Szerző: norberto012

A  holland élvonalban szereplő Ajax 1 millió eurós ajánlatot készül tenni Hachim Mastourért, az AC Milan utánpótlás csapatában nevelkedő Hachim Mastourért. Mastour 2012-ben érkezett a Milan ifjúsági akadémiájára a Regginától 500 ezer euróért. Hachim iránt olyan klubok érdeklődtek, mint az Arsenal, a Real Madrid, a Barcelona és a Manchester United, de végül a Milant választotta. A marokkói-olasz nemzetiségű támadó-középpályást Olaszország és Európa egyik legígéretesebb tehetségének tartják. A Calciomercato.com szerint a holland Ajax szeretné megszerezni a rendkívüli képességekkel rendelkező játékost. A holland klub 1 millió eurót sem sajnálna a 15 éves játékosért. Mastour jelenleg a Milan Allievi Nazionale csapatában szerepel és…

Még több...

Leonardo, a Milan korábbi játékosa és vezetőedzője elmondta, személyes problémák miatt távozott a csapattól. A 44 éves szakember 1997-től 2001-ig szerepelt a Milanban játékosként, ezt követően játékosmegfigyelőként dolgozott, míg 2009-ben kinevezték vezetőedzőnek a távozó Carlo Ancelotti helyére. Leonardo egy szezont töltött a Milan vezetőedzőjeként és a bajnokságban a harmadik helyet szerezte meg. Ezt követően a vezetőség menesztette a brazil szakembert aki fél évvel később a városi rivális Inter vezetőedzője lett. „A személyes problémák, viták és félreértések miatt távoztam a Milantól. Inter? Elfogadtam a kihívást, nagy élmény volt számomra az Intert irányítani. Soha nem változott meg a tiszteletem a Milan iránt…

Még több...

Riccardo Saponara, a Milan olasz középpályását örömmel tölti el, hogy újra pályára léphetett a csapatban. A 22 éves támadó-középpályás a nyáron érkezett a csapathoz ám azóta kevés játéklehetőséget kapott. A jelenlegi idényben 6 mérkőzésen lépett pályára és 229 percet töltött a pályán. Saponara a Livorno elleni 3-0-ra megnyert mérkőzésen csereként állt be Robinho helyére a 82. percben. „Fantasztikusan éreztem magam a Livorno elleni mérkőzésen annak ellenére, hogy rövid ideig voltam a pályán. Fontos volt, hogy a lehető legjobban fejezzük be a mérkőzést, ezért is álltam be. Kaká? Gratulálok neki, ő egy nagyszerű játékos. Annak ellenére, hogy mindent megnyert, amit egy…

Még több...

A Milan vezetősége a szezon végén élni fog opciós jogával és végleg megvásárolná Adil Ramit és Adel Taarabtot. A két játékos megvásárlása  14 millió euróba kerül – írja a forzaitalianfootball.com. Rami még tavaly októberben csatlakozott a Milanhoz, ám hivatalosan csak januártól léphetett pályára. A megállapodás szerint a Milannak opciós joga van a francia védő végleges megvásárlására, akár csak Adel Taarabt esetében, aki szintén januártól erősíti a csapatot. A Tuttomercatoweb jelentései szerint mindkét játékos ára 7 millió euró, ami azt jelenti, hogy a Milannak 14 millió euróba kerülne, ha mindkét játékost szeretné véglegesíteni. Ugyanakkor Adriano Galliani megerősítette, a Valenciával és a…

Még több...

A Milan mellett az angol élvonalban szereplő Liverpool is szívesen szerződtetné a nyáron szabadon igazolhatóvá váló Guillermo Ochoát. A 28 éves kapus ügynöke már korábban elmondta, hogy a Milan már megkereste Ochoát, akinek a szerződése a nyáron lejár, így ingyen igazolhatóvá válik. A Milan vezetősége egy kapust keres Christian Abbiati pótlására. A Daily Express szerint a Liverpool készen áll ajánlatot tenni Ochoának, aki második számú kapus lenne az angol klubban Simon Mignolet mögött, mivel José Manuel Reina várhatólag végleg távozik. Ochoa 2011 óta szerepel a francia bajnokságban szereplő Ajaccióban és a jelenlegi idényben 33 bajnoki mérkőzésen kapott szerepet.

Még több...

Elégedett Andrea Poli teljesítményével a klub vezetősége, így a szezon végén a Milan vélhetően megvásárolja a játékos játékjogának másik felét is. A Milan tavaly nyáron 3 millió euróért vásárolta meg Poli játékjogának felét és úgy tűnik, a nyáron a másik 50 százalékra is igényt tart. Poli játékjogának másik fele a Sampdoria tulajdonában van. A SportItalia szerint a Sampdoria 4 millió eurót kér a középpályás játékjogának másik feléért, de úgy tűnik, hogy hajlandóak tárgyalni az ár csökkentéséről. Poli a Milanban összesen 36 mérkőzésen kapott lehetőséget és két gólt szerzett. Seedorfnak rendkívül nagyok a variációs lehetőségei, hisz Poli védekező középpályás létére a…

Még több...

Mattia De Sciglio, a Milan olasz jobbhátvédje elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy olyan nagy klub érdeklődik iránta, mint a Real Madrid, de maradni szeretne. De Sciglio a Milan ifjúsági akadémiáján nevelkedett, mielőtt pár éve felkerült a felnőtt csapathoz, ahol szinte alapemberré nőtte ki magát. Az olasz szélső a jelenlegi szezonban 18 mérkőzésen kapott szerepet. Az utóbbi időben sérült volt, így Abate és Bonera szerepelt a védelem jobb szélén. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy olyan csapat érdeklődik irántam, mint a Real Madrid. Azonban én maradni akarok és egy versenyképes Milanban szeretnék játszani. Bár a futballban soha nem tudhatod, hogy mi fog történni.…

Még több...

Stephan El Shaarawy, a Milan olasz támadója nagyon boldog hogy újra a pályán lehet. A Fáraó tegnap 35 percet töltött a pályán a Milan Primaverában a Hellas Verona elleni mérkőzésen. A találkozót végül megnyerte a Milan és El Shaarawy egy büntetőt harcolt ki a mérkőzés hajrájában, amit végül Pinato kihagyott. „Nagyszerű érzés volt visszatérni a csapathoz az első edzésen. Az elmúlt hónapokban sokan közel álltak hozzám, akárcsak a családom és a két legjobb barátom. Kemény hónapok voltak, de nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem. Inzaghi arra kért, hogy dolgozzak keményen. Jól éreztem magamat és megfelelő szellemben tértem vissza” – mondta Shaarawy.…

Még több...

A Milan Primavera szombaton 2-1-re legyőzte a Hellas Verona korosztályos csapatát a Campionato Primavera 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A mérkőzésen Modic góljával a hazaiak szereztek vezetést ám a 35. percben Gatto révén egyenlíteni tudott a Hellas Verona. A 79. percben Petagna büntetőből volt eredményes, így kialakult a 2-1-es Milan siker. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy El Shaarawy büntetőt harcolt ki, de Pinato a 88. percben kihagyta. Tamás Krisztián végigjátszotta a találkozót. PRIMAVERA: Milan-Hellas Verona 2-1 2014.04.19. Helyszín: Vismara sportközpont Gólszerzők: Modic (25.), Petagna (79.) ill. Gatto (35.). Sárga lapok: Benedicic, Simic ill. Sall Játékvezető: Andrea Morreale A kezdőcsapatok: MILAN: Gori…

Még több...