Egybehangzó hírek szerint Divock Origi januártól szabadon igazolható lesz.
Úgy tűnik, hogy Origi milánói időszaka lezárult 6 hónappal a szerződésének lejárta előtt. Már a nyári átigazolási időszakban is voltak tárgyalások a közös megegyezéssel történő szerződésbontásról és végre most létrejött a megállapodás.
Fabrizio Romano és Matteo Moretto közölte, hogy Origi aláírta a szerződésének felbontását a Milannal, így januártól szabadon igazolhatóvá válik.
A belga csatár 2022 nyarán ingyenes átigazolással érkezett a Liverpool együttesétől és egy szezont játszott a csapatban, majd kölcsönben szerepelt a Nottingham Forestben. Végül 2024 nyarán a kölcsönszerződés lejártával visszatért Olaszországba és kikerült a Milan első csapatának keretéből. Ennek következtében parkolópályán volt a csapat egyik legjobban fizetett játékosaként évi nettó 4 millió eurós fizetéssel.
A hivatalos bejelentés hamarosan várható Origi szerződésének felbontásáról.


4 hozzászólás
Ezt a fél évet már igazán kivárhatta volna 😅
Köszönjük a felejthetetlen perceket, melyeket nagyságod, karizmád és teljesítményed méltatásaval tölthettünk a chaten.
Aláirta, de biztos h. június végéig ki is fizettet minden centet. Nagyon remélem j. nem talál magának csapatot.
Köszi mindent legenda! 🙂