Szerda este rendezik a Bajnokok Ligája play-off körének visszavágóit. A Milan hazai pályán, a San Siróban fogadja a holland PSV Eindhovent. Az első mérkőzés eredménye 1-1 lett Eindhovenben. Augusztus 9-én sorsolták ki a BL play-off körének mérkőzéseit. A Milan a PSV Eindhovent kapta ellenfélként. Az első mérkőzést augusztus 20-án rendezték Eindhovenben. A Milan a 15. percben El Shaarawy révén szerezte meg a vezetést, majd a 60. percben Matavz egyenlített, így 1-1-es végeredmény született. AZ ELSŐ MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ITT TEKINTHETŐ MEG A Milan számára jól sikerült a felkészülési időszak, a Sao Paulót, a Juventust, a Valenciát és a Los Angeles Galaxyt…
Szerző: norberto012
A Hellas Verona elleni mérkőzést követően Massimiliano Allegri és Riccardo Montolivo is csalódottan nyilatkozott. A Milan szombat délután lépett pályára a Hellas Verona ellen a Serie-A 2013/2014-es szezonjának első fordulójában. Az első osztályba frissen feljutó Verona 2-1-re legyőzte a rossonerit. A mérkőzés 14. percében Andrea Poli szerezte meg a vezetést, majd minden rosszul alakult. Az ellenfél sokkal több helyzetet alakított ki, végül betaláltak. Félidőben 1-1-el álltak a csapatok, majd a második félidőben ismét Luca Toni volt eredményes. Érdekesség, hogy mindkét gólját fejjel szerezte. „Egyszerű. Rosszul játszottunk, a csapategység megbomlott és többet kellett volna birtokolnunk a labdát. Gyakorlatilag lehetőséget adtunk a…
A Milan Primavera a 2013/2014-es idény első tétmérkőzésén 4-0-ra legyőzte a Pescarát a Campionato Primavera B csoportjának első fordulójában. Filippo Inzaghi, a Milan Primavera mestere kijelölte keretét a Pescara elleni találkozóra. Íme a Milan kerete: Andrenacci, Ferrari, Viola; Calabria, Compaore, De Santis, Iotti, Pacifico, Pinato, Rondanini, Saporetti, Tamás; Bende Bende, Benedicic, Mastalli, Medhoun, Modic, Pedone, Piccinocchi; Anelli, Cernigoi, Claveria, Fabbro, Ronchi. A piros-feketék Primavera csapata szombat délután lépett pályára a Pescara ellen a Campionato Primavera B csoportjának első fordulójában. A rossoneri magabiztosan, fölényesen 4-0-ra legyőzte ellenfelét. Az első félidőben 0-0-nál Tamás Krisztián kihagyott egy büntetőt. Ám ez nem volt hatással…
A Milan az újonc Verona ellen kezd szombat este 18:00 órakor.
Olasz sajtóhírek szerint a Milan és a Genoa újabb bizniszt hozott tető alá: a megállapodás szerint Bakaye Traoré a Genoában, Valter Birsa pedig a Milanban folytatja pályafutását. A Milan és a Genoa vezetősége nagyon jó kapcsolatot ápol egymással. Korábban már Kevin-Prince Boateng, Marco Amelia, Stephan El Shaarawy és Kevin Constant is csatlakozott a Milanhoz a genovai együttestől. A napokban a két klub ifijátékost cserélt egymás között: Stefan Simic a Milan Primaveránál, míg Giacomo Lucarini a Genoa Primaveránál tölti a következő idényt. Bakaye Traoré ügynöke a közelmúltban elismerte, ügyfele a több játéklehetőség reményében akár távozhat is. A Sky Italia szerint a…
Jubileummal kezdődik a bajnoki szezon!
Bakaye Traoré több játéklehetőség reményében más klubhoz szerződhet. Traoré kimaradt a PSV elleni mérkőzésre utazó keretből is, a hivatalos tájékoztatás szerint bokasérüléssel bajlódik, de egyértelmű, hogy nem szerepel Massimiliano Allegri tervei közt. „Traoré már a nyáron távozhat? Igen, ez lehetséges. A játékos minden bizonnyal távozik a Milanból. Jelen pillanatban szeretnénk minden lehetséges ajánlatot megvizsgálni és kiértékelni, majd döntünk a folytatásról. Jelenleg nincs semmi konkrét dolog. Bakaye szeretne játszani, ha a Milan ezt nem tudja biztosítani, akkor távozik” – mondta Olivier Yenge a Milannews.it-nek. Traoré tavaly nyáron érkezett a Milanhoz ingyen, ám csupán epizódszerephez jutott, kevés játéklehetőséget kapott.
Abban az esetben, ha továbbjut a Milan a Bajnokok Ligája csoportkörébe, több mint 30 millió euró ütheti a klub markát. A Milan az előző szezonban 51,4 millió eurós bevételre tett szert, ha a Bajnokok Ligája sorozatot nézzük. Az idei szezonban a rossoneri a BL play-off körébe kvalifikálta magát, az ellenfél a PSV csapata lesz. A várakozások szerint, ha továbbjut a Milan a csoportkörbe, akkor több mint 30 millió eurós bevételre tesz szert. Az összeg a következőképpen állhat össze: a csoportkörbe jutott csapatok 8,6 millió eurót kapnak. A csoportkörbeli győzelmekért 1 millió euró, a döntetlenekért 500 ezer euró jár. A Milan…
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti PSV-Milan BL mérkőzésre. PSV: Zoet – Brenet, Bruma, Rekik, Willems – Wijnaldum, Schaars, Maher – Park Ji-Sung, Matavz, Depay. Vezetőedző: Cocu MILAN: Abbiati – Abate, Mexes, Zapata, Emanuelson – Montolivo, de Jong, Muntari – Boateng, Balotelli, El Shaarawy. Vezetőedző: Allegri
Az AC Milan hivatalos honlapján bejelentette, Kingsley Boateng 2017 nyaráig meghosszabbította szerződését a Milannal és a következő szezont kölcsönben a Cataniánál tölti. Az elmúlt évek talán egyik legígéretesebb támadója, Kingsley Boateng több klub figyelmét is felkeltette. Boatenget az előző két szezonban súlyos térdsérülése hátráltatta a folyamatos játékban. Boateng a felkészülési időszakot a felnőtt csapatnál töltötte és Allegritől lehetőséget is kapott a bizonyításra. A ghánai támadó a Sao Paulo elleni Audi kupa mérkőzésen győztes gólt szerzett. A 19 éves támadó órákkal ezelőtt megérkezett a Milan székházához, a Via Turatihoz az ügynökével, Giuseppe Risóval, aki többek között Bryan Cristante és Andrea Petagna…