Hosszas videózást követően érvényesnek ítélték meg a VAR-szobában ülők a Bologna egyenlítő gólját a kezezés ellenére is. A mérkőzésen a hazaiak mindkét találata vitatható szituációból született és rengeteg kétséget keltett.
A második félidő elején 1-0-s Milan vezetésnél a Bologna szabadrúgást végezhetett el és egy fejest követően Giovanni Fabbian kezéről a csapattársa, Santiago Castro elé pattant a labda, aki közelről a kapuba lőtt. A VAR-szobában helyet foglaló Marco Di Bello az asszisztensével percekig elemezte a szituációt, majd végül érvényesnek ítélte meg a találatot. A visszajátszások alapján megállapítható, hogy Fabbian maga elé tette a kezét és így hozta gólhelyzetbe a csapattársát.
Luca Marelli, korábbi Serie A-s bíró és a DAZN játékvezetői szakértője szerint Castro egyenlítő gólját azért érvényesítette a VAR, mert De Silvestri fejesénél túlságosan közelről pattant Fabbian kezére a labda, valamint nem ő szerezte a gólt, hanem a csapattársa, Castro. Így Fabbian kezezős gólpassza nem minősült büntetendőnek a VAR megítélése szerint.
A korábbi szabálymódosítás alapján egy gól érvényesnek ítélhető abban az esetben is, amennyiben egy támadó játékosnak nem szándékos módon a kezére pattan a labda és ezáltal gólszerzési lehetőséget teremt egy csapattársa számára. Ha Fabbian szerezte volna a gólt, akkor a VAR érvénytelenítette volna a találatot.
VIDEÓ:
Továbbá a Bologna második gólja is sok kétséget vetett fel, ugyanis a gólt megelőzően a bedobás előtt már Cambiaghi lábáról kint volt a labda az oldalvonalon kívül, viszont perdöntő felvételek nincsenek. A mérkőzést követően Sergio Conceicao és Rafael Leao is kitért a játékvezetői hibára és mindketten kommentálták az incidenst.
Az Olasz Játékvezetők Szövetsége (AIA) szerint Maurizio Mariani játékvezető és a VAR helyes döntést hozott Castro góljának megadásakor.
2 hozzászólás
Meg lehet érteni, hogy sokan frusztráltak (én is), és valóban mehetne jobban is a szekér, de azért senki ne várja, hogy csak egy csapat van a pályán az pedig a Milan, és hogy nincs más tényező, csak az, hogy fenn van 11 jónak mondott játékos, így pedig borítékolható a győzelem, mint 20-30 évvel ezelőtt.
A futball jelentősen átalakult, és egyáltalán nem olyan könnyű meccseket nyerni. Különösen igaz ez, mivel a csapatok közötti minőségi különbségek egyre szűkülnek. Ma már szinte minden apró részletet kielemeznek a pályán, és erre ugyanúgy megvan a lehetősége az utolsó helyezettnek, mint az elsőnek. Éppen ezért válnak egyre fontosabbá olyan kérdések, mint hogy kinn volt-e a labda vagy sem. Hibák pedig mindig voltak és mindig is lesznek. Nem lehet elvárni, hogy mindenki tökéletes legyen, mint egy jól beállított gépezet. A hibákat ki fogják javítani, ebben biztos vagyok, de ehhez türelemre és időre van szükség. Ugyan úgy a szurkolóktól is…
Édes jó istenem. Lehet a trollbarlangodba ilyen hírek jutnak el, de hogy a fenébe lennének közelebb egymáshoz a klubbok ???? 🙈🙈🙈
Pont ,hogy ketté vált a foci, mivel a nagyobb klubok sokkal több ráfordítást tudnak invesztálni a pályán kívüli erőforrás menedzsmentre.
Kezdem sejteni ki írja SC és Ibra beszédeit…