Zlatan Ibrahimovic, a Milan svéd tanácsadója a Santiago Gimenez bemutatásának keretein belül tartott sajtótájékoztatón beszélt a téli átigazolási időszakról, a csapat megerősítéséről illetve a piac intenzív utolsó napjáról. A svéd szakember kijelentette, hogy minden igazolást Sergio Conceicaóval megbeszélve hajtottak végre és elárulta, hogy végül miért döntöttek Ismael Bennacer elengedése mellett.
„Üdvözlök mindenkit! Azért vagyunk itt, hogy bemutassuk a Milan új csatárát. Régóta figyelemmel követtük őt és már tavaly nyáron is megpróbáltuk leigazolni, de nem volt rá lehetőség. Most itt van velünk és ez a legfontosabb. Nagyszerű képességekkel rendelkezik és most be fogja mutatni magát, mert nehogy azt mondják, hogy túl nagy nyomást helyezek rá.” – mondta Ibrahimovic mosolyogva a sajtótájékoztatón.
AZ ÁTIGAZOLÁSI PIACRÓL
„Intenzív volt a tegnapi nap, de mindig mindent az irányításunk alatt tartottunk. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, mert nagyszerű munkát végeztünk és mindent véghez vittünk, amit akartunk a piacon. Jelenleg nem vagyunk elégedettek a helyezésünkkel. Öt igazolást és öt eladást hajtottunk végre. A csapatnak változtatnia kell a jelenlegi helyzeten. Intenzív és érdekes mercato volt. Sok volt a mozgás, hiszen mindent meg kell tenni a piac zárása előtt. Amit megtettünk, az többé-kevésbé az volt, amit kitűztünk magunk elé a téli átigazolási időszakra. Csapatként nagyszerű munkát végeztünk, aztán a végén az eredmények magukért fognak beszélni.”
A SZEZONRÓL
„Hiányzott a folytonosság. Ha nyersz, akkor nagyobb önbizalomra teszel szert, különben újra kell kezdened és újra meg kell teremtened a folytonosságot. Vannak hullámvölgyeink, de az idei szezonban mi vagyunk az egyetlen olasz csapat, amely már nyert egy trófeát. A Milan mindig a győzelemre játszik és amikor nyer, akkor trófeát emel magasba. Hittünk abban, amit csinálunk, amikor elkezdődött a bajnokság. Nem voltunk elégedettek a kialakult helyzettel, ezért úgy döntöttünk, hogy változtatunk számos igazolással. Nem vagyunk boldogok, van egy trófeánk, de nem vagyunk elégedettek, mert többet akarunk és éhesek vagyunk a sikerre.”
A CSAPATRÓL
„Megerősítettük a csapatot. Ki fog derülni, hogy csökkentettük-e a lemaradásunkat. Úgy cselekedtünk, hogy mindent megbeszéltünk az edzővel. Véleményem szerint sokat javítottunk a csapaton.”
A KÉSEI IGAZOLÁSOK OKÁRÓL
„Minden transzfer esete más és más. Egy üzletben három félnek kell megegyezésre jutnia egymással. Egyes tárgyalások hosszabb ideig tartanak, mások pedig gyorsabban végbemennek. Minden igazolásunk az edzővel folytatott megbeszélés után érkezett. Sottil leigazolását másfél perccel a piac vége előtt zártuk le, ezért szeretnék köszönetet mondani az ügyvédeknek és a titkárságnak, akik nagyszerű munkát végeznek. Fiatalok, éhesek a sikerre és keményen dolgoznak. Az átigazolási piac dinamikus. Néha messzebbre kell menned, hogy eredményeket érj el. Együtt dolgoztam az átigazolások number one emberével, Mino Raiolával. A mai napon rájöttem, hogy milyen erős ügynök volt a többiekhez képest és anélkül mondom ezt, hogy megbántanám a többieket.”
BENNACER TÁVOZÁSÁNAK OKÁRÓL
„Ismael kérte az átigazolását. Ő egy fontos játékos volt a Milan számára. Sérülései voltak, december végén tért vissza és új kalandra vágyott. Ha valaki máshol akar lenni, akkor nem kell itt maradnia. A legjobb megoldást kerestük a játékosnak és a klubnak.”

GIMENEZRŐL
„Nagyszerű képességei vannak és éhes a góllövésre. Camardára emlékeztet és ugyanolyan gólszerzési vágy van bennük. Ez a tulajdonság vagy meg van egy csatárban vagy nincs. Santiago erős a tizenhatoson belül és nagy segítséget adhat a csapatnak. Ez egy erős Milan. Ott van Leao, Pulisic, Reijnders, Walker, így Gimenez sok olyan játékossal fog együtt játszani, akik ki tudják szolgálni és gólpasszokat tudnak adni neki, emiatt nem kell aggódni… Még Maignan is tud gólpasszokat adni. Gimenez azért van itt, hogy eredményeket hozzon. Reméljük, hogy szép emlékeket fog szerezni itt a Milanban. Jó kezekben van ahhoz, hogy sikereket érjen el. Lépésről lépésre haladunk és segíteni fogjuk őt, aztán végül mindig a játékoson múlik. Neki csak a futballra és a pályára kell koncentrálnia, a többiről majd mi gondoskodunk.”
A SZURKOLÓKRÓL
„A legutóbbi bajnoki címünket is a szurkolóknak köszönhetjük. Ők nagyon fontosak és a szurkolóink támogatásával erősebbek vagyunk. Dolgozunk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy eredményeket hozzunk. Ez a csapat erősebb a szurkolókkal együtt. A bajnoki cím megnyerésekor sokan még a legjobb négy közé sem vártak minket, de a szurkolók támogatásával megnyertük a bajnokságot. Szurkolók kritikái? Arra koncentrálok, ami a feladatom. Futballistaként szerettem, ha utáltak.”
A BAJNOKOK LIGÁJÁRÓL
„Jobb lett volna, ha Zágrábban nyerni tudunk és akkor két mérkőzéssel kevesebbet játszottunk volna. Amikor leigazolsz egy játékost, akkor előfordul, hogy a sors úgy hozza, hogy a korábbi csapata ellen kell játszania. A lényeg, hogy Gimenez Rotterdamban Milan-mezben játszhat és szerezhet gólokat.”