A Milan kétgólos hátrányból mentett pontot a Torino vendégeként az olasz bajnokság 20. fordulójában. A találkozón Gianluigi Donnarumma büntetőt védett és a Milan emberhátrányban fejezte be a meccset.

A két csapat harmadszor csapott össze a szezonban, az első fordulójában a Milan 3–2-re nyert, miután Donnarumma a 96. percben büntetőt védett, a kupában a múlt héten pedig 2–1-re. Mindkét meccsen betalált Belotti és mindkettőn volt kiállítás a hajrában. Ennek megfelelően Belotti lehetőségeivel indult a meccs és bár a találkozó elején még Donnarumma védett, a 21. percben Ljajic gyenge lövésébe úgy ért bele, hogy a kapusnak már nem volt esélye (1–0). Nem sokkal később már kettővel vezetett a Torino, Falqué passza után Benassi sarokkal terelte a labdát a jobb alsó sarokba (2–0).

A 32. percben eldőlhetett volna a meccs, Ljajic büntetőt végezhetett el, de a nem mozduló Donnarumma ezúttal is hatástalanította a Torino-tizenegyest, ez pedig fordulópontot jelentett. A támadóbbá váló Milan Suso tekerésével veszélyeztetett, de Hart a helyén volt, majd a fordulást követően Bertolacci lövése után az angol kapus már csak a gólvonalon túlról tudott menteni (2–1). Pillanatokkal később visszaállhatott volna kétgólos differencia, de a házigazda lesről talált be, ezt pedig büntette a Milan – szó szerint. A feleslegesen szabálytalankodó védők miatt a vendégek is tizenegyeshez jutottak, Bacca pedig az első fordulóhoz hasonlóan ezúttal is belőtte (2–2). A hajrában Ljajic lehetőségeivel állt közel a gólhoz a hazai együttes, de előbb kevéssel a jobb felső mellé lőtt, majd a bal felsőre tartó próbálkozást Donnarumma védte.

A végén jött a piros lap, Romagnoli a 89. percben kapta meg a második sárgáját is. A mérkőzésen több gól már nem született, 2-2 lett a végeredmény és a Milan 1 ponttal távozik Torinóból.

TORINO – MILAN 2-2

Időpont: 2017.01.16. 20:45
Helyszín: Stadio Olimpico, Torino
Játékvezető: Tagliavento
Gólszerzők: Belotti (21.), Benassi (26.) ill. Bertolacci (55.), Bacca (60.)
Sárga lapok: Moretti, Belotti, Obi, Rossettini, Falqué ill. Locatelli, Romagnoli
Piros lap: Romagnoli (89.)

>> A KEZDŐCSAPATOK:

TORINO: Hart – Zappacosta, Rossettini, Moretti, Barreca – Benassi (Baselli 81.), Valdifiori (Lukics 67.), Obi (Iturbe 61.) – Falque, Belotti, Ljajic.

Cserék: Padelli, Cucchietti, Ajeti, Boye, Carlao, De Silvestri, Gustafsson, M. Lopez.

MILAN: Donnarumma – Abate, Paletta, Romagnoli, Calabria (Vangioni 87.) – Pasalic, Locatelli, Bertolacci (Kucka 74.) – Suso, Bacca, Bonaventura (Niang 84.).

Cserék: Plizzari, Storari, Ely, Gomez, Honda, Cutrone, Lapadula, José Sosa, Zapata.

31 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Felháborító az amit ezek művelnek! Ilyen gyenge játékosok még nem alkottak keretet kedvenc csapatomban! Még Donnarumma is félelmetes amit sokszor művel! Vannak bravúros védései de a helyezkedése meg amit lábbal művel az néha félelmetes!
    Na de nem lóg ki a bandából, mert elöl és hátul sincs semmi elképzelés a játékban! Kutyaütő egy banda ez! Sír a labda is nem csak a szurkoló!
    Tegnap is senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy itt nem mi szereztünk egy pontot hanem a Torino vesztettkettőt!

    • Nem tudom, Te az elmúlt 2-3 évben merre voltál, de valószínű nem sok Milan meccset láthattál.
      “nem mi szereztünk egy pontot hanem a Torino vesztettkettőt”. – Igen, valószínű nem nekünk kellett érte megküzdenünk, csupa öngólok voltak. Donnarumma meg az utóbbi 2 évtized legtehetségesebb kapusa, de persze “félelmetes, mit művel”. Szerintem szurkolj inkább a Realnak, ott semmi nem ilyen felháborító és félelmetes.

    • Nem nagyon tudom, hogy miről beszélsz. Már az első félidőben is volt 1-2 látványos megmozdulása a csapatnak elől, de a második félidő után egyértelműen mindkét fél megérdemelte volna a győzelmet. Sajnos vannak olyanok, akik a jó eredményeknek köszönhetően teljesen elvakultak a rózsaszín ködben, de ezt felejtsük el ! Nem szégyen kikapni a Torinotól, 2-0-ról felállni pedig nagyszerű teljesítményre vall. Nagyszerű csapatuk van és hiba lenne kijelenteni, hogy jobb csapat vagyunk náluk. Idén megverték a Romat és a Napolival is egy nagyon szoros meccset játszottak.

      A tegnapi meccsről. Egyértelműen csatárhiányban szenvedünk. Bacca tegnap is megint nulla volt, a két szélső vitte a hátán a csapatot. Most el kéne adni Niangal és Sosaval együtt. Kb 40-45 millát tudnánk értük kapni, ha ügyesek vagyunk. Ebből már lehet épkézláb góllövőt venni. Középpálya az első félidőben átjáróház volt, aztán összeszedték magukat a fiúk. Pasalic meglepően agilis volt. Nálam Kucka állandó kezdő lenne, valakinek meg kell állítania az ellenfél kontráit. Sajnos mind a két gól elég szerencsétlen volt. Az első gólnál Bona és Romagnioli nagyon lazán fogták az emberüket, simán bemozdult a szélről. A második gólnál Donnarumma nem értem miért nem ment vissza a vonalra. Ha van hiba, ami állandóan felmerül nála az ez. Nagyon kint áll a kapuból. De basszus, 17 éves mit várunk tőle ?! Majd ezt is megtanulja. Ezenkívül volt 1-2 elég érdekes védelemmegmozdulás. Például rögtön az elején Paletta majdnem lőtt egy hatalmas öngólt. Donnának esélye se lett volna védeni. Örülök, hogy Niang végül nem játszott, illetve, hogy Vagnioni vagy ki a rák 😀 végre ott volt a csapatban, igaz csak rövid ideig.

      Jó, pörgős meccs volt, igazságos a döntetlen. Napoli ellen kéne otthon egy bravúr, azzal dobogó közelben maradhatnánk.
      Forza Milan!

      • Nagyon egyetértek Abbiatifan!!! De jó lenne ha az ilyen hozzászólások lennének többségben akik reálisan átlátják a csapatot, a meccset és nem csak azt harsogják amit a kommentátor többször elmond. Talán csak a Bacca résszel nem értek egyet, szerintem ha kapna 3 értelmes labdát egy meccsen akkor 1 fölötti gólátlaga lenne…de nem kap, csak nagyon esetlegeseket. Ezt leszámítva felüdülés volt olvasni a kommentedet!

  2. Az biztos, hogy egyenlőre Calabria nem Milán szint. Romangolinak sem igazán ment, de 2 talált góllal vezetett a Torinó, szép helyzeteket alakítottunk ki, én úgy érzem idegenben 2 gólról felállni is szép…. nekem a 2. félidő nagyon tetszett, végigizgultam… Hajrá Milán

  3. 2-2 után jobban meg kellett volna még nyomni bőven lett volna még lehetőségünk.

    Niang beállása után sajnos nem volt már semmi helyzetünk. Illetve labda átesésen/eladáson illetve hátrapasszon kivul semmit nem láttam tőle. Jah de sajnos sétálást futás helyett, ugy hogy valoszinu azért jött be, mert viszonylag gyors és fáradtak voltak az ellenfél védői. Montella nyakába varnám a két elvesztett pontot már megint akkor amikor valami rivális is botlik.

  4. Én ezidáig nem szóltam hozzá, de most szükségét érzem. Valamiért elégedetlenkedünk. 🙁 Azonban nem szabadna elfelejteni hogy az előző szezonokban az ehhez hasonló meccsek elmentek. Nem azt mondom , h tetszik a játék képe mindig, de elismerem, ha pici dolog isde változott. Nem vártam bajnoki címet, de megfelelő hozzáállást és munkát ígen. Forza Milan!

  5. Lehet, hogy most le leszek hurrogva, de én elégedett vagyok a csapattal. Azért 0-2-ről felálltak, küzdöttek, hajtottak, felszántották a pályát. Én mást nem kívánok, minthogy adjanak ki magukból mindent és az edző lássa át a játékot. 3-4 minőségi játékos+Montella már elég lesz a bajnoki címért folytatott küzdelemhez. Amíg ehhez a 3-4 minőségi játékos érkezéséhez szükséges pénz nincs beleinvesztálva a csapatba, addig ez az elvárható játék a csapattól. Azért lássuk azt reálisan, hogy évek óta nem tudtuk ezeket a meccseket sem visszahozni, sem megfordítani. Továbbá azért a Torino nem egy akkora fos csapat most, hogy csak úgy idegenbe mindenki össze-vissza veri. Szerintem közel olyan keretük van mint nekünk.
    Eredménytől függetlenül egy tanulságot mindenképpen leszűrhetünk a 3 meccs alapján. Montella jobb edző, mint Mihajlovics. Legalábbis a mi jelenlegi keretünkhöz a legmegfelelőbb.

    • Nem leszel lehurrogva. Az első félidőben sem játszottunk rosszul, max nem jól, illetve a Toro feltett mindent egy lapra (kissé pipák voltak a két zacskó miatt, és vért szívtak). A 2. félidőben pedig sokat hibázva ugyan, de olykor nagyon szépen játszottunk. Azért itt Torinóban nem sok csak csapat visz el pontot, különösen nem 0-2-ről.

  6. Akkor majd én leszek lehurrogva. A csapat fele kerékkötő, alibi játékos.
    Bertolaccit tegnap dicsérte Costacurta, de nem értem miért. Az első 5 percben 2x adta el a labdát, egyszer azért, hogy adhasson egy kötényt. Pasalic ugyanez a kategória, valószínűleg azért nem szoktuk annyira kiemelni, mert nem fizettünk érte, illetve nagyon elvárás sincs felé. Ennek ellenére 16-osról 10 méterrel a kapu fölé lőni a labdát művészet. Esküszöm, ennek a kettőnek kéne Locatellit figyelni, hogy az elfogadható teljesítmény látszatát hozhassák.
    Calabria szerelt párszor, de mintha nem mindig lett volna a helyén, több Toro helyzetnél is eléggé eltolódott a védelem, ami egy szélről érkező ellenfél játékos potenciális gólhelyzetét jelentette, csak a kapusunk klasszisa miatt nem kaptunk 4 gólt. Romagnoli gyenge napot fogott ki, külsőre már kezd Nestára hasonlítani, de játékban nem. Abate olyan céltalanul futkározik, mint akinek bekötötték volna a szemét a meccs elején. Paletta ugyanolyan céltalanul rúgja fel a labdákat, sajnos ő sem ésszel játszik. Felállt védekezésben nagyon hasznos, kontráknál lassú és mindig benne van a piros lap. Bacca-t ki kell szolgálni, ha nem lenne Bonaventura és Suso, akkor tizedannyi gólt lőne. Niangról meg kár beszélni, bejött sétálni. Ez a csapat ott van a tabellán, ahol megérdemli, hogy legyen.

  7. Én az optimistákkal értek egyet.
    3-4 év után újra várom a Milan meccseket, nem alszom el rajtuk, van miért újra izgulni, mert látni a fejlődést. Jól látszódik, hogy van a játékosokban elképzelés a fociról, nem a tavalyi és korábbi impotens focit látjuk.
    Abate újra a régi, Paletta jó középhátvéd, a fiatalok sokat futnak (érzik a bizalmat Montella részéről, és ez is sokat számít). Azt is szeretem, hogy sok olasz focistánk van.
    Egy jó befejező csatár nagyon hiányzik.
    Hozzá kell szoknunk – a tartós pénz hiány miatt – a Milan egy erős középcsapattá vállt, de lehet ezt is szeretni, lehetnek szép sikereink is (persze nem a korábbi sztár csapathoz viszonyítva).

  8. Ha azt vesszük, hogy 0-2-ről álltunk fel egy nem is gyenge Torinó otthonában,akkor az minden kép megsüvegelendő !
    Tehát igen is gratulálni kell ehhez az eredményhez.
    Itt fenn a kolléga valószínűleg átaludta az elmúlt éveket, és még mindig a fellegekben jár. Vissza kéne térni a földre.
    Hiszem, hogy leszünk mi még nem is oly soká ismét a fellegekben !
    Ammen !

  9. Tavaly ezt a meccset 0-3-al zártuk volna, azelõtt meg vagy 0-4 tuti. Szóval az izgulós elsõ félidõ ellenére ismét rendezni tudtuk a sorainkat. Mindenki tudja, hogy vékony a keret és azt is, hogy nem lehet mindenkinek mindig jó napja. Lásd Romagnoli. De reméljük a Napoli ellen mindenki jó napot fog majd ki. Itt jegyezném meg tudom, hogy csak kényszermegoldás volt de Calabria nem balhátvéd.

    Forza Milan!!

  10. Jó Isten itt egyesek miket írnak…nem személyeskednék……

    De könyörgöm tényleg agilisnak,meg tököm tudja minek láttátok Pasalic-ot ??? Meg gyengének Gigio-t ???? Calabriát ????

    1. Gigio tartotta mecsben a csapatot azzal,hogy kivédte a 11-est illetve ezzel bizony láthatóan el is bizonytalanította az addig megállíthatatlanul rohamozó Torinot !!!

    2. Calabria az első félidőben valóban nem mozgott jól,viszont a 2. menetre összekapta magát és bizony megfogta Falque-t nem is ment mát úgy a Torinonak a támadás építés,illetve 7 azaz 7 szerelése volt Calabriának (ez hivatalos stat) míg a többi emberünknek összesen 8 asszem…..miről is beszélünk ??? Jah és úgy,hogy alig játszott az elmúlt időszakban,és nem is a helyén tette ezt most….

    3- Pasalic….. Agilis ??? Szintelen volt,szagtalan megint,sőt volt a mezőnyben 6-7 olyan rossz passza amiből csoda hogy nem kaptunk gólt…..se faltja,se labdaszerzése nem volt,se ellene elkövetett falt…semmi nulla… itt is csak aztudom írni köpjön fel és álljon alá….na az egy tökös vélemény lenne magáról !!!! Aki meg őt elfogadhatónak látta….hát testvéreim nézzétek sokszor őt….csak ne MILAN mezben !!! Ezt kívánom nektek !!!

    Ezt a mecset szerencsével és megint a két szélsőnkkel hoztuk vissza illetve azzal hogy Gigio kivédte a 11-est továbbá óriási mákkal…bár 2-2 után már nyerhető is lett volna a mecs….Az hogy ez így sikerült a legfőbb akit hibáztatni lehet az az edző Montella mert ilyen csapatot küldött pályára….a vak és világtalan is látja hogy Pasalic egy giga fék….egy hatalmas k..la és mellette még egy tökön rúgott veréb Bertolacci is pályán volt a másik fogalmatlan……

    A csapatot nem bántanám….de ezt a Pasalic-ot úgy kell elfelejteni hogy tényleg ne emlékezzünk rá….. csak a szarabbakat írnám Gourcouff,Van Ginkel,Birsa ezek nem voltak jók…..na segítek ezek mindegyike Pasalic-nál 10 milliószór jobb futbalista……

    • a csapat 3. legjobban passzoló játékosa volt tegnap. És nem passzolt keveset… És amúgy nem dicsérem agyon, nézd meg, hogy máshol hogyan véleményeztem. Csak szerintem tegnap jóval jobb volt mint máskor. Ez nem azt jelenti, hogy ne nézném inkább Kuckat helyette.
      Amúgy meg inkább ő mint Poli vagy Sosa….

      • Nekem fordítva inkább Poli mint Pasalic… Poli legalább küzd,ott van az ember nyakán és kellemetlenkedik…Pasalic meg olyan mint egy hímk…va semmi kontakt minél messzebb annál jobb alapon…alibi király,és még ügyetlen is !!!

    • Gigi-t én nem szidtam
      Calabriat imádom, főleg, hogy azon a poszton játszottam mint, ő így még külön figyelem is.
      Pasalic tényleg gyász.
      Nyugi, nincs háború. Valaki így fogalmaz, valaki úgy. Neked is sok igazságod van.
      Nem is kell személyeskedni, magamra veszem én anélkül is 😀 😀

    • Egyetértek veled! Csak annyit fűznék hozzá, hogy Donnarummát nem gyengének mondanám hanem,hogy van miben fejlődnie, mert lábbal elég bizonytalan és néha a helyezkedése is felviszi a vérnyomásomat! Például annál a szitunál amikor a védő a támadóba rúgta a labdát és éppen hogy mellépattante, akkor Ő a szögletzászló felé ereszkedett, a kapu meg tök üresen tátongott!
      Pasalic egy nagy nulla, ahogy Bertolacci is! De Abate mellett sem mehetünk el szótlanul! Ő egy még nagyobb nulla csak Ő futni tud, viszont tuti szed valamit labda ellen, mert az viszont nagyon zavarja!

  11. Csak én érzem azt, hogy Niang nem is akar nálunk játszani. Ha már kapura nem is tud pontosan lőni, de az ő gyorsaságával a meccs vége felé néhány gyors támadásunk lehetett volna. Ehhez képest egy értelmes sprintet sem vágott le.