Fabio Capello, a Milan korábbi sikeredzője szerint Massimiliano Allegri legfőbb erénye, hogy a csapat játékát a rendelkezésére álló játékosokhoz igazítja és nem pedig mások játékrendszerét másolja. A 79 esztendős szakember beszélt a jövő heti milánói derbiről és összehasonlította a Milant illetve az Intert.
„A Milanból kedvelem Pavlovicot, még ha néha ő is elveszíti az emberét a tizenhatoson belül. Pavlovic és Tomori továbbra is kulcsfontosságú játékos a védelemben. A Milannak jó védelme van, de ehhez kell egy erős szűrő. A védelem igazi ereje valójában a középpályában rejlik, amikor minden jól működik a középpályán és az összes alapember játszik. Modric és Rabiot kiváló szűrők és mindketten minőségi játékosok. Ráadásul Rabiot fizikálisan erős is. Bartesaghi is jól teljesít a szélen és én bizalmat szavaznék neki.” – mondta Capello.
„Ami a gyengepontokat illeti: a beadásoknál való dekoncentráció a Milannál és az Internél is probléma és a játékosok gyakran elveszítik az emberüket. A Milannak különösen a bal szélen vannak gondjai, de még Saelemaekers is hajlamos néha elengedni az emberét. Gabbia jól teszi a dolgát, de középhátvédként – aki irányítja a védelmet – többre lenne szükség.”
„A Milannál ott van Pulisic, aki jól mozog, egy minőségi játékos és a sorok között játszik. Az Inter gyakran a szélsőire helyezi a hangsúlyt, míg a Milan inkább középen játszik. A Rossoneri háromvédős rendszerben zónavédekezést alkalmaz, az Inter pedig mostanában inkább emberfogással játszik. Majd meglátjuk, hogy lesz-e különleges emberfogás a meccsen. Az Inter az időzítésekben a legjobb és mindhárom középhátvédjük jobban bánik a labdával, mint a Milan védői, mert képesek hátulról felépíteni a játékot.”
„Amikor az ellenfél birtokolja a labdát, akkor Acerbi azonnal ráront a játékosra és esetleg szabálytalankodik is, de Leao és Pulisic típusú játékosokat nem igazán tud követni. Ezért különösen figyelni kell a megelőző helyezkedésre.”
„Allegri nem követi azokat, akik modern vagy különleges futballról beszélnek. Az ő intelligenciája abban rejlik, hogy a csapat játékát a rendelkezésére álló játékosokhoz igazítja. Az az edző el fog bukni, aki mások rendszerét másolja anélkül, hogy meglenne hozzá a szükséges játékoskeret. Az elmúlt időszakban a Milannál hiányzik a középpályás szűrés. Időnként Fofana is hibázott, bár nagyon jó lett abban, hogy megérkezik a tizenhatoson belülre, csak épp a lövései… Nos, az már egy másik történet. Mivel a Milan ilyen kis létszámú kerettel rendelkezik, ezért azt mondanám, hogy mindenkinek egy kicsit többet kell vállalnia.”
Massimiliano Allegri nemrég azt nyilatkozta, hogy a bajnoki cím megnyeréséhez legfeljebb 25 kapott gól fér bele.
„Lehet ennél többet is kapni, de akkor sokkal többet is kell rúgni.” – mondta Capello. „A Milan eddig kilenc gólt kapott a bajnokságban, de ebből hat kapott gól a Cremonese, a Pisa és a Parma ellen jött össze. Bizonyos esetekben már egy kapott gól is sok. Csak ismételni tudom magam: bizonyos pillanatokban hiányzott a középpályás szűrés, ráadásul komoly koncentrációs hibákat és felületes játékot is láttam a csapattól.”
„Modric rendkívül intelligens, előre érzi a játék alakulását, így mindig időben odaér. Az olasz futball annyira lassú tempójú, hogy mire Modric passzol, ő már fejben elolvasta és be is zárta a könyvet. Az egyetlen gondot számára az Inter gyors irányváltásai jelenthetik, amelyekkel ki lehet őt mozdítani a helyéről. Milánói derbi? Csak azt tudom, hogy látványos támadófutballt szeretnék látni a mérkőzésen.”

