Adriano Galliani a napokban nyilatkozta, hogy a nyári átigazolási szezonban bármi megtörténhet, azonban kizárta Javier Pastore leigazolását. A Milan érdeklődik a CSZKA Moszkva játékosáért, Keisuke Hondáért akinek a szerződése januárban jár le. Úgy tűnik, hogy 2011-et követően idén is ajánlatot tesznek a játékosért. „Még 6 hónap van hátra a szerződésemből itt a CSZKA-nál, de mindenképp szeretném elhagyni a csapatot. Nagyon remélem, hogy ezen a nyáron klubot válthatok” – mondta Honda a La Gazzetta dello Sportnak. A Milan számára több okból is előnyös lenne Honda szerződtetése. Egyrészt, a támadó-középpályás technikailag nagyon fejlett. Másrészt a Milan anyagilag is jól járna. Honda nagy…
Szerző: norberto012
Flamini még gondolkodik…
Úgy tűnik, hogy újabb ajánlatot készül tenni a brazil bajnokságban szereplő Santos a Milan támadójáért, Robinhóért. Robinho viszonylag gyengén szerepelt a 2012/2013-mas idényben, összesen 27 mérkőzésen 2 gólt szerzett és 1226 percet töltött a pályán. Massimiliano Allegri amolyan kiegészítőemberként számolt a brazillal. A januári átigazolási időszakban Robinho nagyon közel állt ahhoz, hogy a brazil Santosban folytassa. Végül az átigazolási összegben nem tudtak megegyezni a felek, így lezárultak a tárgyalások. Idén nyáron viszont újra ajánlatot készülnek tenni a brazil támadóért, akinek értékét körülbelül 10 millió euróra becsülik. Adriano Galliani a napokban elárulta, érkezett ajánlat a Santostól, de az összeget túl alacsonynak…
Visszatér hazája nemzeti válogatottjába a Milan támadó-középpályása, Kevin-Prince Boateng. A 26 éves középpályás 2011 novemberében erőnléti problémákra hivatkozva lemondta a ghánai válogatottságot és szeretett volna teljes mértékben a Milanra koncentrálni. Boateng egyik közeli rokona szerint Prince visszatér a ghánai válogatottba. „Boateng édesapja rokonom és a napokban tárgyalásokat folytattak annak érdekében, hogy a játékos visszatérjen a ghánai válogatottba. Kevin-Prince már a hónap elején szeretett volna csatlakozni a válogatotthoz, de kisebb sérüléssel bajlódott” – mondta kedden a Boateng család egyik rokona. A ghánai válogatott június 26-án Lesotho ellen lép pályára, majd szeptember 6-án Zambiát fogadják. Ghána a VB selejtezőben a D csoportban…
A Hellas Verona érdeklődik az AC Milan kolumbiai védője, Mario Yepes iránt, akinek a nyáron lejár a szerződése a klubnál. Mario Yepes 2010 nyarán csatlakozott a Milanhoz és azóta 46 mérkőzésen lépett pályára és 2 gólt szerzett. A szerződése június végén lejár, tehát a vezetőség a következő hetekben fog tárgyalni a játékos jövőjével kapcsolatban. Yepes ügynöke, Giuliano Terraneo elárulta, az olasz Hellas Verona is érdeklődik a játékos iránt. „A Hellas Verona érdeklődik Mario Yepes iránt, de más olasz klubok is bejelentkeztek érte. Néhány napon belül többet tudok mondani ügyfelem jövőjéről. Mario a Monacóban? Ez már nem lehetséges. Az elmúlt napokban…
A Milan hivatalosan is megerősítette, idén nyáron nem rendezik meg a Luigi Berlusconi kupát, mivel a Milannak augusztusban jelenése van a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Még nincs hivatalos nyári felkészülési program, de biztos, hogy idén nyáron nem rendezik meg a Berlusconi kupát. A rossoneri július végén és augusztus elején részt vesz az Audi kupán ill. a Guinness International Champions kupán. A Milan és a Juventus 1991-óta mérkőzik meg egymással minden évben Silvio Berlusconi apjának, Luigi Berlusconinak az emlékére. „A Tim kupát július 23-án rendezik a Reggio Emilia stadionban a Milan, az Inter és a Juventus részvételével. Azonban az augusztus 20-án vagy…
A pletykák nem csitulnak: Boa és ES a legkeresettebb.
A jelentések szerint a Milan érdeklődik a Bologna támadó-középpályása, Alessandro Diamanti iránt. A Milan ezen a mercatón eddig szerződtette Riccardo Saponarát és Jherson Vergarát illetve nagyon közel áll Andrea Poli megszerzéséhez. A napokban Adriano Galliani, a Milan ügyvezető-igazgatója elárulta, hogy támadó-középpályás szerződtetésében gondolkoznak, annak ellenére, hogy a jelenlegi keretben Kevin-Prince Boateng és Riccardo Saponara is bevethető, emellett Stephan El Shaarawy eredeti posztja is támadó-középpályás. A várakozások szerint a Milan a következő szezonban visszatér a korábbi 4-3-1-2-es felálláshoz, melynek eredményeképp két támadó mögött egy trequartista fog szerepelni. Lehetséges érkezők névsorában Alessandro Diamanti neve is felmerült. A Sky Sport Italia szerint Adriano…
A Milan ügyvezető-igazgatója, Adriano Galliani elmondta, a nyári átigazolási időszakban ajánlatot akartak tenni a brazil Santosnak Neymarért, ám az FC Barcelona megszerezte a brazil támadót. Az FC Barcelona múlt hét elején hivatalosan bejelentette Brazília legtehetségesebb játékosának, Neymarnak a leigazolását, aki mintegy 57 millió euróért váltott klubot. A 21 éves játékosért a Real Madrid és Barcelona tett ajánlatot, a Santos mindkét ajánlatot elfogadta, így a játékosra jutott a döntés, aki a katalánokat választotta. Adriano Galliani elárulta, hogy a nyáron ajánlatot készültek volna tenni Neymarért, de nem versenyezhetnek olyan klubokkal mint a Barcelona. „Neymar? Figyelemmel kísértük, szerettünk volna ajánlatot tenni érte. Ám…
Blerim Dzemaili, a Napoli középpályása elárulta, a januári átigazolási időszakban közel állt ahhoz, hogy a Milanban folytassa. A januári átigazolási időszakban a Milan igen élénken érdeklődött Blerim Dzemaili iránt, aki végül a maradás mellett döntött. Elmondása szerint nagyon közel állt a Milanhoz. „Távozni akartam és januárban több kiváló ajánlat érkezett. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy csatlakozzak a Milanhoz. A Napoli elnöke és sportigazgatója nem akart megválni tőlem, meggyőztek és végül maradtam a csapatnál. Bizalmat szavaztak nekem. Március elejétől több játéklehetőséghez jutottam” – mondta Dzemaili a svájci Blick honlapján. „Benitez új taktikai rendszere, melyben Inler, Behrami és én egyszerre a pályán…