Az újabb csalódást keltő eredmény után a Milan szervezett szurkolói csoportja, a Curva Sud Milano markáns véleményt fogalmazott meg és élesen kritizálta a játékosokat.
Kedden kiesés a Bajnokok Ligájából, szombaton vereség a Torino ellen a Serie A-ban – ez enyhén szólva sem a Milan hete volt. Ez már a sokadik alkalom az utóbbi időszakban, hogy egyéni hibák sújtják a csapatot. A Torino elleni 2-1-re elveszített bajnokin egy kaotikus kapott góllal került hátrányba a csapat és az első félidőben egy tizenegyes is kimaradt. A meccs lefújása után a vendégszektorban helyet foglaló Milan-szurkolók kifütyülték a csapatot és a „Menjetek dolgozni!” rigmust skandálták az újabb csalódást keltő produkciót követően.
A Milan ultracsoportja, a Curva Sud Milano a hivatalos közösségi oldalán egy bejegyzést tett közzé, melyben erősen kritizálták a csapatot és a vezetőséget. Az ultrák álláspontja szerint számos játékos nem érdemli meg, hogy a Rossoneri-mezt viselje.
„Zágráb után, Rotterdam után és a Bajnokok Ligája-kiesés után egy habzó szájú Milant kellett volna látnunk a pályán. Ehelyett pedig egy újabb szégyenteljes vereséget kaptunk, amely a terv nélküli, nem létező klubvezetés eredménye olyan hibákkal a pályán, amelyek még az ifjúsági mérkőzéseken sem fordulnak elő és számos olyan játékossal, akik nem is érdemlik meg, hogy magukra öltsék egy olyan klub mezét, mint a Milan, de még a Milan Store próbafülkéjében sem. Szégyen!” – olvasható a Curva Sud bejegyzése a torinói vereséget követően.
13 hozzászólás
Teljesen jogos a Curva Sud minden szava, a vezetőség egy dilettáns csürhe. Nyáron minden tiltakozás ellenére Fonsecat nevezték ki, pedig De Zerbi is elérhető volt. Ibra okoskodásai rendre kudarcba fulladnak, sőt az arroganciája átragadt egyes játékosokra is. A játékosok hozzáállása szégyen gyalázat, tisztelet a kivételnek…
Fejétől bűzlik a hal… Miénk a „legdrágább” management az olasz csapatok közül.
Az egyiket azért tartjuk, hogy a nem létező stadionról nyilatkozzon egyet minden fél évben. A többit azért… ja ezt nem tudom. Miért is?
Meg lehet nézni, mennyi pénzt tolnak bele az igazolásokba már évek óta, ennyi erővel csak a felét adják nekem, és elmondom, hogy ne tegyenek semmit.
Így a csapat se lenne gyengébb, én meg legalább qrva gazdaggá válnék 🙂
Az iróniát félretéve sajnos elérte nálam a csapat a teljes közönyt, kb úgy viszonyulok a csapathoz és a meccsekhez, mint a 2010-es évek közepén.
Ha Maldinit kirúgták, mert nem illett bele a képbe, akkor kíváncsi leszek az idei nyárra.
Ez alapján ha elküldik a vezetőség túlnyomó többségét, akkor kezdődik minden az elejétől, ha nem, akkor kimondható, hogy ez a management hozza az elvárásokat (Serie A 5-8 hely) –>ez kb meglesz.
SC lenyilatkozta az elején – ha nem is szó szerint, de – hogy ha nem lesz hajtás, akkor a primaverával is ki tud állni.
Torriani – Walker, Thiaw (Gabbia/Tomori), Pavlovic, Terraciano – Jimenez, Reijnders(?), Sottil – Félix – Camarda(Tammy) , Gimenez kezdőt várnék legközelebb.
Viszont az is fontos kérdés, hogy miért „kézilabdázunk” (16-os előtt álldogálva körbe passzolgatunk lassan) „futsal” helyett? Attól, hogy tömörülnek, még inkább kellene mozogni, megbontani a védekezést. Sajnos egy db átlövőnk van: Fofana, aki viszont nem tudom, hogy eltalálta-e a kaput egyáltalán amióta itt van? Szóval ha ez az edző sara, akkor igazolhatunk/variálhatunk bárkit is…
(Eközben az inter robog az újabb bajnoki címe felé – hányok.)
Egyszerü, a következő 5 meccsre nem kell kimenni. Persze ettől nem kezdenek el futni, passzolni, gólt lőni, védekezni, de talán feltűnik nekik, hogy a fizetésen kívül miért és kikért is fociznak.
Amúgy pont erre gondoltam én is hogy egy hatalmas mozdulatot kellene szervezni és ignorálni a Milan meccseket. A lelátókon a TV-ben…mindenhol…
Ha Leao, Theo párszor érett volt a cserepadra (és most komolyan nem azért hogy védjem őket) akkor bizony Maignan is érett a cserepadra. Bárki csinál hibát de nem ennyit!!!
És ahogy feljebb írtak tényleg nincs senki aki távolról veszélyes lenne talán Reijnders. És én sem nagyon emlékszem hogy Fofana mikor találta el a kaput. A szögletek, a szabadrúgások és a 16 kívüli lövéseink jóformán semmi veszélyt nem jelentenek. Minden csapatnak van talán 3-4 játékos aki veszélyes távolról meg a szabadrúgásokból de nekünk Pirlo óta nincs senki aki veszélyes lenne a szabadrúgásoknál.
És sokan sokszor azt mondják hogy az ultrák sokat engednek meg maguknak de szerintem igazuk van. Egy ami sok év után is marad az a rengeteg fix szurkoló. Ők maradnak és itt vannak mindig, de tulaj, vezetőség és a játékosok jönnek mennek és ezért nincs is semmi tisztelet és “őrület” ezért a csapatért. Ebben a csapatban a kicsiktől a tulajdonosig nincs talán semmi sem ami jól működne.
Nekem kicsit fúra ,hogy itt mindenki az átlövésen van kiakadva. Miért szabadrúgás és szöglet rúgonk van ? Konkrétan játék elemekben vannak komplett hiányoságai ennek a csapatnak. Lassan nézhetünk a hátunk mögé mert a Roma 4 pontra van.
A szabadrúgásokat említettem, de igen a szögletek veszélyesebbek a mi kapunkra mint az ellenfelére mert abból is sokszor olyan letámadások vannak hogy másodperceken belül már a kapunk előtt vannak. De ugyan ez van a beadásoknál is. Így vesztettünk el a Feyenoord ellen is…kétszer egymás után úgy a fejére tette a csapattársának a beadás után a labdát hogy a Milan erre nem képes talán 5 meccsen keresztül sem. És itt nem csak a beadásokon van a gond de a rámozduláson is…. De ahogy írod máshol is gond van. Az emberfogás, a támadásoknál nincs semmi elképzelés, csak tologatni a labdát a 16os körül, nincs középpálya, nincs vezér….
A legnagyobb baj meg az hogy se Theo, se Leao, se Maignan nem tekint a “cseréjükre” mint egy konkurenciára és valljuk is be itt talán csak a belső védőknek van konkurencia….
De most nézem említettem a szögleteket is 😁
Mike is mehet a padra ahogy mondod a másik 2 vel együtt.
Nevetséges hogy az elmúlt 6 meccsen veszélyesebb volt a Milan kapujára mint az ellenféltől bárki…
Annyival nem ertek egyet, hogy a szogleteink nem veszelyesek, hiszen kaptunk mar abbol golt, hogy mi rugtunk szogletet 😀
Ezért szorgalmaztam annyira Dominik leigazolását Csárli helyett.. de akkor sokan az oldalon azt mondták hogy nem Milan szint, most pedig szerintem mi nem vagyunk azon a szinten hogy megszerezzük. 😀
És nem szégyelled magad hogy ilyen rosszat akartál szegény Dominiknek? 😀 Csúúúúnya, rossz Jackoby!!! 😀