A Milan 1-0-ra nyert a Girona ellen a San Siróban a Bajnokok Ligája-alapszakaszában és zsinórban az ötödik győzelmét aratta a BL-ben, köszönhetően Rafael Leao győztes góljának. A meccs után szavazást indítottunk a magyar Rossoneri-drukkerek körében.
Pavlo MVP nálam egyértelműen, hóba nélkül játszott, Gabbiaval pedig remekül kiegészítették egymást.
De kiemelendő még Leao, Maignan, Benna és Musah is. Az algír talán kezdi vidszanyerni a formáját, most már egészségesnek kell(ene) maradnia. Utóbbi is nagyot küzdött, ha kicsit több esze lenne már rég alapember és klasszis lenne, de hosszútávon.
Fofana és Reijnders kicsit beszürkültek, de látszik rajtuk hogy fáradtak, és valamennyit jó lenne pihenniük.
Theo ismét botrány. Valami komolyabb posztriválist jó lenne neki hozni, mert úgy van bérelt helye hogy több gólt kaptunk róla idén mint Emersonról, de komolyan. Morata meg cserecsatárnak jó, de kezdőként kevés. Elé kell valaki.
1 hozzászólás