Szerző: norberto012

Olasz lapértesülés szerint a Milan januárban ismét megpróbálkozik Axel Witsel megszerzésével. Mint ismert, a piros-feketék nem tudtak megegyezni a Zenittel a belga középpályásról, így Witsel végül nem lett a Milan játékosa. A Tuttosport jelentései szerint a Milan januárban ismét megkezdi a tárgyalásokat a Zenittel és megpróbálja szerződtetni Witselt. A lap hozzáteszi, hogy a jövő év elején már Bee Taechaubol fogja finanszírozni az igazolásokat. A thaiföldi üzletember a várakozások szerint a klub 48 százalékát fogja megvásárolni. Az üzletet szeptemberben fogják véglegesíteni.

Még több...

Az átigazolási időszak lezártával eldőlt, hogy 28 játékos áll majd Sinisa Mihajlovic rendelkezésére a 2015/2016-os idényben – legalábbis januárig biztosan. Hétfőn este véget ért a mercato, a vezetőség 8 játékost igazolt körülbelül 90 millió euró értékben. A játékoskeret 28 fős, ami a Serie A szabályzatának is megfelel. A szabályok szerint egy csapat maximum 25 játékosból állhat, de a 21 éven aluliak nem számítanak bele. >> A MILAN JÁTÉKOSKERETE: Christian Abbiati 32, Gianluigi Donnarumma 99, Diego López 1; Ignazio Abate 20, Alex 33, Luca Antonelli 31, Davide Calabria 96, Mattia De Sciglio 2, Rodrigo Ely 15, Philippe Mexés 5, Alessio Romagnoli…

Még több...

Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója szerint Mario Balotelli teljesen megváltozott és nagyon elszánt. Mint ismert, az olasz csatárnak nem sikerült megváltani a világot Angliában, így egy év után visszatért a Milanhoz. „Balotelli teljesen megváltozott és rendkívüli a hozzáállása. Talán megértette, hogy ez az utolsó esélye és biztos vagyok benne, hogy nem fogja elszalasztani. Ő az első, aki megérkezik a csapat edzésére. A technikai képessége sose volt kérdéses. Ha ilyen hozzáállással és elszántsággal folytatja, akkor minden rendben lesz. Remek támadó-szekciónk van, de máshol javulnunk kell.” – mondta Galliani. „Próbáltuk megszerezni Witselt, de több mint 25 millió eurót kellett volna fizetnünk. Reméltük,…

Még több...

Utazz a Milanmania.hu szervezésében az októberi Milan-Napoli rangadóra. Tekintsd meg élőben a mérkőzést és buzdítsd élőben kedvenc csapatodat a San Siróban. További program: szabadprogram Milánóban és Velencében. A tervezett program: Utazás: autóbusszal Találkozó: 2015. október 2., péntek este 19:30 Budapest, 56-osok Tere (régi Felvonulási tér), a homokóra mellett Indulás: 2015. október 2., péntek 20:00 Vidéki felszállási lehetőség:Az M7-es autópálya vonalán. Akik vidéken szeretnének felszállni, azok jelezzék e-mailben! – Székesfehérvár Shell kút M7 – Siófok – Tesco parkoló – Zalakomár INA kút SZOMBAT: – Érkezés Punta Sabbioni-ba a reggeli órákban. Innen hajóval megyünk Velencébe. Egy útra érvényes hajójegy ára: 7,00 €.…

Még több...

Hétfőn hivatalosan is véget ért a nyári átigazolási időszak. Egy cikk erejéig összefoglaltuk az érkezők-távozók névsorát illetve a bevételeket, kiadásokat is. A csapat legdrágább igazolása Carlos Bacca, aki 30 millió euró ellenében tette át székhelyét Spanyolországból Milánóba. A kolumbiai csatár a múlthéten már megszerezte első gólját a Serie A-ban, akár csak a Shakhtartól érkező Luiz Adriano, akiért mindössze 8 milliót kellett fizetni. A középpályára Andrea Bertolacci és Juraj Kucka érkezett, előbbi 20, utóbbi pedig 3 millióért, míg José Mauri ingyen jött a Parmától. Ami a védelmet illeti: a vezetőség megvásárolta Alessio Romagnolit és a 25 millió eurós vételárat öt részletben…

Még több...

Axel Witsel nem lesz a Milan játékosa, miután nem sikerült megegyezni a Zenittel az átigazolási időszakban. Már hosszú ideje Witsel volt a Milan fő kiszemeltje a középpályára, miután nem sikerült szerződtetni Geoffrey Kondogbiát. Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója elmondta, a végsőkig elmentek Witsel ügyében, de nem tudták nyélbe ütni a transzfert. „Witsel? Mindent megpróbáltunk Witselért, egészen a végéig, de tudtuk hogy ez lesz a vége.” – mondta Galliani.hétfőn este a Casa Milan előtt. A piros-feketék kölcsön+opció ajánlattal próbálkoztak a Zenitnél a belga középpályás megszerzése érdekében, azonban az orosz klub mindenképpen ragaszkodott a kötelező opcióhoz. A korábbi évekkel ellentétben 2015-ben az…

Még több...

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Hachim Mastour két éves kölcsönszerződést írt alá a spanyol élvonalban szereplő Malagához. A várakozásoknak megfelelően Mastour Spanyolországban folytatja. A marokkói játékos 2017. június 30-ig kölcsönben a Malagánál fog szerepelni, a spanyolok pedig 5 millió eurós opciót kaptak, melynek értelmében a kölcsönszerződés lejártával végleg megvásárolhatják. A megállapodás értelmében a szerződésben szerepel egy 6 millió eurós visszavásárlási záradék is.

Még több...

Immáron hivatalos, hogy Alessandro Matri a 2015/2016-os idényt a Lazióban fogja tölteni kölcsönben. Korábban úgy tűnt, hogy az olasz játékos Anglia felé veszi az irányt és közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a West Hamhez. Az angolok végül visszaléptek az üzlettől, Matri pedig rábólintott a Lazio ajánlatára. Hétfő délután volt tárgyalás a Milan és a Lazio között, a feleknek pedig sikerült megegyezni. Matri a 2015/2016-os szezonban a fővárosi csapatnál fog játszani kölcsönben. A transzfert a Lazio a hivatalos honlapján jelentette be.

Még több...

A klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Cristian Zaccardo az újonc Carpi együttesénél folytatja pályafutását. Sinisa Mihajlovic, a csapat vezetőedzője már korábban kijelentette, hogy nem számol Zaccardóval, így szabadon távozhat a nyáron. A Milannak és a Carpinak sikerült megegyezni, így a világbajnok védő az újonc együttesnél folytatja. Az átigazolást a Milan a hivatalos honlapján jelentette be. A megállapodás értelmében Zaccardo ingyen csatlakozik a Carpihoz és két éves szerződést írt alá. A 33 éves védő 2013 januárjában szerződött a Milanhoz, azonban mindössze 15 mérkőzésen lépett pályára.

Még több...

Luca Antonelli, a csapat balhátvédje az Empoli elleni mérkőzés alkalmával combsérülést szedett össze. A Milan szombaton 2-1-re legyőzte az Empolit a Serie A 2. fordulójában, azonban nem sikerült sérülés nélkül lehozni a találkozót. A klub hivatalos honlapjának közleménye szerint Antonelli combja megsérült és legalább két hétig harcképtelenné vált. Ez azt jelenti, hogy az olasz balhátvéd kihagyja a csapat szeptember 3-i Mantova elleni felkészülési mérkőzését illetve az Inter ellen sem léphet pályára. Elképzelhető, hogy Antonelli a derbit követő Palermo elleni meccsen sem lesz bevethető. Antonellire két hét múlva további orvosi vizsgálatok várnak.

Még több...