Adrien Rabiot boldogan nyilatkozott a Como elleni győzelem után, amelyben oroszlánrészt vállalt. A francia válogatott középpályás 2 gólt szerzett és 1 tizenegyest is kiharcolt a 3-1-re megnyert bajnokin, így az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A a mérkőzés emberének választotta. Rabiot az interjúban kitért a meccs alakulására, a duplájára, a győzelem jelentőségére és Mike Maignanra is, akit már 15 éve ismer.
“Ez a csapat győzelme volt és jól mutatja a mentalitásunkat. Az első félidőben sokat szenvedtünk, de nem adtuk fel. A szünetben átbeszéltük a dolgokat és más felfogásban mentünk vissza a pályára, hogy megszerezzük a három pontot. Mike nagyszerű mérkőzést játszott és mindenki hozzátett valami pluszt a csapathoz, de néha valakinek el kell döntenie a meccset. Természetesen nagyon örülök a két gólomnak, ahogy a csapat mentalitásának is.” – mondta Rabiot a DAZN-nak.
“Távoli lövések? Dolgoztunk rajta. Eddig nem szereztem sok gólt, de boldog vagyok, mert amit az edzésen gyakorlunk, azt sikerül megvalósítani a mérkőzéseken is. Szükségünk van erre a kemény munkára, de erre a mentalitásra is, hogy soha nem adjuk fel. Még ha hátrányba is kerülünk, de akkor is meccsben maradunk. Nagyon, nagyon boldog vagyok. Így kell tovább folytatnunk.”
Rabiot szavai a Sky Sport Italiának: “Nem tudom, hogy ez egy bajnoki címhez vezető győzelem volt-e, de mindenesetre nagyon fontos siker volt egy nehéz terepen. A harmadik rúgott gólunk utáni ünneplés is lényeges volt, mert akkor tudatosult bennünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Egy olyan győzelmet arattunk, amely sokat számít a jövő szempontjából. Az edző azt mondta nekünk, hogy az első fontos meccs Udinében volt, aztán a Verona ellen és most a Como otthonában. Néha úgy tűnik, mintha ideges lenne, de arra figyelek, amit mond.”
“Maignan? Nagyon régóta ismerjük egymást. Együtt játszottunk a PSG utánpótlásában, amikor 14-15 évesek voltunk. 15 éve ismerjük egymást és nagyon jó a kapcsolatunk a pályán illetve azon kívül is. Ugyanaz a győzni akarás van bennünk. Ő egy remek csapatkapitány, egy nagyszerű ember és kiváló kapus.”

