban.
11 hozzászólás
mikor kezdődik a marcetto?
Január 4.
Addig még vagy 20 nevet bedobnak, legyen min csámcsogni, és félek, hogy a végén meg sírni fogunk…
Bárcsak ne lenne igazam! 🙂
Sajnos igazad lesz….
Persze persze……
Miért nem őt?
Youri Tielemans
A gond, hogy egyik se lenne kezdő a jelenlegi csapatunkba..
Ha mindenki egészséges lenne bőven jobb a keretben.
Amennyiben Mirallas érkezne, akkor Bonaventura hova kerül majd? 😀 Tuti eladják.
mirallas jobb szélső ! leginkább!
akkor ő Cerci/Honda/Ménez hármas egyike helyére érkezhet.
Középszerű balf*szokból azt hiszem már van elég…