Santiago Gimenez a Milanban folytatja pályafutását – írja Fabrizio Romano.
Kyle Walker után újabb erősítés érkezik a csapatba a téli átigazolási időszakban, méghozzá csatárposztra. A Milan a napokban előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Feyenoord vezetőivel Gimenez átigazolásáról és a felek nyélbe ütötték az üzletet.
Fabrizio Romano és Matteo Moretto tényként közölte, hogy Gimenez a Milan játékosa lesz és megszületett a megállapodás a Rossoneri illetve a Feyenoord között. Az üzlet kész és a holland együttes elfogadta a Milan által a mai napon benyújtott ajánlatot. A megállapodás értelmében Gimenez egy 35 millió eurós transzfer keretében szerződik a Milanhoz, az összeg már tartalmazza a bónuszokat. A Feyenoord javára továbbértékesítési részesedés kerül beillesztésre a játékos szerződésébe a jövőbeli átigazolási árra vonatkozóan.
Bár a Feyenoord nyárig meg akarta tartani a legjobb játékosát és sokáig kitartott az álláspontja mellett, azonban a mexikói válogatott csatár akarata sorsdöntőnek bizonyult a transzfer sikeres megvalósulása érdekében. Gimenez csak a Milant akarta és most valóra válthatja az egyik álmát, hogy magára öltheti a piros-fekete mezt.
A 23 esztendős csatár 4,5 évre szóló szerződést fog aláírni a Milannal – közölte Matteo Moretto a Relevótól. Santiago a következő órákban Milánóba érkezik.
Gimenez 2022 nyarán 6 millió euróért szerződött a Feyenoordhoz a Cruz Azultól és összesen 105 mérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezeken 65 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki. A mexikói csatár – aki rendelkezik olasz útlevéllel – az aktuális idényben 19 tétmeccsen 16 alkalommal volt eredményes és 3 asszisztot jegyzett.
19 hozzászólás
Az tetszik, hogy ő akar ennyire ide jönni, valószínűleg kaparni fog. Moratanál jobb lesz, de ha nincs rendszer a csapatnál akkor küszködni fog. Valaki írta, hogy a válogatottban nem is olyan termelékeny, mint a Feyenoordban. Szóval kell a csapat mellé! Le ne sérüljön!
Ő különben is egy harcos csatár. Csíp, harap, rúg…kellett már egy kis dél-amerikai vérmérséklet. Na nem a Royal féle.🤣🤣
Hú, de sajnálom Royal sérülését, valószínűleg elpasszoltuk volna most. Walkerben sokkal jobban bízok.
Én is bírom a harcos csatárokat.
Na, ezt jó lett volna nyáron meghúzni, de jobb későn, mint soha. Végre jól focizó centerünk lesz. Remélem SC fel tudja építeni köré-mellé-mögé a csapatot.
Morata is akart jönni, ő is állítólag egy harcos, egy kaparós játékos és??? És semmi nem lett belőle.
És ahogy írjátok az új csatárunkhoz is kell egy csapat aki helyzetbe hozza őt és pont ezzel lesz szerintem a legnagyobb gond. De nagyon kívánom hogy tévedjek.
Olasz portálokon tábornoknak becézik SC -t. Az ő véleménye most többet számit és ez alapján tesznek átadólistára játékosokat. Nyilván lesz olyan üzlet, amit neki is be kell nyelni -lásd Tomori. A csapatépítést rá bizzák per pillanat. Jelentsen ez bármit is. Ricci, Joao Felix, Antonio Silva játékosokért egyezkednek.
Tudnál mondani egy oldalt, vagy forrást, ahol említik a fenti 3 játékost, hogy jelenleg róluk alkudozunk a klubjaikkal ?
Calciomercato, milannews, sempre milan. Több külföldi Milan szurkolói csoportot követek. Amit ott leírnak X idővel később itt is olvasom. Nyilván van benne pletyka is, amit ezen az oldalon jól szűrnek.
Köszi! Milannewst szoktam csak nézni ezek közül nagy ritkán. OneFootball és transfermakt, amit követek inkább átigazolási időszakban.
Tábornok 🤣🤣🤣🤣
És Camarda is marad! Ez már tetszik 😁
Igen nem rég olvastam én is. Több külföldi portált is követek, amennyiben lehet hinni ezeknek (nyilván azért helyén kell ezeket a híreket kezelni), de állítólag a megegyezés nagyon közel van a Joao üzletben, ha minden igaz SC személyes kérése volt. Kíváncsi vagyok mi sül ki az átigazolási időszak utolsó pár napjàból.
Azert itt a tarsakon is sokminden mulik meg a moralon meg szerencse stb. Morata karrier statja jobb mint Giroude
Milanban az elso szezonjaban 14 golt rugott Giroud
Morata tavalyi szezonja rendben volt.
Nem egy latvanyos csatar az tuti de 32 evesen tobb golt rugott mint Fernando Torres teljes karrierje alatt raadasul vagy 100 meccsel kevesebbet jatszott
Valoszinu minden idok masodik legjobb spanyol golvagojakent vonul majd vissza David Villa mogott!
Gimeneznek jobban orulok nyilvan es Moratanak xar szeriaja van de a Milanban lattnk mar ilyet sajna.
Es most az Uj edzovel is kijott, hogy a regi mag nem teszi oda magat elegge…
Theo, Calabria, Pulisic lazong
Leao tovabbra is ingadozo!
A Pioli fele rendszerbe nagyon belekenyelmesedtek joparan.
Kell kis verfrissites ami most megtortenik. Ugy nez ki!
Eddig lehetett Fonsecara fogni de ha SC is 2-3 jatekosokban latja a hibat akkor lehet megis ott a bibi!
Gimenezt meglatjuk bevalik e!
Moratanak meg sok sikert.
Rosszkor volt rossz helyen szerintem mert ennel tobb van benne de ez itt most nem jott ki. Kicsit CDKs lett ez!
SC nem csak a hibát látja bennük hanem nézeteltérések alakultak ki a stílusa és a módszerei miatt néhány játékossal. Calabriával biztosan. Morataval is valami hasonló történt és lesznek még követőik.
Azért az meredek ha Puli lázong, keretbe talán belőle nézném ki a legkevésbé, illetve kb legjobb játékosunk idén, lesz dolga akkor SC-nek bőven.
ign meglepo. Pulisic. Tegnap hozta le tobb portal is, hogy Morata, Theo es Pulisic nem birja SC kritikait.
Pulisic eredmenyes de szerintem messze nem hozza ki magabol ami amugy benne van de meg igy is elegge eredmenyes.
Viszont ha megnezzuk, hogy milyen focit jatszott mikor Nem a milanban volt hat ennel jobbat. Illetve az elso par honapban mikor meg nem „erett be” Pioli keze munkaja lott kozelrol tavolrol. Volt bomba golja.
Most kb nem rug 16oson kivulrol.
SC elso kritikaja az volt, hogy tulgondolja a csapat a Focit pedig ez egy egyszeru jatek es ebben teljesen igaza van mert nagyon keves a kaputarugas. 16rol alig meri valaki elvallalni es sokszor meg a 16oson belul is a passzot keresik ami 75%ban pontatlan lesz es oda a helyzet.
Meg hat a mozgas a palyan. Sokan nem keresik a labdat az ures teruleteket.
Tragédia lenne, ha Pulisic elmenne. Legmeghatározóbb játékosunk, messze a legjobb támadónk, bőven Leao előtt. Stabil, minden meccsen hozza magát 1-1 kivétellel, iszonyat gólerős, iszonyat hajtós. Konkrétan ha tényleg összezördülések lennének, és létrejönne egy „valakinek mennie kell” szitu, hamarabb hajtanám e SC-t és tenném be a szertárost edzőnek, mint hogy Puli menjen. Az az ember egy kincs.
Ezzel én is így vagyok. Bár én alapból így vagyok ezekkel a portugálokkal. Fonseca egy csendes lúzer volt, ez meg inkább egy nagyképű, harsogó ripacs., akinek furcsa volt, hogy meccs előtt sajtótájékoztató van. A Porto a megyei 3-ban játszott? Más nem, akkor minden BL meccs előtt van.
Kíváncsi vagyok ma kit talál meg felelősnek, ha az Inter estére varr egy zakót.
Pletyka, de el tudom képzelni milyen, ha a legcsendesebb, csupaszív fickót (Puli) kiakasztja.
Már látom a „sikersztorit”. Gallyra vágja a hangulatot, ő egy centit sem enged, a játékosok ellene dolgoznak, a csapat a futottak még kategóriában végez a szezonban, Mendes haverjával még pár bajnok igazolást megcsinálnak, aztán a hangulat és a kaki játék miatt menesztik a tábornok urat, az új edzőnek meg nem fog tetszeni a fél játékosállomány. A Milan körforgása lassan 15 éve.
Pffff nagyon tartok tőle, hogy vele is besülünk mint az összes ilyen “tehetséggel”……