Szerző: csabi6

A Roma csökkenteni szeretné Stephan El Shaarawy kivásárlási árát, ezért a fővárosi együttes mindent megpróbál megtenni és hajlandó felajánlani egyik középpályását. A Milan nemrég érdeklődést mutatott Leandro Paredes iránt, aki ebben a szezonban az Empoli csapatánál játszott kölcsönben, ahol alapemberré vált. A Farkasoknak állítólag június 21-22-ig kell kifizetni az El Shaarawy szerződésében szereplő 13 millió eurós kivásárlási árat. Ugyanakkor gondot jelenthet a Roma számára az összeg kifizetése, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy megsértik a Pénzügyi Fair Play szabályzatát. Ezért szeretnék a fiatal, mindössze 21 éves argentin középpályást bevonni az üzletbe. Amennyiben a feleknek nem sikerül megállapodásra jutniuk, akkor a Fáraó visszatér…

Még több...

A Sky Sport Italia értesülései szerint Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója találkozott az Empoli vezetőedzőjével, Marco Giampaolóval. Csütörtökön találkoztak az érintett felek egymással, ahol a téma Giampaolo sorsa és esetleges kinevezése volt a Milan élére. Természetesen még csak egyeztettek egymással a felek, de sokak szerint már közel a megegyezés. Az Empoli trénere egy év után távozhat a jelenlegi kenyéradójától, ha elfogadja a Milan ajánlatát. A csütörtöki találkozón a kínai konzorcium képviselője, Nikolas Gangikoff is jelen volt. Galliani és a kínaiak képviselője szeretné a lehető leghamarabb lezárni az edzőkérdést a klubnál, hiszen július 7-én kezdődik a felkészülési időszak. Amíg viszont nem…

Még több...

Juraj Kucka tavaly nyáron 3 millió euróért érkezett a Milanhoz a Genoától és hamar alapember lett a csapatban, ráadásul a szurkolók is megkedvelték. Ugyanakkor Sinisa Mihajlovic, a rossoneri korábbi edzője minden követ megmozgat azért, hogy a Torinóhoz csábítsa. A torinói együttes új trénere, Mihajlovic magával szeretné vinni a szlovák középpályást új klubjához. Természetesen a Milan eddig minden kezdeményezést ez ügyben visszautasított, de most a torinói klub felajánlhatja a Milannak Daniele Basellit. A 24 éves középpályást már tavaly nyáron szerette volna szerződtetni Adriano Galliani. de akkor ő inkább a Torinót választotta. A fiatal középpályását tehát beáldozhatja Mihajlovic, hogy Kuckával a következő…

Még több...

A kínai konzorcium első lépése a tervek szerint egy tapasztalt, eredményes edző kinevezése lenne a Milannál. Mint ismert, a Sevilla mesterét, Unai Emeryt szeretnék elcsábítani Spanyolországból, aki azonban nem egyedül érkezne. Néhány nappal ezelőtt a Sevilla sportigazgatója, Ramón Rodriguez Verdejo, ismertebb nevén Monchi benyújtotta felmondását. Ugyan a szerződése 2020 nyaráig szól az Európa liga-győztes klubbal, ennek ellenére távozni szeretne. A 47 éves szakember indokairól nincsenek információk, de állítólag a spanyol klub vezetősége elutasította a lemondását. A MilanNews értesülései szerint a rossonerit megvásárolni szándékozó kínai konzorcium Emery edző mellett Monchit is elcsábítaná az újjáépülő vezetőségbe. Monchi játékosként is a Sevillát erősítette,…

Még több...

A Tuttomercatoweb jelentései szerint a mai napon a MIlan vezetősége árajánlatot kért az RB Leipzig német játékosára, Davie Selkére. A 2014-es magyarországi U19-es Európa-bajnokság gólkirálya, akit a torna legjobb játékosának is megválasztottak 2015 nyarán csatlakozott a német másodosztályban szereplő lipcseiekhez. Selke ebben a szezonban 30 meccsen 10 góllal vette ki a részét a feljutásban, így a Leipzig a következő szezonban már a Bundesliga 1-ben fog vitézkedni. Selkét nagy tehetségnek tartják és egy évvel ezelőtt a Leipzig 8 millió eurót fizetett érte a Werder Bremennek. A legfrissebb hírek szerint a Milan hivatalosan is árajánlatot kért a német klubtól. Válasz egyelőre még…

Még több...

Hamarosan itt a nyári átigazolási időszak kezdete, ami azt jelenteni, hogy újra beindul a jövés-menés Olaszországban. Nem meglepő, de a Milan és a városi rivális Inter is ugyan azt a játékost nézte ki magának. Franck Kessiè ebben az évben a másodosztályú Cesena csapatában szerepelt kölcsönben, de a játékjogát az Atalanta birtokolja. A középpályásként és védőként is bevethető Kessié idén összesen 37 találkozón szerepelt és 4 gólig jutott. Hazájában és Európában is sokan őt tartják az új Yaya Tourénak. Az Il Giornale úgy tudja, hogy Kessié-ért nagy versenyfutás várható a Milan és az Inter között a nyáron. A hírek szerint az…

Még több...

Állítólag a Sassuolo bejelentkezett a Milan két fiatal játékosáért, Davide Calabriáért és Susóért. Véget ért a Serie A és a Milan a Sassuolo mögött végzett a tabellán a 7. helyen, ami azt jelenti, hogy a rossoneri az előző két szezonhoz hasonlóan jövőre sem szerepel a nemzetközi porondon. Mivel a Juventus megnyerte az Olasz kupát, ezért a bajnokság 6. helyezettje, a Sassuolo indulhat az Európa ligában. A Sassuolo júliusban csatlakozik az EL mezőnyéhez a selejtezőkörben, a klub vezetősége pedig komoly erősítéseket tervez annak érdekében, hogy akár a csoportkörig is eljussanak. A Tuttomercatoweb jelentései szerint az olasz együttes megkörnyékezte a Milan két…

Még több...

A Milan csapatkapitánya, Riccardo Montolivo is részt vett Cristian Brocchival a sajtótájékoztatón az esti Milan-Juventus kupadöntőt megelőzően, ahol elmondta, hogy ez az utolsó esélye a csapatnak, hogy kicsit szebbé tegyék az idényt. „Ez az utolsó esély a csapatnak, hogy bizonyítani tudjuk a minőséget. A Juventus a mérkőzés esélyese, de a bajnokságban is kiegyensúlyozott meccset játszottunk velük. Jól teljesítettünk és nem érdemeltünk vereséget. Nem kezdjük vesztesként a meccset, harcolni fogunk. Nincs értelme most másról beszélni, ez lesz az utolsó esélye mindenkinek. Mindannyiunknak bizonyítania kell, hogy megérdemeljük a mez viselését. Szükségünk lesz egy erős csapatszellemre. ” – mondta Montolivo az újságíróknak. „Úgy…

Még több...

A szezon végén három védőnek is lejár a szerződése és továbbra is kérdéses a jövőjük a Milannál, miközben a vezetőség a PSV Eindhovenből erősítene holland válogatott középhátvéddel. A Milan kiszemeltje a holland élvonalban szereplő PSV középhátvédje, Jeffrey Bruma. A 24 éves védő 2013-ban tért haza Hollandiába, miután a Chelsea-nél nem sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba. A Corriere dello Sport szerint a kiváló adottságokkal rendelkező védőt a Milan szeretné a nyári átigazolási időszakban a csapathoz csábítani. Bruma piaci értékét a transfermarkt 7,5 millió euróra taksálja. Azonban a napilap szerint a városi rivális Inter is szerződtetné a holland válogatott védőt. Bruma idén…

Még több...

Mauro Tassotti megvédte a csapat edzőjét, Cristian Brocchit és úgy gondolja, hogy néhány mérkőzés után nem lehet megítélni a munkáját. Tassotti korábban Carlo Ancelotti, Massimiliano Allegri és Filippo Inzaghi mellett is dolgozott másodedzőként, azonban tavaly nyár óta új szerepkörben dolgozik a klubnál, ugyanis az ő feladata a kölcsönben lévő játékosok teljesítményének megfigyelése. Az olasz szakember beszélt Brocchiról, az esetleges tulajdonosváltásról és a szurkolókról is. „Jelenleg nem lehet megítélni Brocchi munkáját, három vagy négy mérkőzés kevés ehhez, így ezzel várni kell mielőtt bármit is mondunk róla. Ebben a szezonban már nem dolgoztam másodedzőként, de úgy gondolom, hogy Mihajlovic tisztességesen végezte a…

Még több...