Ismael Bennacer érzelmes búcsúüzenetet tett közzé a közösségi oldalán a szurkolóknak címezve. Az algériai középpályás elmondta, hogy a Milan fontos részét képezte a karrierjének illetve az életének és mindig szenvedéllyel viselte a mezt.
Bennacer egy kölcsönüzlet részeként csatlakozott az Olympique Marseille együtteséhez. A 27 éves középpályás összesen 178 tétmeccsen játszott a Milanban, ezeken 8 gólt szerzett illetve 12 gólpasszt osztott ki. 2022-ben tagja volt a klub történetének 19. bajnoki címét elhódító csapatnak, míg 2025 januárjában Olasz szuperkupát nyert. Ismael a közösségi oldalán az alábbi búcsúüzenetet osztotta meg.
„Kedves Milan-szurkolók! Soha nem gondoltam volna, hogy le kell írnom ezeket a szavakat, de ma egy új fejezet vár rám. Ez a klub és ez a város a karrierem és az életem fontos részét jelképezte számomra és csak köszönetet mondhatok mindazért, amit itt átéltem. Több mint 5 éven keresztül mindent beleadtam a Milan-mezért, amelyet büszkén és szenvedéllyel viseltem csodálatos csapattársakkal és egyedülálló szurkolótábor támogatása mellett.” – írta Bennacer a közösségi oldalán.
„Szeretném kifejezni mélységes hálámat mindenki felé, akivel megismerkedtem, azaz a csapattársaimnak, a szakmai stábnak, a klub alkalmazottainak és mindazoknak, akik különlegessé tették ezt a kalandot. És mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani nektek, szurkolóknak a szenvedélyetekért és a feltétel nélküli, páratlan szeretetetekért, ami megkülönbözteti a Milant az összes többi klubtól.”
„Szeretnék külön köszönetet mondani az újságíróknak és a közösségi médiában lévő számos szurkolói oldalnak, akik nap mint nap szenvedélyesen követik és beszámolnak a klub életéről. Köszönöm azoknak, akik mindig támogattak engem. Örökre a szívembe zártam minden pályán töltött pillanatot és minden közösen átélt érzelmet. Soha semmi sem törölheti ki ezeket az emlékeket vagy azt a köteléket, amely a Milanhoz köt.”
„Soha nem szerettem búcsúzkodni, különösen akkor, ha a kötelék ilyen erős. Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, de egy dolog biztos: a Milanhoz való kötődésem érintetlen marad. Forza Milan!”
10 hozzászólás
Remek játékos volt, csak peches a sérülésekkel. Remélem helyrejön, és fog még tudni a profi futballban maradandót alkotni. A kaparása, a viselkedése, mindene makulátlan volt, a szintje is magas, csak hát keveset láttuk a pályán.
Eddig én is kedveltem. De nekem nem oké hogy fizetjük másfél évig rehab alatt aztán amikor bevethető lenne akkor új kihívásokra vágyik. Ezt lehet kulturáltabban csinálni, ld redondo…
Számomra ez rejtély marad hogy miért akart menni de biztos nem az új kaland miatt és biztos nem a Marseille lenne az új kaland ha arra is vágyott volna…
Vagyis jobban mondva kíváncsi lennék az igazi okra amiért távozni akart…
Gyerekkori kedvenc klubjába igazolt. Ott született!
Nem mellesleg a Marseille eléggé meg van tömve pénzel!
Frank McCourt aki az LA Dodgers tulajdonosa volt és építőipari mogul ő vette meg az OM-et pár éve és elkezdett pénzt pumpálni bele!
De Zebri, M Greenwood, Hojbjerg, Rabiot is ugye oda ment.
Ki tudja, hogy mennyire volt ez a sajàt akarata? De tény, hogy abban is van igazság, amit írsz. Nálam az verte ki a biztosítékot, amikor több hónapnyi lábadozás után úgy ment el a válogatott tornára, hogy egy percet sem játszott előtte nálunk. Azt sem tudhatta, hogy felépült-e teljesen; le is sérült ismét.
Értem, hogy a válogatottság valahol a csúcs, ez a legnagyobb megtiszteltetés, de a mégis a klub béréből veszi a Trappista sajtot ő is…
Persze fátylat rá, a legjibbakat kívánom neki! Amikor pályán volt, mindig a maximumra törekedett, és ezért jár neki a tisztelet, köszönet!
Nem tartom valószínűnek, hogy saját szándékból „új kihívásokra vágyik”.
Pláne nem a Milanból az OM-be. 😉
Nem messze Marseilletől született. Szerintem nincs benne semmi meglepő, hogy oda igazolt a módjában annál inkább.
Conceicao nem számolt vele , furcsa volt hogy miután felépült rendre a padon volt és Musah játszott inkább, már az jelzés értékű volt hogy az Inter ellen már lekapta a szünetben, pedig nem lógott ki lefelé szerintem. Sok sikert neki
Bár akkor a Milan a béka segge alatt sem volt, de annak ellenére is csodálkoztam, hogy az Empoliból érkezik valaki erősítésnek
Ennek ellenére nekem nagy kedvencem lett. Ragadt hozzá a labda.
Amennyi sérülése volt, úgy ez az egyik legjobb megoldás a Milannak is, hiszen lassan bevett recept, hogy 3-4 meccset játszik és lesérül.
Emellett Észak-Afrika fővárosában, Marseille-ben újra otthon lesz 🙂
Az új kihívasok duma viszont nekem is gyanús.
Nyilván annak örülnék, ha SC-vel szárnyalna a csapat, de ennek ellenére számomra egy borzasztóan unszimpatikus figura, aki egyenesnek vallja magát, de pont az hiányzik belőle. Mint egy politikus, aki a sajtónak és a kamerának játszik.
Kívánim, hogy érjen el sikereket, de hogy miatta itt még kemény belharcok és öltözői klikkek lesznek, az szinte biztos.