Adrien Rabiot, a Milan középpályása 1 góllal és 1 gólpasszal járult hozzá a csapat győzelméhez a Bologna elleni 3-0-ra megnyert idegenbeli bajnokin. A. francia válogatott futballista szerint fontos volt, hogy növelni tudták az előnyt az ötödik helyezett Romával szemben és ez a győzelem további önbizalmat ad számukra. Rabiot úgy érzi, hogy nagyon jó időszakban van és még érez magában fejlődési potenciált.
“Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés, az elején nem tudtuk megtartani a labdát. Bármelyik pillanatban gólt szerezhettünk volna, aztán az önbizalmunknak köszönhetően egyre jobbak lettünk és betaláltunk. Még ennél is jobbak lehettünk volna, de kissé megelégedtünk az eredménnyel. A második játékrészben több gólt is szerezhettünk volna és technikailag is jobban teljesíthettünk volna. Kicsit visszahúzódtunk, de ez egy nagyszerű győzelem volt egy nehéz terepen, ami még több sikerre való éhséget és önbizalmat ad.” – mondta Rabiot a DAZN mikrofonjainak.
“Minden mérkőzés nagy jelentőséggel bír. Fontos volt, hogy pontokat szerezzünk és növeljük az előnyt az ötödik hellyel szemben. Ami az Intert illeti, majd később meglátjuk. A legfőbb célunk minimum a negyedik hely elérése és ezzel a győzelemmel előnyre tettünk szert a Romával szemben. Ez egy nagyon jó időszak, így kell folytatnunk, egységesnek kell lennünk és folytatni az eddigi munkát, aztán majd meglátjuk, hogy később hol fog állni az Inter.”
Rabiot szavai a Sky Sport Italiának: “Véleményem szerint minden évben tudok fejlődni. 30 éves vagyok, jól érzem magam, van tapasztalatom és megfelelő mentalitással rendelkezem. Ez egy remek időszak. Az előző szezonban a Marseille-ben, míg azelőtt a Juventusban is jól teljesítettem. Még mindig képes vagyok fejlődni és minden nap azért edzek, hogy jobb legyek. Nagyon jó pillanatban vagyok, de nem gondolom, hogy ez lenne a karrierem csúcsa, mert még mindig van bennem fejlődési lehetőség.”
“Tabella? A klub célkitűzése a top négybe kerülés. Szerettünk volna kissé elszakadni a Romától és ez sikerült. Először arra törekszünk, hogy növeljük az előnyünket az ötödik hellyel szemben, aztán utána foglalkozunk az előttünk lévő csapatokkal. Véleményem szerint nyitott a bajnokság. Ha így folytatjuk, akkor akár előrébb is végezhetünk, de most a célunkra koncentrálunk, vagyis arra, hogy visszatérjünk a Bajnokok Ligájába.”
“Óriási potenciál rejlik a csapatban. Lehet, hogy technikailag nem mi vagyunk a legerősebbek, de nekünk más kvalitásaink vannak. Továbbá ott van az edző személye is, aki pluszt ad nekünk. Nehéz lett volna az előző szezonnál rosszabbul teljesíteni. Rengeteg új játékos érkezett és ez nem egyszerű helyzet, de kiváló munkát végzünk.”
Egyébként Rabiot-t a meccs legjobbjának is megválasztotta az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A a Bologna elleni bajnoki alkalmával.

