Szerző: norberto012

A Sevilla bejelentkezett a Milan argentin balhátvédjéért, Leonel Vangioniért – állítja a Mundo Deportivo. A 29 éves védő a nyáron csatlakozott a Milanhoz a River Plate együttesétől, azonban eddig egyetlen egyszer sem kapott lehetőséget a bajnokságban. Néhány nappal ezelőtt a játékos képviselője nyilatkozott és elmondta, amennyiben Vangioni helyzete nem javul, megfontolják a távozás lehetőségét. A Mundo Deportivo értesülései szerint a Sevilla érdeklődik Vangioni iránt. Ezt a MilanNews.it internetes oldal is megerősítette, valamint hozzátette, a spanyol együttes nemrég kapcsolatba lépett a játékos édesapjával, aki egyben az ügynöke is. Vangioni iránt a Serie A-ból is érdeklődnek, nevezetesen a Torino, a Genoa és…

Még több...

Ma ünnepli 23. születésnapját a Milan brazil védője, Rodrigo Ely. Rodrigo Ely 1993. november 3-án született Brazíliában. A Gremio utánpótlás akadémiáján nőtt fel, majd 2010 februárjában csatlakozott a Milan Primaverához. 2012-ben a Regginához, 2013-ban a Vareséhez, majd 2014-ben az Avellinóhoz ment kölcsönbe a több játéklehetőség illetve a tapasztalatszerzés reményében, végül 2015 nyarán visszatért a rossonerihez. A fiatal védő összesen 4 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Milan felnőtt csapatában. Ely ma 23 éves. Isten éltesse sokáig! [adrotate banner=”28″]

Még több...

A FourFourTwo.com angol internetes oldal terjedelmes összeállítást közölt minden idők legjobb ötven futballcsapatáról. A különböző korszakokat is bátran összehasonlító lista első helyén a Johan Cruyff-féle Ajax végzett, a második helyet az 1970-ben világbajnok brazil válogatott szerezte meg, míg a harmadik az 1987-1991 közötti Milan lett. Az ötvenes listáról azonban természetesen még így is vannak tekintélyes hiányzók, csak a közelmúltból az egyik az ezredforduló körüli Real Madrid, amely három év alatt kétszer is megnyerte (1998, 2000) a Bajnokok Ligáját, de ugyancsak nem került be a legjobbak közé a Kakával felálló eddigi utolsó igazán nagy Milan. Mi magyarok is büszkélkedhetünk, a legjobb…

Még több...

A Milan december 23-án magyar idő szerint 17:30-kor lép pályára a Juventus ellen Dohában, Katarban az Olasz szuperkupában – jelentette be az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC). Korábban már beszámoltunk arról, hogy idén a katari fővárosban rendezik a szuperkupát. A szervezők az elmúlt években rendre külföldre vitték a meccset, tavaly például Sanghajban mérkőzött meg egymással a Juventus és a Lazio, míg 2014-ben szintén Doha adott otthont az eseménynek. Mivel az előző szezonban a Scudettót és az Olasz kupát is a Juventus nyerte, ezért a kupadöntő ezüstérmese, a Milan lesz a torinói együttes ellenfele. Az Olasz Labdarúgó Szövetség bejelentése alapján a találkozót…

Még több...

Helyszínen tekinti meg a ma esti Juventus-Olympique Lyon Bajnokok Ligája-mérkőzést a Milan leendő sportigazgatója, Massimiliano Mirabelli, aki elsősorban Nabil Fekir teljesítményére kíváncsi. Mirabelli hivatalosan még nem áll a klub alkalmazásában, hiszen nem zárult le véglegesen a tulajdonosváltás. Ennek ellenére nem vesztegeti az időt, hiszen gőzerővel készül a januári átigazolási időszakra és Olaszországban illetve Európa többi részén játékosmegfigyelőként tevékenykedik. A Calciomercato.com internetes oldal exkluzív beszámolói szerint Mirabelli a kínai konzorcium megbízásából ma este ott lesz Torinóban a Juve-Lyon BL-meccsen. Az olasz szakember főképp Nabil Fekir játékára kíváncsi, de Maxime Gonalons és Corentin Tolisso teljesítményét is figyelni fogja. A 23 esztendős Fekir…

Még több...

Megerősített információk szerint a Milan érdeklődik a holland élvonalban szereplő Ajax fiatal középpályása, Riechedly Bazoer iránt. A 20 éves játékost nagy tehetségnek tartják hazájában és Patrick Vieirához hasonlították. Korábban számos topklub figyelte a teljesítményét, nevezetesen az FC Barcelona, az Arsenal és a Manchester City, ezúttal pedig a Milan jelentkezett be érte. A piros-feketék már kapcsolatba léptek a fiatal középpályás képviselőjével – értesült a legnagyobb holland napilap, a De Telegraaf. Ezt a játékos ügynöke is megerősítette. Bazoer a PSV Eindhoven akadémiáján nevelkedett, majd néhány évvel ezelőtt az Ajaxhoz szerződött. Posztját tekintve védekező-középpályás, azonban a támadásokból is előszeretettel veszi ki a részét.…

Még több...

Brit lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Chelsea kész megválni Cesc Fabregastól a télen. Fabregas egyáltalán nem számít kulcsembernek Antonio Conte együttesében és mindössze 4 meccsen kapott lehetőséget a Premier League-ben ebben az idényben. Az olasz edző N’Golo Kantét és Nemanja Maticot preferálja a középpályán a 110-szeres spanyol válogatott középpályással szemben. A The Times brit napilap jelentései szerint Fabregas nem szerepel Conte terveiben, ezért a klub hajlandó kölcsönadni a téli átigazolási időszakban. A Milan már a nyáron bejelentkezett a 29 éves középpályásért és úgy tűnik, hogy továbbra sem mondott le róla. Eközben a Corriere dello Sport is arról számolt be,…

Még több...

Mario Pasalic vasárnap a Pescara ellen debütált a Milanban és bebizonyosodott, hogy Vincenzo Montella számíthat a fiatal középpályásra – állítja a játékos ügynöke. A 21 éves játékos a nyáron csatlakozott a piros-feketékhez egy évre kölcsönbe, azonban a hírek szerint a szerződésében szerepel egy bizonyos záradék, amely alapján a Milan elővásárlási joggal rendelkezik. Pasalic a Pescara ellen bő fél óra játéklehetőséget kapott. Vincenzo Cavaliere, a horvát középpályás ügynöke nyilatkozott a MilanNews.it internetes oldalnak. „Mario nagyon izgatott volt, mert már alig várta, hogy viselje a Milan mezét. Az edzéseken jól teljesít és megtisztelőek számára Montella dicsérő szavai. Azt hiszem, hogy hasznos tagja…

Még több...

Íme, a statisztikák a Pescara elleni mérkőzésről. A WhoScored.com internetes oldal értékelése alapján Gianluigi Donnarumma volt a meccs legjobbja – nem meglepő módon. Mint arról beszámoltunk, a Milan vasárnap délután egy góllal nyert a Pescara ellen a San Siróban és ezzel 1 pontra megközelítette a második helyen álló Romát. Ez volt a csapat hetedik győzelme 11 forduló alatt. – A piros-feketék sorozatban negyedik hazai mérkőzésüket nyerték meg a bajnokságban. Erre legutóbb két és fél évvel ezelőtt, 2014 májusában volt példa. – Ezúttal Giacomo Bonaventura szerezte a 3 pont sorsát eldöntő találatot. Az olasz középpályás szabadrúgásból volt eredményes, ezzel megszerezte pályafutása…

Még több...