Csata a második helyért.
Szerző: norberto012
Kevin-Prince Boateng, a Milan ghánai középpályása elmondta, nem kedvez számára a változó szerepkör a pályán. A tavalyi és az azelőtti szezon nagyszerűen sikerült Kevin-Prince Boateng számára. Az idei szezonban viszont gyengén teljesített, hogy ez tudható-e be Zlatan Ibrahimovic távozásának? Ez nem derült ki. Boateng 2010-ben csatlakozott a Milanhoz 7 és fél millió euró fejében, azóta 93 mérkőzésen 15-ször volt eredményes. A jelenlegi szezonban viszont 32 mérkőzésen csupán 3 gólt lőtt. Prince a Sky Sport Italiának elmondta, nem kedvez számára a változó szerepkör a csapatban. „Le kell győznünk a Napolit, ahhoz hogy megszerezzük a második helyet, amely továbbra is célunk. Nehéz…
Barbara: A Milan egy darabja a szívünknek.
Stephan El Shaarawy szerint a csapat a második hely megszerzésére koncentrál Hét mérkőzés van hátra a bajnokságból és jelenleg a Milan a tabella 3. helyén áll 6 ponttal megelőzve a 4. Fiorentina csapatát, míg 4 pontra lemaradva a 2. Napolitól. A hétvégén rendezik a Serie-A 32. fordulóját. A Milan vasárnap este hazai pályán fogadja a Napoli csapatát. Azt követően pedig a Juventus és a Catania lesz az ellenfél. El Shaarawy csalódottan nyilatkozott a firenzei döntetlenről, valamint szót ejtett az egyéni és a csapat céljairól is: „Csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült megnyernünk a Fiorentina elleni mérkőzést, mivel 2-0-ra is vezettünk. A…
Mégsem fog a Milanhoz szerződni az Inter korábbi, az angol bajnokságban szereplő QPR jelenlegi kapusa, Julio Cesar. Az elmúlt napokban több újság is arról cikkezett, hogy a Milan szeretné leigazolni a Queens Park Rangers kapusát, Julio Cesart. A brazil kapus 2005 és 2012 között erősítette a városi rivális Inter csapatát, csaknem 300 mérkőzésen lépett pályára. Ám tavaly nyáron a Premier Leaguében szereplő QPR-hez igazolt. Julio Cesar a La Gazzetta dello Sportnak elmondta, nem tér vissza Olaszországba, mert boldog a családjával Angliában. „Visszatérek-e Milánóba? Nem. Már új nyelvet tanulok itt Londonban, gyönyörű a város és a családom is boldog. Amikor az…
Ganz gólt szerzett, Tamás Krisztián játszott!
A harmadik hely bebiztosítása a tét!
Mattia De Sciglio, a Milan fiatal jobbhátvédje nyilatkozott a Milan Channelnek a Fiorentina elleni mérkőzésről; az interjú közben megjelent Kevin-Prince Boateng, aki De Sciglio hajstílusáról is beszélt. A rossoneri vasárnap 12:30-kor lépnek pályára a Fiorentina ellen a Stadio Franchi stadionban. Mattia De Sciglio szerint a Milannak nagyon fontos lesz a következő három bajnoki mérkőzés. „Fizikailag jó formában vagyunk, és a mérkőzéseken mindig sikerül erőt tartogatni a következő találkozóra. Nagyon óvatosnak kell lennünk a Fiorentina ellen, és a lehető legkevesebb hibával kell játszanunk” – mondta De Sciglio. A célunk a második hely megszerzése a bajnokságban, ez azt jelenti hogy a következő…
M’Baye Niang, az AC Milan fiatal támadója elmondta, fontos tagja akar lenni a piros-feketéknek, és segíteni szeretné a csapatot a második hely elérésében. A Milan jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll, két ponttal lemaradva a második helyezett Napolitól. „Még keményebben fogok edzeni, mert szeretnék a csapat meghatározó tagjává válni. Nagyon fontos számomra ez a klub. A szezon második felében nagyszerű teljesítményt produkáltunk, így jelenleg a harmadik helyen állunk. Továbbra is jól akarunk szerepelni, hogy elérjük a második helyet.” – mondta Niang a Sky Sport Italiának. Ezt követően Niang szót ejtet még a Balotellivel és El Shaarawyval való barátságáról. „Barátok vagyunk,…
Gattuso lehet a tartalékcsapat edzője.