Massimiliano Allegri elégedett volt a csapat reakciójával a kapott gólt követően és úgy véli, hogy a sok sérült ellenére jól teljesítettek a Fiorentina elleni mérkőzésen. Az olasz szakember szerint Christian Pulisic távollétében Rafa Leao lett kijelölve tizenegyeslövőnek és az első helyre reagálva megjegyezte, hogy nem szabad túlságosan elragadtatniuk magukat és tovább kell folytatniuk a kemény munkát.
„Ez egy fontos győzelem volt a válogatott szünet után, ahogy a múlt hónapban az Udinese ellen is. Sok játékosunk nem volt bevethető ezen a meccsen. A csapat nagyon jól játszott és a kapott gólig egyáltalán nem volt veszélyben a kapunk. Több nagy helyzetünk is volt az első játékrészben pontrúgásokból. Nem szabad felhívnunk magunkra a figyelmet és dolgoznunk kell tovább, hiszen még semmit sem értünk el. Most regenerálódnunk kell, mivel nincs sok időnk a pénteki mérkőzésig. A lehető legjobban kell felkészülnünk a Pisa elleni meccsre.” – mondta Allegri a Milan TV-nek.
„A kapott gól után nagyszerű reakciót láttam a csapattól. Az első fordulóban is hátrányba kerültünk a Cremonese ellen, de akkor nem sikerült fordítanunk. Ezen a meccsen a játékosok jól teljesítettek és keményen harcoltak. Ez egy nagyszerű győzelem, amely növeli a csapat morálját, de még hosszú út áll előttünk. Kiélvezzük a győzelmet, aztán visszatérünk a munkához. A tizenhatoson kívülről elvállalt távoli lövések egy opciók lehetnek, Rafa jól csinálta és Saelemaekersnek is volt próbálkozása az első félidőben. Ez egy olyan megoldás, amellyel próbálkozunk, mert gólokhoz vezethet.”
Allegri szavai a DAZN mikrofonjainak: „Csak azt tudom mondani, hogy a csapat jól teljesített. A kapott gól előtt egyetlen kaput eltaláló lövést sem engedtünk az ellenfélnek és olyan gólt kaptunk, ami elkerülhető lett volna. Az első félidőben volt két nagy helyzetünk Tomori és Pavlovic révén, valamint egy Athekame-beadás. A kapott gól után jól reagáltunk, nem volt könnyű és örülünk a győzelemnek.”
„Leao? Amikor Gimenez is a pályán volt a második félidőben, akkor Rafa természetesen szabadabban mozoghatott, de hozzá lehet szokni a klasszikus középcsatár nélküli játékhoz is. Ezúttal Fofana – különösen a második félidőben – sokszor tört előre középpályásként és ez nagyon fontos előnyt jelenthet. Tizenegyes? Nem volt semmiféle zavar, hogy ki fogja rúgni a büntetőt. Azt mondtam Rafának, hogy ő rúgja a tizenegyest. Az edzéseken gyakorolta a büntetőket és jól lőtte. Fofana is jó tizenegyesrúgó, de javítanunk kell a hatékonyságunkon a büntetők terén. Soha nem szoktam nézni a tizenegyes elrúgását a meccseken.”
„Gimenez? Ha a kezdőcsapatba jelölöm, akkor nem lett volna csatárom a cserepadon. Kivártam a cserével, mert volt egy szöglet, de Athekame sárga lapja után pályára küldtem Gimenezt. Olvasnom kellett a játékhelyzetet, szerencsém is volt és jól sült el a dolog. A legfontosabb az volt, hogy megőrizzük az egyensúlyt. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre.”
„Első hely a tabellán? Nem üzengetünk senkinek, egyszerűen csak élveznünk kell ezt a győzelmet. Még sok pontot kell szereznünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Hétfőtől a regenerálódás lesz a legfontosabb. Pénteken újra pályára lépünk és remélhetőleg Loftus-Cheek illetve Nkunku is visszatér. A legjobb formánkat kell nyújtanunk és ezzel a lelkesedéssel kell játszanunk, de nem szabad túlságosan elragadtatnunk magunkat, mert hosszú a szezon.”
Max Allegri a meccs lefújása után részt vett a sajtótájékoztatón a San Siróban.
„Ez volt az első alkalom, hogy hátrányból fordítottunk. Boldogok vagyunk, de pénteken újabb meccs vár ránk és a munkára kell koncentrálnunk. Leao? Nemrég tért vissza a válogatottból és vissza kellett nyernie az erőnlétét. Elégedettek vagyunk vele és az egész csapattal. Leao olyan képességekkel rendelkezik, amelyekkel meccseket tud eldönteni, de ott vannak a többiek is. Például Fofana gyakran érkezett a tizenhatoson belülre és a középpályásoknak is gólt kell szerezniük, ezen még javítanunk kell. Tizenegyes? Nem láttam a szituációt. Néha kedvező döntés születik, míg néha hátrányos az ítélet. A VAR mindig egy szubjektív dolog és el kell fogadni, ez ilyen.”
„Gyakorlatilag mindig alázatosan játszunk. Még a Cremonese ellen is csak két beadása volt az ellenfélnek. Ha nyersz, akkor jól olvastad a játékot, ha pedig veszítesz, akkor rosszul. A kapott gólra jól reagáltunk a FIorentina ellen. Az ellenfél sokat fejelgetett és jobban kellett volna védekeznünk a labdát birtokló játékossal szemben.”
„A tabella első helyén állni mindig jó érzés. Ez azt jelenti, hogy távolabb vagyunk az ötödik helytől. Más cél lebeg a szemeink előtt. Meg kell tartanunk az előnyt az ötödik helyezettel szemben, ezt nem téveszthetjük szem elől. A bajnokság azon szakaszában járunk, amikor a tabella kezd szétszakadni, ezért minden győzelem fontos. A sérülés miatt hiányzó játékosok nélkül is jól játszottunk. A futballban akkor tudsz nyerni, ha alázatos vagy, mert akkor sokkal agresszívebben és hatékonyabban tudsz futballozni.”