Szombaton este Milan-Palermo!
Szerző: norberto012
Ignazio Abate, a Milan jobbhátvédje szerint Mario Balotelli főszereplő lehet a jelenlegi szezonban. „Mario jól edz és a derbin is remekül teljesített. Biztos vagyok benne, hogy innentől főszereplő lesz, de nem akarunk túl nagy felelősséget és nyomást helyezni rá.” – mondta Abate az újságíróknak. „Palermo? Nehéz mérkőzés lesz, de szükségünk van a három pontra. Ez a meccs minden bizonnyal más lesz, mint a derbi. Az ellenfél megpróbálja majd lezárni a területeket, így türelmesnek kell lennünk és figyelnünk kell az ellentámadásokra. Ha hasonló mentalitással és támadó felfogással fogunk játszani, mint az Inter ellen, akkor jól fogunk teljesíteni.” „Azt gondolom, hogy egy…
Alessandro Costacurta, a Milan korábbi legendája Alessio Romagnolit méltatta, továbbá Mario Balotelliről, az Inter elleni mérkőzésről és a csapatról is beszélt. „Tavaly nyáron elmentem Csehországba, hogy megnézzem az U21-es Európa-bajnokságot. Nos, ha az Everton 50 millió eurót kér John Stonesért, akkor Romagnoli 70 milliót ér. Egyszerű játéka van, megfelelő döntéseket hoz a pályán és ne felejtsük el, hogy még csak 20 éves.” – mondta Costacurta a Tuttosportnak. „Romagnoli olyan korban van, amikor megengedettek a hibák, azonban a Milan arra kéri őt, hogy a védelem vezére legyen. Ez nem könnyű feladat, de meg tudja csinálni. Emlékszem, hogy Paolo Maldinivel sokat hibáztunk,…
Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója fontosnak tartja, hogy a két milánói klub ne háborúzzon egymással és folytatódjon az együttműködés. A Tuttosport szerint az Inter dühös a Milanra, miután Silvio Berlusconi kijelentette, hogy a piros-feketék nem fognak új stadiont építeni, hanem maradnak a San Siróban. „Nem tudok arról beszélni, hogy a Milan marad-e a San Siróban, mert ez nem az én szakterületem. Az én feladatom a játékosok igazolása.” – mondta Galliani. „Ugyanabban a városban vagyunk, közösek a céljaink, az ambícióink és az érdekeink. Ha a Milan és az Inter csak két vállalat lenne és nem lenne érzelmi tényező, akkor 50 évvel…
Andrea Bertolacci és Luca Antonelli is megkezdte az edzéseket Milanellóban. Bertolacci még a válogatott szünet alatt sérült meg az olasz válogatott Málta elleni mérkőzésén, míg Antonelli az Empoli elleni bajnokin szedett össze kisebb combsérülést. Sérülés miatt mindkét játékos kihagyta az előző hétvégi Inter elleni rangadót. Azonban jó hír, hogy jól halad a felépülésük és szerdán már mindketten egyéni edzésmunkát végeztek az edzőteremben – számolt be erről az acmilan.com. A várakozások szerint Bertolacci és Antonelli is kihagyja a csapat hétvégi Palermo elleni mérkőzését illetve minden bizonnyal az Udinese ellen sem léphetnek pályára.
Az előző hétvégén lejátszották az olasz labdarúgó bajnokság harmadik fordulóját. Többek között a Roma, a Lazio és az Inter is nyerni tudott, továbbá öt meccsen döntetlen született. >> A HARMADIK FORDULÓ EREDMÉNYEI: IDŐPONT MÉRKŐZÉS EREDM. GÓLSZERZŐK 2015.09.12. Fiorentina-Genoa 1-0 Babacar 2015.09.12. Frosinone-Roma 0-2 Falque, Iturbe 2015.09.12. Juventus-Chievo 1-1 Dybala ill. Hetemaj 2015.09.13. Hellas Verona-Torino 2-2 Toni, Gomez ill. Baselli, Acquah 2015.09.13. Empoli-Napoli 2-2 Saponara, Pucciarelli ill. Insigne, Allan 2015.09.13. Sassuolo-Atalanta 2-2 Magnanelli, Floro F. ill. Pinilla (2) 2015.09.13. Lazio-Udinese 2-0 Matri (2) 2015.09.13. Palermo-Carpi 2-2 Hiljemark, Djurdjevic ill. Vitiello (ÖG), Borriello 2015.09.13. Inter-Milan 1-0 Guarín 2015.09.14. Sampdoria-Bologna 2-0 Eder, Soriano…
Az Inter nem vette jó néven Silvio Berlusconi kijelentését, miszerint a Milan maradni akar a San Siróban. Mint arról nemrég beszámoltunk, Silvio Berlusconi tulajdonos az újságíróknak elmondta, a várakozásokkal ellenben a Milan mégsem épít új arénát és marad a jelenlegi stadionban. A Tuttosport beszámolói szerint az Inter vezetősége dühös a Milanra. Körülbelül fél évvel ezelőtt látott napvilágot az a hír, hogy a rossoneri új stadiont épít. Ekkor az Inter kidolgozott egy tervet, melynek értelmében a San Sirót teljesen felújítják, amint a Milan birtokba veszi az új stadionját. Az Inter vezetősége eredetileg egy úgynevezett sport falu építését tervezte a San Siro…
Mattia De Sciglio szerint a csapat játéka javult az előző mérkőzésekhez képest és a Milan megérdemelte volna a győzelmet az Inter ellen. Mint ismert, a Milan vasárnap 1-0-ra kikapott a városi rivális Inter ellen a Serie A 3. fordulójában. De Sciglio a védelem bal oldalán kezdett a derbin, mivel Luca Antonelli sérüléssel bajlódik. „Az eredmény szempontjából hatalmas csalódás volt a derbi. Ami a játékot illeti, azt hiszem, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. Sajnos a derbik ilyenek, általában egy momentum is elég a mérkőzés eldöntéséhez. Sokkal jobban játszottunk, mint az első két fordulóban. Úgy gondolom, hogy a helyes úton vagyunk. Személy…
Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa elmondta, a Milan nem fog új stadionba költözni. A közelmúltban olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint probléma akadt az új stadion-projekttel kapcsolatban, így a piros-feketék nem a portellói területen fogják felhúzni az új arénát. „Azt hiszem, hogy a Milan maradni fog a San Siróban. Nagyon szeretem ezt a stadiont, akár csak Mr. Bee, aki biztos abban, hogy ez a legjobb megoldás.” – mondta Berlusconi az újságíróknak. „A megállapodás Taechaubollal? Csak formalitások vannak hátra. Nagyon kedvelem Mr. Bee-t. Az Inter elleni derbi? Nagyon tetszett a csapat játéka. A mérkőzést követően felhívtam Mihajlovicot, hogy gratuláljak neki a…
Egy statisztika szerint a Milan 2010 júliusa óta 307 millió eurót költött az átigazolási időszakokban, ami olaszországi viszonylatban a negyedik legmagasabb összeg. Az európai topligák labdarúgóklubjai közül 2010 júliusa óta a Manchester City költötte a legtöbbet átigazolásokra a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) legutóbbi kimutatása szerint. Az idei nyári átigazolási szezonban Európa öt topbajnokságának (spanyol, német, angol, olasz, francia) klubjai több mint 3.3 milliárd eurót költöttek új játékosok igazolására, beleértve a bónuszokat és a kölcsönszerződések kiadásait is – derül ki a CIES kimutatásából. Ez 34 százalékos növekedést jelent 2014 nyarához képest. A legutóbbi három nyári átigazolási időszakban (2013–2015) az…