A statisztikák szerint a Milan 2008 óta nem kezdett ilyen jól a bajnokságban, mint a jelenlegi szezonban. A piros-feketék 5 bajnoki forduló alatt 9 pontot szereztek, a mérleg 3 győzelem (Milan-Empoli 2-1, Milan-Palermo 3-2, Udinese-Milan 2-3) és 2 vereség (Fiorentina-Milan 2-0, Inter-Milan 1-0). A gólarány 8-8. A Milan a 2008/2009-es szezon óta nem kezdett ennyire jól a bajnokságban. Érdekesség, hogy 2010-ben – amikor is a Milan megnyerte a Scudettót – Massimiliano Allegri edzősködése alatt 5 forduló után egy ponttal kevesebbet szerzett a csapat, mint az idei szezonban. 2015/2016 – 9 pont 2014/2015 – 8 pont 2013/2014 – 5 pont 2012/2013…
Szerző: norberto012
Giacomo Bonaventura ügynöke szerint az olasz középpályás elkötelezett a Milan iránt és elképzelhető, hogy hamarosan szerződést hosszabbít a klubbal. A 26 éves középpályás tavaly nyáron az átigazolási időszak utolsó napján érkezett az Atalantából mintegy 7 millió euróért. Bonaventurát az Inter is szerette volna szerződtetni, azonban ő a piros-feketéket választotta. Az előző idény nagyszerűen alakult számára, hiszen 34 bajnoki mérkőzésen 7 gólt szerzett. Bonaventura idén is szárnyal, a bajnokságban 5 meccsen 2-szer volt eredményes és 3 gólpasszt is kiosztott. Ügynökét az esetleges szerződéshosszabbításról kérdezték az újságírók. „Jack egy olyan játékos, akire a középpálya bármely részén számítani lehet. A pályafutása a bizonyíték,…
Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője a mérkőzést követően gratulált az Udinesének a teljesítményért. A szerb szakember emellett Mario Balotellit és Davide Calabriát dicsérte. Nyilatkozatcsokor. MIHAJLOVIC: „Az első félidő jó volt, irányítottuk a mérkőzést és 3-0-ra vezettünk. Ahogy a játékosoknak is mondtam a félidőben, a meccs nem 45 percig tart, hanem 90 percig, így ugyanolyan szellemben kell folytatni. Amint gólt kaptunk, szorongást és félelmet láttam. Meg kell tanulnunk jobban kezelni ezeket a szituációkat. A második játékrész kevésbé volt élvezetes számunkra, de legalább a nézők élvezték. Természetesen nem lehet minden meccsen három góllal nyerni, néha az 1-0 is jó lenne. Bebizonyítottuk, hogy…
Udinese-Milan 2-3.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Udinese elleni mérkőzésre. UDINESE: Karnezis; Wague, Domizzi, Piris; Edenilson, Badu, Iturra, B.Fernandes, Adnan; Di Natale, Thereau. Cserék: Meret, Romo, Camigliano (32), Felipe, Danilo, Heurtaux, Insua, Pasquale, Widmer, Marquinho, Aguirre, D.Zapata, Perica. MILAN: Diego Lopez; Calabria, C.Zapata, Romagnoli, De Sciglio; De Jong, Montolivo, Bonaventura; Honda; Balotelli, Bacca. Cserék: Abbiati, Donnarumma, Alex, Rodrigo Ely, Llamas (51), José Mauri, Locatelli (73), Nocerino, Poli, Suso, Cerci, Luiz Adriano.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan és Inter képviselői a városi tanáccsal találkoznak, hogy tárgyaljanak a jelenleg közösen bérelt Giuseppe Meazza Stadion megvásárlásáról. Korábban arról volt szó,hogy a Milan új stadiont épít Portellóban, ám a hétvégén Silvio Berlusconi klubelnök megerősítette, hogy maradni akarnak a San Siróban. „Maradunk, ahol vagyunk – idézi a korábbi olasz miniszterelnök szavait a La Gazzetta dello Sport. – Barbarának volt egy álma az új stadionnal, és most csalódott a dolog alakulása miatt, de megérti az okokat.” „Szerelmes vagyok a San Siróba, és személy szerint boldogan maradnék itt” – tette hozzá Berlusconi. Tíz évvel…
Jó hangulatban telt a hivatalos csapatfotózás a milanellói edzőközpontban. A 2015/2016-os szezon hivatalos csapatfotózásán a csapat összes tagja részt vett, akár csak a szakmai stáb. A képek alapján megállapítható, hogy jó hanglat volt Milanellóban.
Kedden 20:45-kor Udinese-Milan.
A Milan, az Inter, a Juventus és a Fiorentina is nyerni tudott az olasz labdarúgó bajnokság 4. fordulójában. Szombaton a piros-feketék a San Siróban Carlos Bacca és Giacomo Bonaventura vezérletével 3-2-re legyőzték a Palermót. Vasárnap az Inter 1-0-ra győzött a Chievo ellen, míg a Juventus a Genoa, a Fiorentina pedig a Carpi otthonában szerezte meg a 3 pontot. >> A NEGYEDIK FORDULÓ EREDMÉNYEI: IDŐPONT MÉRKŐZÉS EREDM. GÓLSZERZŐK 2015.09.19. Udinese-Empoli 1-2 Zapata ill. Paredes, Maccarone 2015.09.19. Milan-Palermo 3-2 Bacca (2), Bonaventura ill. Hiljemark (2) 2015.09.20. Chievo-Inter 0-1 Icardi 2015.09.20. Roma-Sassuolo 2-2 Totti, Salah ill. Defrel, Politano 2015.09.20. Atalanta-Hellas Verona 1-1 Moralez…
Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa elmondta, tetszett neki a csapat játéka a Palermo elleni bajnokin. Berlusconi a San Siróban tekintette meg a csapat tegnapi mérkőzését, amely végül 3-2-es győzelemmel zárult. „Nagyon tetszett a csapat teljesítménye. A Milan jól játszott, de továbbra is remélem, hogy meg tudjuk tartani a győzelmet, amikor 15 perc van hátra a meccsből.” – mondta Berlusconi a meccs után. „Bacca? Nagyon kedvelem őt. Mélyen vallásos, nagyon profi és jó szeme van a kapu előtt. Balotelli? Ha Isten is úgy akarja, akkor tényleg megváltozott. Sokkal komolyabbnak tűnik. Remélem, hogy így fogja folytatni. Szeretném látni őt a két csatár…