A Bosman-döntés óta eltelt mintegy negyed évszázadban a Milanban 279 játékos lépett pályára tétmeccsen, a Berlusconi-korszakban összesen 313-an (köztük az a 25 játékos is, aki már 1986 tavaszán, Berlusconi hatalomátvételekor is a Milan keretében volt). A Berlusconi-éra utolsó tulajdonképpeni transzfere (Ocampos) óta 53 játékos játszott legalább 1 tétmeccsen a Milanban.
A cikk első részében részletesen ismertettük, hogy tulajdonképpen mi is az a Bosman-szabály és hogyan alakult ki a labdarúgás világában. Ezúttal konkrétan a Milanra fókuszálunk, hogy a döntésnek milyen szerepe volt az elmúlt évtizedekben.
1996 óta 123 olyan játékosa volt a Milannak, aki vagy ingyen érkezett vagy ingyen távozott (esetleg visszavonult); közülük 43 volt az „ingyenes érkező”, viszont 111 az „ingyen távozó” (ez utóbbiak közül 17 vonult vissza). A 123 játékosból 30 ingyen érkezett és ingyen is távozott. Donadoni kuriózum abból a szempontból, hogy kétszer is ingyen távozott, ezek között pedig az amerikai kalandból is ingyen tért vissza.
Ami az adott év ingyenes érkezőit-távozóit illeti, a kép igencsak vegyes, amin persze nem lepődhetünk meg. Néhány érdekesség.
− 1998 és 2000 között egyáltalán nem érkezett olyan játékos a Milanhoz, akiért ne fizetett volna a klub (a saját nevelésű játékosokat nem vettem figyelembe); 2007-ben, 2013-ban, 2017-ben és 2020-ban volt még ilyen éve a klubnak;
− 1996 óta minden évben volt legalább 1 játékos, aki úgy távozott, hogy érte a klub nem kapott transzferdíjat (vagy visszavonult);
− az utóbbi egy évtizedben az ingyen távozó/visszavonuló játékosok száma jelentősen megnőtt: minden évben legalább 4 játékos hagyta el így a Milant, összesen pedig 10 év alatt 71. Vagyis az elmúlt 25 év ingyen távozóinak majdnem kétharmada az elmúlt évtizedben hagyta el a klubot;
− különösen a Berlusconi-éra utolsó 5 éve mutatja a rendszer válságát: az 1996 óta ingyen távozó játékosok 30%-a erre a fél évtizedre (2012-2016) esik;
− 2012 és 2015 a két kiemelkedő év az ingyen távozókat tekintve: mindkét évben 9-9 játékos hagyta el így a Milant, kétéves időszakot tekintve pedig 2015 és 2016 a rekorder: ebben a két évben összesen 16-an távoztak (vagy vonultak vissza) úgy, hogy abból nem volt bevétele a Milannak.
A Milan több alkalommal is (pl. Borini vagy Traore esetében) élt azzal a „trükkel”, hogy bár az adott játékos még élő szerződéssel rendelkezett, inkább felbontották a kontraktusukat, és ingyen engedték el az illetőt, mert az az összeg, amelyet a vevő fizetett volna a játékosért, kevesebb lett volna, mint az, amit a játékosnak fizetésként kellett volna átutalni.
A konkrét számok évekre (tehát nem transzferidőszakokra) bontva:
1996 (3 érkező, 5 távozó)
1997 (4 érkező, 4 távozó)
1998 (0 érkező, 3 távozó)
1999 (0 érkező, 1 távozó)
2000 (0 érkező, 1 távozó)
2001 (1 érkező, 4 távozó)
2002 (3 érkező, 2 távozó)
2003 (1 érkező, 3 távozó)
2004 (2 érkező, 2 távozó)
2005 (2 érkező, 3 távozó)
2006 (3 érkező, 5 távozó)
2007 (0 érkező, 1 távozó)
2008 (1 érkező, 6 távozó)
2009 (2 érkező, 5 távozó)
2010 (1 érkező, 3 távozó)
2011 (4 érkező, 6 távozó)
2012 (3 érkező, 9 távozó)
2013 (0 érkező, 4 távozó)
2014 (5 érkező, 4 távozó)
2015 (2 érkező, 9 távozó)
2016 (1 érkező, 7 távozó)
2017 (0 érkező, 4 távozó)
2018 (3 érkező, 4 távozó)
2019 (1 érkező, 6 távozó)
2020 (0 érkező, 5 távozó)
2021 (1 érkező, 5 távozó)
Játékosok:
| Név | Ingyen érkezett | Ingyen távozott | Visszavonult |
|---|---|---|---|
| Abate | 2019 | ||
| Abbiati | 2016 | ||
| Albertazzi | 2015 | ||
| Alex | 2014 | 2016 | |
| Ambrosini | 2013 | ||
| Amelia | 2014 | ||
| Amoroso | 2006 | 2006 | |
| Antonelli | 2018 | ||
| Antonini | 2013 | ||
| Catilina Aubameyang | 2006 | ||
| William Aubameyang | 2011 | ||
| Ba | 2008 | ||
| Baresi | 1997 | ||
| Beloufa | 1997 | ||
| Beretta | 2017 | ||
| Bertolacci | 2019 | ||
| Bierhoff | 2001 | ||
| Biglia | 2020 | ||
| Boateng | 2016 | ||
| Boban | 2001 | ||
| Bogarde | 1997 | ||
| Bonaventura | 2020 | ||
| Bonera | 2015 | ||
| Borini | 2020 | ||
| Brocchi | 1998 | ||
| Cafu | 2003 | 2008 | |
| Calhanoglu | 2021 | ||
| Cardacio | 2009 | ||
| Chamot | 2003 | ||
| Costacurta | 2007 | ||
| Dalla Bona | 2006 | ||
| Davids | 1996 | ||
| De Jong | 2016 | ||
| Dhorasoo | 2004 | ||
| Di Molfetta | 2017 | ||
| Dida | 2010 | ||
| Didac Vila | 2015 | ||
| Digao | 2011 | ||
| Donadoni | 1997 | 1996, 1999 | |
| Antonio Donnarumma | 2021 | ||
| Gianluigi Donnarumma | 2021 | ||
| Ely | 2015 | ||
| Emanuelson | 2014 | ||
| Emerson | 2009 | ||
| Eranio | 1997 | ||
| Esajas | 2004 | 2005 | |
| Essien | 2014 | 2015 | |
| Favalli | 2006 | 2010 | |
| Fiori | 2008 | ||
| Flamini | 2008 | 2013 | |
| Futre | 1996 | ||
| Filippo Galli | 1996 | ||
| Gambaro | 1996 | ||
| Pablo Garcia | 2001 | 2002 | |
| Gattuso | 2012 | ||
| Gullit | 1993 | ||
| Halilovic | 2018 | 2020 | |
| Honda | 2014 | 2017 | |
| Ibrahimović | 2019 | ? | |
| Inzaghi | 2012 | ||
| Jankulovski | 2011 | ||
| Kaká | 2014 | ||
| Kalac | 2005 | 2009 | |
| Kaladze | 2010 | ||
| Kluivert | 1997 | ||
| Legrottaglie | 2011 | 2011 | |
| Leonardo | 2002 | 2001 | 2003 |
| Diego Lopez | 2014 | 2016 | |
| Paolo Maldini | 2009 | ||
| Mandzukic | 2021 | 2021 | |
| Mauri | 2015 | 2019 | |
| Menez | 2014 | ||
| Mexés | 2011 | 2016 | |
| Montolivo | 2012 | 2019 | |
| Muntari | 2012 | 2015 | |
| Musacchio | 2021 | ||
| Nesta | 2012 | ||
| Nocerino | 2015 | ||
| Oddo | 2012 | ||
| Oduamadi | 2018 | ||
| Onyewu | 2009 | 2011 | |
| Paletta | 2018 | ||
| Pancaro | 2005 | ||
| Pazzini | 2015 | ||
| Pirlo | 2011 | ||
| Poli | 2017 | ||
| Redondo | 2004 | ||
| Reina | 2018 | 2020 | |
| Reiziger | 1996 | ||
| Rivaldo | 2002 | 2003 | |
| Robinho | 2015 | ||
| Roma | 2009 | 2012 | |
| Ronaldo | 2008 | ||
| Roque Junior | 2004 | ||
| Sebastiano Rossi | 2002 | ||
| Ruí Costa | 2006 | ||
| Sarr | 2005 | ||
| Savićević | 1998 | ||
| Seedorf | 2012 | ||
| Serginho | 2008 | ||
| Simic | 2008 | ||
| Sordo | 1996 | ||
| Storari | 2018 | ||
| Strinic | 2018 | 2019 | |
| Taibi | 1998 | ||
| Taiwo | 2011 | ||
| Tassotti | 1997 | ||
| Tomasson | 2002 | ||
| Torres | 2016 | ||
| Traore | 2012 | 2014 | |
| Umunegbu | 2012 | ||
| van Bommel | 2011 | 2012 | |
| Vangioni | 2016 | ||
| Vierchowod | 1996 | 1997 | |
| Vieri | 2006 | 2006 | |
| Viudez | 2009 | ||
| Vogel | 2005 | ||
| Weah | 2000 | ||
| West | 2001 | ||
| Yepes | 2010 | 2013 | |
| Zaccardo | 2015 | ||
| Zambrotta | 2012 | ||
| Zapata | 2019 |
Szerző: Lansky



5 hozzászólás
„A Milan több alkalommal is (pl. Borini vagy Traore esetében) élt azzal a „trükkel”, hogy bár az adott játékos még élő szerződéssel rendelkezett, inkább felbontották a kontraktusukat, és ingyen engedték el az illetőt, mert az az összeg, amelyet a vevő fizetett volna a játékosért, kevesebb lett volna, mint az, amit a játékosnak fizetésként kellett volna átutalni.”
ezt hogy? ha fizetnek valakiért, vagyis megveszik, akkor az eladó csapatnak már nem kell fizetést utalnia, mivel távozik a játékos.
A traorés példa. Traore 2014-ben visszatért a kölcsönéből. A Milannak még 1 évig kellett volna fizetnie a 2,5 milliós bruttó bérét. Úgy senki sem akarta Traorét vinni, hogy fizet is érte a Milannak, és még a játékos bérét is állja. A Milan ilyen helyzetben képtelen lett volna eladni Traorét. Az ingyen elengedésével viszont pontosan 2,5 milliót „nyert” az üzleten, azt, amit nem kellett a játékosnak fizetésként utalni. A Bursaspor ingyen jutott egy játékoshoz, akinek csak a bérét kellett onnantól állnia, Traoré meg úgy kalkulált, hogy valószínűleg végigpadozta volna az évet a Milanban, 2015-ben nyilván nem hosszabbítanak vele, és utána vélhetően nem sok csapatnak kellene… Olyan csapat viszont akadt, ami ingyen vitte volna, ráadásul Traoréval a Bursaspor 3 éves szerződést kötött. Ez a játékosnak jobb volt, mint 2015-ig az 1,2 millió.
ez oké, és tiszta is, de Te nem ezt írtad, pontosabban amit írtál az mást jelent/sugall.
Valóban jobban körülírhattam volna. 🙂
A leírtak lényege nyilván az akart volna lenni, hogy a vevő klub úgy akarta sarokba szorítani a Milant, hogy viszi Traorét, ha a Milan úgy engedi el, hogy nem kér érte semmit, ennek fejében pedig a törökök olyan – 3 évre szóló – fizetési ajánlatot dobnak a tag elé, ami kalkulálva legalább akkora fizetést garantál, mint amennyit 2014/2015-ben Traoré keresett volna (kb. 450-500 ezer euró/idény).
Köszi, hogy figyelsz! 🙂
Sztem amit hozzá kéne tenni a statisztikához, hogy mennyi volt kb. az értékük az ingyenes érkezéskor/távozáskor. (Tudom, hogy ez nehéz, mert definíció szerint nulla, hiszen nem kellett értük fizetni, és még úgy is nehéz megsaccolni, hogy mi lenne, ha szerződésben lennének, mert nem mind1, hogy 1, 3 vagy 5 éves szerződésben.) Mert sztem a darabszám nem jól írja le a helyzetet. Tucat közepes érkező, 2 darab értékes távozó és negatívban vagyunk.