Sergio Conceicao a Como elleni 2-1-es győzelem után nyilatkozott a riportereknek és beszélt a nehézségekről, a játékról, a csapat állapotáról, a sérülésekről és elismerő szavakkal illette Francesco Camardát a szenvedélye és a sikerre való éhsége miatt.
„Jobban is teljesíthettünk volna a pályán az első félidőben és kevesebb lehetőséget kellett volna engednünk a Comónak, amely jól teljesít hazai pályán és ezt most is megmutatták. Tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk. Nem engedhetjük, hogy az ellenfeleink ilyen könnyedén gólt szerezzenek a kapunkba, ez nem jó. Szilárdabbnak és kompaktabbnak kell lennünk, több agresszivitásra van szükség és több párharcot kell nyernünk a játékban. Meg kell érteniük, hogy ez a gondolkodásmód fontos ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjünk. Dolgoznunk kell az erőnlétünkön, ezen tudunk javítani és ezért vagyunk itt. Kevés az idő, de ez ilyen, hiszen három naponta mérkőzést játszunk, de megpróbáljuk fejleszteni a csapatot. Jobbnak kell lennünk.” – mondta Conceicao.
„Rendben van, hogy a győzelmek fontosak és az is fontos, hogy nyert meccsek mellett dolgozzunk. A játékosok mindent megtettek, hogy megtalálják a folyosókat és beíveljék a labdákat. Gyakran mondtam Jimeneznek, hogy szűkítse le a területet és segítsen a középpályán. Camarda kissé kihúzódott a jobb oldalra, hogy besegítsen. A legfőbb dolog számomra az, hogy elfogadta az utasításomat mosollyal az arcán, Csodálatos, hogy ilyen éhség és szenvedély van egy ilyen fiatal srácban. Ilyen mentalitást és ilyen hozzáállást akarunk látni. Ő egy példa lehet mindenki számára, nem csupán a Milannál, hanem mindenhol. Camardában hatalmas szenvedély van és ez az egyetlen módja annak, hogy egy játékos nagyszerű karriert fusson be.”
„Sokat szenvedtünk, mert egy jó csapattal kerültünk szembe és jó játékosokkal. Nem volt könnyű. Több párharcot kell vállalnunk támadásban és védekezésben is, de mindig jó a reakció és a légkör a csapat részéről. A pozitív eredmények után könnyebb dolgozni, de még rengeteget kell fejlődnünk. Minőségi ellenfelek ellen játszunk. Nem voltunk olyan hatékonyak a mérkőzésen, mint amire készültünk. A második félidőben jobbak voltunk, különösen azután, hogy kaptunk egy gólt. Csapatként stabilabbnak kell lennünk és nem engedhetjük, hogy ez ellenfél könnyen kijöjjön a saját térfeléről. Ezt kell mondanom és ezt a játékosoknak is el fogom mondani. Változtatnunk kell és dolgoznunk kell bizonyos dolgokon. A futball alapja, hogy ha nem kapunk gólt, akkor a bennünk rejlő minőséggel jönni fognak a gólszerzési lehetőségek.”
„Ami a játékot illeti, sokat lehet még kihozni a játékosokból. Három mérkőzésen is hátrányból álltunk fel, a csapatnak megvan a karaktere. Fizikálisan, taktikailag, technikailag és a hozzáállás tekintetében is tudunk fejlődni. Én akár két órán keresztül is tudok beszélni, de ha nem vésik a fejükbe, akkor nehéz. Aztán ott vannak az izomproblémák: mindent ki fogunk értékelni, ami az érkezésem előtt történt. Keményebben és nagyobb intenzitással kell dolgoznunk. Rengeteg tennivalónk van.”
„Cserék? Bennacer azért jött le, mert már volt egy sárga lapja és a középpályán nehéz így játszani. Kockázatos lett volna a pályán tartani. igaz, hogy a középpályásoknak javítaniuk kell a helyezkedésükön a labdabirtoklásnál és a labda nélküli játékban is.”
„Világos elképzeléseink vannak a játékról. A játékosaink ezen a szinten nem voltak hozzászokva bizonyos munkához. Azt gondolják, hogy ha magasan presszingelünk, akkor többet futunk, de ez nem igaz. Nem többet futsz, hanem kevesebbet. Ez az én elképzelésem a játékról. Világos, hogy vannak olyan játékosaink, például Leao, Morata vagy Pulisic, akik nem rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, de megpróbáljuk megváltoztatni és a csapatnak javulnia kell.”
„Meccs előtti interjú? Forrtam belül, minden meccset nagyon szenvedélyesen élek meg. Tizenhárom év alatt soha nem adtam interjút közvetlen a meccs kezdőrúgása előtt, nem vagyok hozzászokva ehhez. Még a családommal sem beszélek 2-3 órával a mérkőzések előtt. Úgy vélem, hogy a klubnál dolgozó személyeknek többet kellene beszélniük a meccs előtt, nekem pedig kevesebbet. Ideges szoktam lenni és már a mérkőzés van a fejemben.”
„Pulisic és Thiaw sérülése? Moratát is izomprobléma miatt cseréltük le. Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk. Mindent ki fogunk vizsgálni, ebből a szempontból is javulnunk kell. Ha nagy intenzitással akarunk játszani, akkor a csúcson kell teljesítenünk és most még hiányzik valami, hogy ezt elérjük. A Milan nem engedheti meg, hogy az ellenfelének 5-6 gólszerzési lehetősége legyen, ebből indulunk ki és szilárdságra van szükségünk ahhoz, hogy meccseket nyerjünk.”
Conceicaót a meccs utáni sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy a teljesítmény miatt dühös vagy pedig az eredménynek örül-e jobban a Como elleni mérkőzés után.
„Mindkettő. Egy nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk egy jó csapat ellen, amelynek nagyon tetszett a játéka. Gratulálok Fabregasnak. Sokkal többet kellett volna tennünk. Nekünk még fejlődnünk kell. Hiányzik, hogy nem tudunk egy teljes tiszta hetet dolgozni, mert folyamatosan jönnek a meccsek, de ez nem mentség. Még ilyen körülmények között is sokkal jobban kell teljesítenünk. Kompaktabbnak és agresszívabbnak kell lennünk, ez az alap, továbbá élesebbnek kell lennünk a pályán. Karakter szempontjából különböző játékosok alkotják a csapatot és mindannyian jó emberek, de szükség van egy kis gonoszságra is a pályán. Vannak dolgok, amelyek nem működnek és felkészültünk néhány dologra, aztán másképp csináltuk.”
7 hozzászólás
Na megkapták a vezetők is, hogy nem nyilatkoznak! 😂
Jaj de tetszik!
Az látszik, hogy nem volt teljesen tisztában milyen Milant vesz át. Izomprobléma, erőnlét nem először jön elő. Ugyanakkor 3 nyert meccs (mind hátrányból) 1 döntetlen kezdésnek nem rossz. A játék meg javulni fog, Piolinak is kellett egy félév mire összekapta a csapatot.
Az első félidőkkel (is, többek közt…) kéne valamit csinálni, főleg a kis csapatok ellen, valami váratlant húzni, akár ráfeküdni ezekre a védelem mögé lőtt labdákra, Fofana, Rej is simán tud ilyeneket, és vezetéssel elmenni a szünetre. Az inter, régen a juve is sorra húzta be az ilyen kötelező meccseket 1-0-ákra.. ha az első félidőben megtörik a jég, a másodikban muszáj kinyílniuk, aztán már könnyebb dolgunk van.
De ha 0-0-ával, vagy esetleg hátrányban megyünk a szünetre, az egy olasz kiscsapatnak kánaán, … nem beszélve arról, hogy ezek a hátrányból felállós, x-elős meccsek feleslegesen sokat vesznek ki a csapatból.
Érdekes a presszingeléskor kevesebbet vs többet futás.. ill a hétvégi meccs után a ziccerek leegyszerűsítése, stb.. ez sajnos évek óta probléma, hogy nagyon sok esetben inkább esnek kelnek a játékosok, ahelyett, hogy talpon maradjanak és lövéssel fejezzék be a helyzetet. Ha bemegy, fasza, ha nem, még mindig lehet utólag befújni bármit..ritka idegesítő. A másik meg amit mondott, ami szintén probléma gyakran, ez a felesleges színezgetés, toldozgatás a kapu előtt, miközben 1-2-3 passzal azelőtt is rég rá lehetett volna lőni.
Meg hát igen, a semmiből gólt kapni szintén probléma, az nekünk nagyon megy… sok munka van a banda előtt, az biztos, remélhetőleg SG ellen nem lesz klikkesedés, ellenállás, ha bejutunk a top8-ba Bl-ben, lesz pár hét, amikor heti 1 meccs lesz, lehet gyakorolni, magyarázni, tanulni, formálódó csapatnál nagy előny lenne.
Érdekes, van olyan edző aki értelmesen és reálisan tud értékelni? Szokatlan ez nálunk 🙂 .
Vannak olyan elemek, amelyek felemlegetése a volt edzőnek nem kínos. Az, hogy az új edző kijelenti, hogy a csapatnak taktikailag fejlődnie kell, hogy néhány dolgot meg akar változtatni, hogy az elképzeléseit át akarja adni a játékosoknak, logikus. A játékosok hozzáállása már nagyban függhet a játékosoktól, de persze lehet, hogy az edző nem jó motivátor. (Nyilván vita tárgya lehet, hogy egy játékos akár edző nélkül is köteles-e motivált lenni. Egy tuti kieső csapat játékosai valószínűleg nem annyira motiváltak, mint egy bajnoki címért hajtó csapatéi.)
Ami viszont egyértelműen olyan kritika, ami a volt edző munkájának minőségét degradálja, az az erőnléti hiányosságokat érintő megjegyzések sora. Nem először említi ezeket Conceicao, és ez sok kérdést felvet, de a legfontosabb, hogy ha egy edzői stáb ezt a tanulható elemet sem tudja elérni egy csapatnál, akkor az nem ért a szakmájához. Ez nem az a helyzet, mint amikor egy orvos tudja, mi a gond, de a két lehetséges megoldás közül a rosszabbat választja, hanem az, amikor nem tud jól beadni egy injekciót.
Ha Conceicao kritizálja a csapat erőnléti felkészültségét az idény felénél, az azt jelenti, hogy Fonseca nem végezte el megfelelően a munkáját. Ráadásul a munkájának azt a részét, ami tanulható, fejleszthető, mérhető, számon kérhető. Ha ezt sem tudta elérni, akkor hogyan lehetett volna elvárni tőle, hogy egy taktikai forradalmat vigyen véghez a Milannál?!
Nem tudom Ancelotti, Guardiola, vagy éppen Klopp mi a szarért nyilatkozott többször meccs előtt?
A klubnál dolgozó személyeknek kellene többet megnyilvánulni? Kire gondolsz Consi? A gyúróra? Raktárosra? Játékosmegfigyelőre? Igazgatóra?
Egy Juventusnál, Internél láttátok Marottát nyilatkozni? Én sem.
Egy meccs előtti interjú bocsánat de a körbeszopkodásról szól. Az ellenfél edzője nagyon taktikus, tisztelem, jó csapatot rakott össze, nehéz meccsre számítok stb. Ezt meg azt igyekszünk kihasználni, felkéstültünk, nehéz heteken vagyunk túl, a bejgli megfeküdte a gyomrunkat, a Cagliari ellen fingom nem volt mit csináljak, stb.
Tényleg tizenéve edző vagy csak félre fordították? Biztos nem véletlenül voltak eddig is fenntartásaim a portugálokkal🤣
„Tizenhárom év alatt soha nem adtam interjút KÖZVETLEN A MECCS KEZDŐRÚGÁSA ELŐTT, nem vagyok hozzászokva ehhez.”
Szerintem S. C. nem arra gondolt, ami a meccs előtti sajtótájékoztatón szokott lenni. Ott hangoznak el ezek a nagysemmik, amiket írtál is.
Itt az lehetett, hogy S. C. válaszolt a kérdésekre a sajtótájékoztatón, majd a meccs előtt megint nyilatkoznia kellett. Ez nekem azért furcsa. A PL-ben mintha lennének ilyen 20-30 perccel a meccs előtt lezavart interjúk, látható, mennyire imádják ezeket az edzők.
Az, ami például az NFL-ben van, hogy az első félidő végén vagy a második elején egy gyors kérdést odadobnak mindkét edzőnek, aki kb. két mondatban elmondja, hogy „javulnunk kell támadásban, védekezésben és a ST játékban, jobban kell koncentrálnunk, vigyáznunk kell a labdára, pontokat kell szereznünk”, illetve ennek különféle változatait, abban van logika. Semmi különöset nem mondana persze az edző, de ott már lenne egy 45 perc utáni támpont. De egy előző napi sajtótájékoztatóhoz képest a 30 perccel a meccs előtt lezavart gyorsinterjúban semmi újat nem fog mondani az edző, legfeljebb akkor, ha pl. valamelyik kezdőbe szánt játékos megsérült, és kihagyja a meccset…
Egyébként S. C. tényleg nem egy kedves ember. Portugál Dulifuli. 🙂