Szerző: norberto012

M’Baye Niang nem bánta meg, hogy maradt a Milan játékosa. A 21 éves játékos kedden este egy jótékonysági rendezvényen tette tiszteletét, ahol nyilatkozott az újságíróknak és elmondta, sohasem gondolt arra, hogy elhagyja a Milant. „Sohasem gondoltam a távozásra, bár egyes emberek úgy gondolták, hogy már a Leicester játékosa vagyok. A helyes választás az volt számomra, hogy maradtam a csapatnál. Csak a Milanra gondolok és közöltem Gallianival illetve Mihajloviccal, hogy itt szeretném folytatni. Jól érzem magam, az orvosok remekül dolgoznak. Hiszünk abban, hogy versenyben lehetünk a nemzetközi porondért, de a vasárnapi mérkőzés nem lesz döntő fontosságú. Hosszú út áll még előttünk.”…

Még több...

Ezúttal Gianluigi Donnarumma személyében egyetlen Milan játékos került be a forduló legjobb csapatába. A Milan vasárnap 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével, ugyanakkor az egyik pozitívum mindenképpen Donnarumma teljesítménye volt, aki több bravúrt is bemutatott. Nem véletlen, hogy bekerült a 24. forduló legjobbjai közé, egyedüli milanosként. >> A 24. FORDULÓ ÁLOMCSAPATA: Donnarumma – Armero, Barzagli, Koulibaly, Sandro – Cuadrado, Florenzi, Bernardeschi – Perotti, Higuaín, Dybala.

Még több...

Franco Baresi, a Milan legendája szerint Alessio Romagnoli és Gianluigi Donnarumma előtt is fényes jövő áll. „Kár az Udinese ellen elhullajtott két pontért, de muszáj mindig magas célt kitűznünk. Romagnoli fiatal, de erős személyiség és mindig bizonyítja képességeit. Úgy gondolom, hogy nagyszerű jövő áll előtte a Milanban. Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy Donnarumma valóban még csak 16 esztendős-e.” – mondta Baresi a MilanChannelnek. „A csapat fejlődik és az elmúlt hetekben jól teljesített. A játékosoknak több az önbizalmuk és jobb focit játszanak. Milan-Genoa meccs? Fontos, hogy felépüljenek a sérült játékosok és mindenki rendelkezésre álljon. A Milan nem veszíthet pontokat. Vasárnap…

Még több...

A várakozások szerint Mario Balotelli kezdeni fog a hétvégén a Genoa ellen. A 25 éves csatár ágyéksérülés miatt több mint 3 hónapig nem állhatott Sinisa Mihajlovic rendelkezésére, azonban az utóbbi 5 bajnoki meccsen csereként beállva lépett pályára. Mihajlovic korábban megerősítette, hogy SuperMario még nincs olyan erőnléti állapotban, hogy végigjátszon egy meccset. A Mediaset szerint a támadósort érintő sérüléshullám miatt elképzelhető, hogy Balotelli a vasárnapi Genoa elleni találkozón kezdőként lép pályára. Mint ismert, M’Baye Niang a legutóbbi meccsen kisebb sérülést szedett össze és kérdéses a játéka a hétvégén, akár csak Luiz Adrianónak. A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a brazil…

Még több...

Utazz a Milanmania.hu szervezésében a májusi Milan-Roma rangadóra. Tekintsd meg élőben a meccset és buzdítsd kedvenceidet a San Siróban. Ne hagyd ki a lehetőséget, jelentkezz! A tervezett program: Utazás: autóbusszal Találkozó: 2016. május 13. péntek este 19:30 Budapest, 56-osok Tere (régi Felvonulási tér), a homokóra mellett Indulás: 2016. május 13. péntek 20:00 Vidéki felszállási lehetőség: Az M7-es autópálya vonalán. Akik vidéken szeretnének felszállni, azok jelezzék e-mailben! – Székesfehérvár Shell kút M7 – Siófok – Tesco parkoló – Zalakomár INA kút SZOMBAT: – Érkezés Milánóba a délelötti órákban. – Egész nap szabadprogram a városban! – Szállás elfoglalása. – Szállás 3 csillagos…

Még több...

A Sky értesülései szerint a Milan játékosmegfigyelőket küldött az Ajax-Feyenoord mérkőzésre. A rossoneri már a januári átigazolási időszakban is figyelte az Ajax holland tehetségét, Anwar El Ghazit, azonban nem sikerült egyezségre jutni, mivel a hollandoknak nem állt szándékukban a szezon közepén elengedni az egyik kulcsjátékosukat. Az 1995-ös születésű támadót – aki a jobb és a bal oldalon egyaránt bevethető, valamint középcsatárként is tud játszani – Európa egyik legnagyobb tehetségének tartják. A Sky átigazolási szakértője, Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a Milan játékosmegfigyelői jelen voltak az elmúlt hétvégi Ajax-Feyenoord holland bajnoki rangadón, hogy figyeljék El Ghazi játékát. A Sky hozzáteszi,…

Még több...

A klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Juraj Kuckára combizomsérülés miatt legalább 1 hetes kényszerpihenő vár. Kuckát az Udinese elleni mérkőzésen sérülés miatt le kellett cserélni a félidőben. A szlovák középpályás hétfőn részt vett az orvosi vizsgálatokon és kiderült, hogy kisebb izomsérülést szedett össze a bal combján. A Milan a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Kuckának körülbelül 7-10 napot kell kihagynia. Eközben M’Baye Niang az elkövetkező napokban vizsgálatokon vesz részt. Ez azt jelenti, hogy Kucka biztosan kihagyja a hétvégi Genoa elleni bajnokit, míg Niang és Bonaventura esetében jó esély van arra, hogy pályára léphetnek.

Még több...

Állítólag a kínai élvonalban szereplő Beijing Guoan új ajánlatot készül tenni Luiz Adrianóért. Januárban úgy tűnt, hogy a brazil csatár a Jiangsu Suninghoz szerződik, azonban az üzlet nem jött létre, miután a kínaiak nem teljesítették a megígért feltételeket. Eközben a Tuttomercatoweb beszámolói szerint a Beijing Guoan csatárt keres és a fő kiszemeltjük Luiz Adriano. A pekingi klub korábban már benyújtott egy 10 millió eurós ajánlatot, amit a Milan azonnal visszautasított. Állítólag a Beijing Guoan hamarosan emelni fog ajánlatán. Kínában az átigazolási időszak február 26-án zárul.

Még több...

Összegyűjtöttük egy cikk erejéig a statisztikákat a vasárnap délutáni mérkőzésről. Mint ismert, a Milan a San Siróban 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével. – A találkozót megelőzően a Milan a legutóbbi 6 tétmérkőzéséből 5-öt megnyert, olyan csapatokat legyőzve mint a Fiorentina vagy éppen az Inter. Emellett a piros-feketék a kupában is győzedelmeskedtek. – Az egyetlen gólt a hazaiak részéről M’Baye Niang szerezte az Udinese ellen, így sorozatban a harmadik mérkőzésen talált be. A francia csatár ebben a szezonban 17 tétmeccsen 8 gólnál jár, amelyből 3-at a kupában szerzett. – A WhoScored szerint Alex nyújtotta a legjobb teljesítményt a Milanból. – Gianluigi…

Még több...