Constant sérült, Monti eltiltott.
Szerző: norberto012
A csapat jól teljesít!
Mattia De Sciglio, a Milan fiatal jobbszélsője elárulta, 10 éves korában közel állt ahhoz, hogy az Interhez igazoljon. De Sciglio a tavalyi szezonban a Primavera csapatból felkerülve vált ismertté. Az idei szezonban pedig már 21 mérkőzésen szavazott neki bizalmat Allegri mester, és a várakozások szerint – valamint Allegri elmondása alapján – a vasárnapi Cagliari elleni mérkőzésen is kezdőként kap majd szerepet. A februári hónap nagyon fontos lesz a Milan számára, hisz az ellenfél a Cagliari, a Parma, az FC Barcelona majd az Inter lesz, ebben a sorrendben. „Jelenleg pozitív időszakon megyünk keresztül, köszönhetően a szurkolóknak, akik mindig mögöttünk álltak. A…
Cristian Zaccardo, a Milan nyári szerzeménye maradandót szeretne alkotni új csapatában. A Milan a téli átigazolási időszakban szerződtette a Parma védőjét, Cristian Zaccardót Djamel Mesbahért cserébe. A világbajnok jobbhátvéd elmondta, jól érzi magát a Milanban, szeretne maradandót alkotni és folyamatos játéklehetőséghez jutni. „Nagyon pozitív az összképem a csapattársaimról, és az egész klubról. A tabellán egyre feljebb kűzdjük magunkat, már csak 3 ponttal vagyunk lemaradva a 3. helytől, míg pontszámban elértük a városi rivális Intert” – mondta Zaccardo. „Balotelli egy világklasszis játékos. Nagyon lelkesen végzi a munkáját. Több játékossal is régóta ismeri egymást, így nem volt nehéz beilleszkednie. Hasznos játékosa a…
Francesco Acerbi, a Chievo új középhátvédje elmondta, nagy teher esett le a válláról és örül a Milanból való távozásának. Az olasz védő a nyári átigazolási időszakban érkezett a Milanhoz. A piros-feketék játékjogának felét 4 millió euróért vásárolták meg. A szezon során viszont nem sikerült meggyőző teljesítményt nyújtania, így a klub a januári mercato alkalmával megvált Acerbitől. A megállapodás értelmében Acerbi játékjogának másik fele visszakerül a Genoához, míg Kevin Constant játékjogának fele a Milané lesz, és a szezon végén 4 millió euróért a másik felét is megvásárolhatják. Acerbi miután távozott Milánóból, a Genoa automatikusan kölcsönadta fél év erejéig a Chievónak. Francesco…
A Milan Primavera 3-1-es győzelmet aratott a Varese felett a Campionato Nazionale Primavera bajnokság 17. fordulójában. A rossoneri Primavera csapata szombat délután a Varese csapatához látogatott. A Milan már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést. A 2. percben Simone Andrea Ganz büntetőből volt eredményes, majd a 7. percben Ezekiel Henty növelte az előnyt. Immár 2-0 volt az állás. A 13. percben Kiakis szépített szintén büntetőből. A második félidőben ismét a Milan került helyzetbe, majd végül a 61. percben Hentyt buktatták a 16-oson belül, a tizenegyest Ganz értékesítette. Ezt követően már nem született gól, a házigazdák 10 emberrel fejezték be a…
Adriano Galliani, a Milan ügyvezető-igazgatója elárulta, a Real Madrid 18 millió euróban határozta meg Ricardo Kaká árát, így lemondtak az üzletről és Mario Balotellit szerződtették. A piros-feketék a januári átigazolási időszakban közel voltak Ricardo Kaká megszerzéséhez, a játékossal már meg is állapodtak, a Real Madriddal viszont nem sikerült, Galliani felfedi az okokat. „A Kaká történetnek vége. Tárgyalások lezárultak. A Real Madrid 18 millió eurót kért érte, értékeltük a helyzetet, figyelmbe vettük a játékos életkorát, a formáját, a kivásárlási összeget, valamint a fizetését is és úgy döntöttünk, hogy nem igazoljuk le” – mondta Galliani az újságíróknak. Mint később kiderült, miután kudarcba…
Vasárnap este 20:45, Milan-Udinese. Változott a játékvezető.
A szezon végén öt játékosnak – Abbiatinak, Yepesnek, Flamininek, Bonerának és Ambrosininek – jár le a szerződése, míg két játékosunkat (Zapata és Bojan) végleg megvásárolhatjuk az opciós jogban foglalt összeg fejében. Christian Abbiatinak, a Milan jelenlegi első számú kapusának is lejár a konkraktusa a nyáron, és a La Gazzetta dello Sport szerint nem lenne meglepő, ha a 36 éves kapus visszavonulna. Lejár még a szerződése Daniele Bonerának, akinek jövője továbbra is kérdéses a Milan színeiben. Bonera 2006-ban csatlakozott a csapathoz, azóta pedig 160 hivatalos meccsen lépett pályára, az idei szezonban eddig 13 alkalommal kapott lehetőséget. Mario Yepes jövője is tisztázatlan.…
Mino Raiola játékosügynök, aki többek között Ibrahimovicot, Van Bommelt, Balotellit és Robinhót is képviseli elmondta, a 2012-es Európa-bajnokság ideje alatt a francia bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain ajánlatot tett Balotelliért, amit a Manchester City elutasított. Hosszú tárgyalásokat követően Mario Balotelli csatlakozott a Milanhoz, több mint 20 millió euróért. Mino Raiola, az olasz támadó ügynöke a sajtónak elmondta, még a nyáron Zlatan Ibrahimovic érkezése előtt a PSG hivatalos ajánlatot tett Marióért, amit az angol klub elutasított. „Az Európa-bajnokság ideje alatt a PSG hivatalos ajánlattal kereste meg a Manchester Cityt, akik elutasították az ajánlatot. Balotelli és Ibrahimovic egy csapatban? Szerencsés vagyok, hogy két…