Teljes szóbeli megegyezés van a Milan és a Galatasaray között Álvaro Morata klubváltásáról és a játékos rövidesen Isztambulba utazik orvosi vizsgálatokra.
Minden jel arra utal, hogy alig fél év után véget ér Morata kalandja a Milanban. A spanyol válogatott csatár Törökországban folytathatja a pályafutását és minden készen áll a transzferhez, miközben célegyenesben van Santiago Gimenez szerződtetése a Feyenoord együttesétől.
Fabrizio Romano információi szerint Morata a török élvonalban szereplő Galatasarayban folytatja pályafutását. Létrejött a szóbeli megállapodás a transzfer minden egyes részletéről a Milan és a Galatasaray vezetősége között.
Folyamatban van a dokumentumok összeállítása és ezt követően Álvaro zöld utat kap, hogy Isztambulba repüljön a kötelező orvosi vizsgálatok elvégzésére. Daniele Longo a Calciomercatótól szintén megerősítette, hogy Morata távozik és a Galatasarayhoz szerződik. A megegyezés alapján a Galata egy 18 hónapos kölcsönszerződés keretein belül szerződteti a 32 éves csatárt egy vételi opcióval. Az összeg körülbelül 8 millió euróra tehető – írja Matteo Moretto (Relevo) és Daniele Longo (Calciomercato).
FRISSÍTVE: A Sky, a TMW és a MilanNews szerint opció helyett kötelező vásárlási jogot tartalmaz az üzlet. Álvaro Morata már elhagyta a milanellói edzőközpontot és elbúcsúzott a csapattól, ugyanis a török élvonalban szereplő Galatasaray játékosa lesz.
Morata tavaly nyáron 13 millió euróért érkezett az Atléticótól és 25 tétmeccsen lépett pályára a Milanban és 6 gólt szerzett illetve 2 gólpasszt osztott ki. Az aktuális szerződése 2028 nyaráig szól a Rossonerivel plusz egy éves hosszabbítási opcióval.
24 hozzászólás
Torres, Higuain, Morata.. a félszezonos csoda csatárok..
Torres vagy 2 evig volt a Milanban de azalatt annyi golt rugott mint fel szezonban kellett volna egy csere csatarnak
Zsolti, pont múltkor beszèltünk erről így kicsit gyanus ,hogy nem emlékszel rá….
14/15 10 meccs 1 gól
Utána ment kölcsönbe a matracosokhoz félévkor. És tényleg szerintem nincs 2 hete mikor ezt tárgyaltuk.
Ja igen. Mea culpa! 2 evig volt a Milan jatekosa de masfel evre kolcsonbe ment az Atletihez…
Sikerült 5m bukni fél év alatt Moratán. (Plusz fizetésbe 2.5). Csak remélni lehet ,hogy 18 hónap múlva nem kapjuk vissza.
Ugye tudod hogy ezt nem így könyvelik el? Papiron kb mèg haszon is lesz rajta. 😁
Másfél éves kölcsönszerződés… 34 évesen nem fognak érte egy misit se fizetni.
+1 sajnos
A kölcsönszerződés lejártával valószínűleg átigazolási díj nélkül marad majd Törökországban (vagy megy máshová), legrosszabb esetben visszatér.
Közbe Romano lehozta a Here we go-t Gimenezre
Remélemhetőleg nem tolokocsival jön a bemutatásra… szezon legfontosabb hónapja van.
*Remélhetőleg
Már edzésre alkalmas állapotban van, szerdán is elvileg csak elővigyázatosságból szedték le. Holnap még biztos nem fog játszani, de jövő héten az Empoli ellen már valszeg játszani fog, de lehet már a Roma ellen is.
Giroud a spanyolhoz képest egy-két polccal feljebb volt mégis itt a fórumon, párszor kapott hideget,meleget…
Nem tudom feljebb volt e vagy egy ehesebb tarsasag vette korul.meg tobb volt a fontos gol meg elesebb volt a jateka fontos pillanatokban.
A karrier statjai nem olyan jok mint Moratanak es Morata meg fiatalabb is.
Giroud fejjel sokkal erosebb mint Morata.
Szamokban nem jobb viszont barmi meglepő 34-35 bajnokin kb 10 mezonygolt rugott plusz 4-5 buntetot…
Morata 16 bajnokin rugott 5 Golt abbol nulla a 11es…
Tehát akkor 99,9% hogy Fonseca – Morata kettős a februárt nem érte meg. Morata még éppen, mert elseje van. Várom azokat a szurkolói véleményeket, akik szerint a Red Bird tudja mit csinál. Nyáron sok ilyen hang volt…
Ez jó! Egy tippem van kire gondolsz! Chukwu is kedvence!
Csak kapkodom a fejem, fejetlenség, kapkodás, nincs jövőkép. Csak nehogy jól pofán vágjanak minket holnap! Mondjuk a vezetőségre az se lenne hatással. Lassan már csak abban bízhatunk, hogy jön egy arab befektető Maldinivel a hóna alatt és megpróbálja a Milanhoz méltó vonalra helyezni a klubot.
Nem vártam sokat tőle…de sikerült azt is alul múlnia. Egy Torres fele kapufa volt ő is. Volt a Milan történetében olyan spanyol játékos, aki jó volt? 🤔
Olyan aki kicsit jobb volt akadt, de itt a teljes lista
– spanish players of Milan (google)
Az első egy transfermakt oldal lesz és ott megnézheted az összes spanyolt, akik nálunk játszottak.
Általában a spanyol bajnokságból érkezők nem válnak be. Pl: Castillejo. Esetleg Suso volt elfogadható.
Talán Moratanál a magánéletbeli probléma is közrejátszhatott, ezt látom Theonál (nőverős balhé) is. Hogy lehetnek ennyire gyengék?
Ilyen nagy nevekre nem emlékszel…. Krkic, Jose Mari, Suso, Samu mind kiváló támadó volt 😁
Na ma délután már nem is kell kávéznom…jol felvitted a vérnyomásom azzal, hogy eszembe juttattad, hogy ezek a géniuszok valaha nálunk játszottak. 🤦 🤣
Deulofeu mondjuk nem volt rossz, de a többi tényleg felejthető.
Ebből a listából Deolofeut, Krkicet sajnálom leginkább, mert ők tehetségesebbek voltak, mint ami lett belőlük.
Apropó, Samu klub nélkül van és Dulifuli is, startoljunk rájuk /s
Te jó ég, de jó lenne most egy Dulifuli! 😄 Csíptem, szerintem is több volt benne. Viszont ilyen alapon Diazt is említhetnénk. A JELENLEGI csapatnak erősítés lenne. Amúgy meg mindegy ki jön, és ki megy, majd félév múlva meggondoljuk magunkat, és megint forradalmat hajtunk végre…