A Milan hazai pályán magabiztos 3-0-s győzelmet aratott a Lecce ellen a Serie A hatodik fordulójának nyitómérkőzésén, köszönhetően Álvaro Morata, Theo Hernández és Christian Pulisic találatának. A csapat ezzel a győzelemmel ideiglenesen a Serie A tabella élére ugrott és zsinórban a harmadik bajnoki győzelmét aratta.
MILAN – LECCE 3-0 |
Időpont: 2024.09.27. 20:45 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Nézőszám: 71 103 |
Játékvezető: Luca Zufferli |
Gólszerzők: Morata (38′), Hernández (41′), Pulisic (43′) |
Sárga lapok: Emerson ill. Baschirotto |
Piros lap: Bartesaghi (80′) |
Serie A 2024/25, 6. forduló |
A 11. percben Nikola Krstovic próbálkozott a tizenhatos vonaláról és Mike Maignan szögletre tolta a labdát. A Milan meglehetősen passzívan játszott és nem igazán tudott valódi gólhelyzetet kialakítani, majd az első játékrész hajrájában beindult a henger és a gólgyártás. A 38. minutumban szabadrúgáshoz jutott a Rossoneri: Theo Hernández beívelése után Álvaro Morata gyönyörűen csúsztatott és a labda a felsőlécről a hálóban kötött ki, ezzel a csapat megszerezte a vezetést a Lecce ellen (1-0).
Három perccel később Rafa Leao pazar indítással ugratta ki a bal szélen felfutó Theo Hernándezt, aki kapura tört és közelről könyörtelenül a léc alá bombázott (2-0). A 43. percben jött a harmadik Rossoneri-találat, méghozzá Christian Pulisic jóvoltából. Morata szemfüles labdaszerzésétől indult az akció, Tammy Abraham a kapufát találta el, majd az ismétlést Wladimiro Falcone kiütötte, de szerencsésen Pulisic elé pattant a labda, aki az ötös vonala előtt ballal könnyedén a kapuba lőtt (3-0). Így a Milan 5 perc leforgása alatt elintézte a Leccét és háromgólos előnyre tett szert, amit meg is tartott.
A 61. percben Theo hatalmas lendülettel indult meg a bal szélen, majd a középre tett labdája után Ruben Loftus-Cheek eltörte a labdát és nem találta el a kaput, továbbá a másik oldalon Ante Rebic lefordult a tizenhatoson belül és a lapos lövését Mike Maignan könnyedén fogta. Nem sokkal később Ylber Ramadani távoli kísérletét Maignan szögletre ütötte, aztán Loftus-Cheek beadási kísérlete a felsőlécről kipattant. Egy percre rá Patrick Dorgu bal lábas lövése is a kapufán csattant.
A 77. percben Samuel Chukwueze középre tett labdájából Loftus-Cheek fejelt, de Falcone számára nem okozott gondot. Három perc múlva a csereként pályára lépő Davide Bartesaghit azonnali piros lappal kiállította a játékvezető, így a Milan emberhátrányban fejezte be a meccset. A rendes játékidő utolsó percében Leao indult meg egy szólóval és a tizenhatoshoz érve elvállalta, ám a Lecce kapusa hárítani tudott.
A mérkőzés nem hozott több gólt, így Paulo Fonseca együttese hozta a kötelezőt és otthon tartotta a három pontot, valamint kapott gól nélkül hozta le az összecsapást.
KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-4-2): Maignan; E. Royal, Gabbia, Tomori, Hernández (76′ Bartesaghi); Pulisic (63′ Chukwueze), Fofana (63′ Musah), Reijnders, Leão; Morata (56′ Loftus-Cheek), Abraham (77′ Jović). Cserék: Raveyre, Torriani; Jiménez, Pavlović, Terracciano, Thiaw; Zeroli.
LECCE (4-3-3): Falcone; Dorgu, Gaspar, Baschirotto, Gallo; Ramadani, Coulibaly (83′ Oudin), Pierret (73′ Rafia); Morente (59′ Banda), Krstović, Rebić (73′ Pierotti). Cserék: Borbei, Früchtl, Samooja; Jean, Pelmard; Marchwiński, McJannet; Burnete, Hasa.
21 hozzászólás
Kezdünk alakulni. Fonseca legalább keresgéli mi hogy lenne a jobb, nem olyan statikus, mint Pioli volt. Meglátjuk h. ez hová fut ki. Forza Milan!
Igen! Töke az van neki, és tud/szeret változtatni. Morata játszatása mondjuk ugyanúgy necces volt, mint pár hete, mikor emiatt ki is dőlt, remélem most nem komoly a sérülése (már ha volt, úgy jött le, mintha lenne).
Amúgy meg ez pont olyan meccs volt, mint mikor egy nagy csapat találkozik egy lelkes, saját szintjükön viszonylag jól összerakott sünddisznózó kicsivel. Egy darabig szenvedés, áttörés, henger, aztán 45 perc pihi, ami most aranyat érhet.
Szép volt fiúk!
Az egyik legfontosabb dolog,hogy végre nem kaptunk gólt,illetve a rúgott gólok tekintetében vezetjük a bajnokságot!
Úgy tűnik a 4-4-2 fekszik a csapatnak eddig, viszont ha hosszabb távon is működni fog, akkor télen kell még egy csatár, ha Jovicba nem bízik a portugál.
Troll di calcon van egy nagyon jó mém Bartesaghival.
Illetve nem lenne rossz, ha máskor akár Camarda, akár még más fiatal is csereként jöhetne, mert se a Venezia, se itt nem volt meglepő, hogy viszonylag hamar lezártuk a meccs érdemi részét.
Nyertünk. Oké. De én mégis haragszom az öncélú fociért. 3-0-nál volt 2 ordító ziccer. Theo az elsőt bebombázta, de a másodikat miért nem adja be? 0-0-nál is az a baj ezt csinálta volna. Leao? Mikor fog neki szólni valaki, ha előtte állanak nem fogja tudni átlőni az embert? Arról nem beszélve, hogy, ha passzol más sokkal jobb helyzetben volt. Ilyenkor lehetne kivégzést tartani, mert mindegyik helyzet ott simán belőhető lett volna. És akkor 5-0, tényleg hátra lehet dőlni stb. Szóval a csapatjáték nem megy tökéletesen és nagyon előjön az ego Theonál, Leaonál. Én elhiszem, hogy frusztrált Leao, mert nem lő gólt, de nagyon soxor a végén rossz megoldást választ, magára haragudhat. Theo meg azt is elhiszi, amit nem kéne. Szóval csapatjáték ez a qrva foci ezt meg kéne érte(t)ni.
Hmmm érdekes meglátások. Nem értek veletek egyett. Én itt nem láttam 4-4-2 de a megszokott 4-2-3-1 ahol Morata játszott nem az ő posztján, ahogy RLC szokott ott játszani szintén nem az ő posztján, vagy Reijnders is szokott ott ami szintén nem az ő helye. Ez tökösség? Ez azt jelenti hogy tud, mer, szeret változtatni? Huuu de nagy változás….ezt Pioli is tudta. Hogy valakit nem a saját posztján játszik…. Én nem láttam semmi extrát tegnap, semmi új taktikát, elképzelést…minden a régi. A gólig a Leccenek több kapura tartó lövése volt mint nekünk. Aztán bevertek gyorsan három gólt és ment a tartalékos játék, vagy csak tovább a tudatlan taktika nélküli játék? És megint van aki Theot meg Leaot szidja…..ha nem ők ketten akkor talán semmi veszélyesség nem lett volna. És hogy nem tudja át lőni? Te a meccseken azt látod hogy a 16on kívül csak az lő kapura aki előtt nem áll senki??? Mert én nem. És igen próbálni kell távolról is!!!
Nekem Leao meg Theo volt a két legjobb tegnap.
Igen Morata sokat visszább is lép, de ő talán így a legjobb, viszont amikor rendezetten áltunk ,akkor látszott a 4-4-2. Azért nagy a különbség, ha a spanyol tud fellépni 2. csatárnak, mint RCL vagy a holland.
És igen nem kell még örömtűz, de ahhoz képest, hogy eddig kettesével nyeltük a gólokat, most meg egyenlőre nem az is valami.( amikor sokat kaptunk ott is kaphatunk volna többet)
Bl majd jobban beárazza ezt a felállást.
Bevertek gyorsan 3 gólt. Ezt kb. olyan természetességgel irod, mintha szeretett csapatunktól minden héten ezt láttuk volna az elmúlt években.
Igen, erről írtam 1-2 napja, nagyon pici a különbség a két felállás között, legalábbis így, ahogy Fonseca alkalmazza. Strukturálisan alapvetően ugyanaz, az a különbség, hogy mondjuk egy RLC talán kicsit mélyebbről indul, és annyira nem is zárkózik talán fel konkrét csatárpozícióba. De ahogy a kollega is írta, letámadásnál pl. nagyon kirajzolódott a 4-2-4. Ez persze egy 4-2-3-1-nél is lehet így, sok csapat alkalmazza letámadásnál, hogy a 10-es belép a center mellé, és így zárják le a középső sávot.
Szóval ja, rengeteg különbség nincs, de itt nem is az a lényeg, hanem az új játékosok kezdik megtalálni a helyüket, középpályán pl. nagyon nem mindegy, hogy most jöttél, és dunsztod nincs, mit csinálj, ezen elég sok múlott. Fofana az elmúlt meccseken már remekül látta el a dolgát, a letámadás és a középpályás védekezés is sokat javult, és lehet, hogy még azért fog is.
A két felállás között, akkor van érdemi különbség, ha nem egy Morata stílusú csatár van hátrébb vonva. Tegnapi csörténk is ebből indult, hogy ha nem ő van fent akkor igen jelentős különbség van, hiszen az első pár fordulóba bűn rosszak voltak.
Se a holland, se RCL nem csatár, Morata,de szerintem még Tammy is tud visszavont támodót játszani és fel is lépni a másik csatát mellé. ( tegnap szembeötlő volt a spanyol mennyit ment vissza, aztán amikor felállt a 4-2 elől már ő is egy vonalba volt az angollal).
Itt a kritika annak szólt, hogy rengetegszer rossz megoldást választ Theo meg Leao es sokkal eredmenyesebb lehetne a CSAPAT támadó játéka ha többször használnák a fejüket!
Ez egy csapat sport és a csapat egység messzebb visz általában mint az önzőzés.
Lecce ellen belefért de egy erősebb csapat ellen nem feltétlen
Szerintem nem ez a gond vele (Theót kihagynám, szerintem évi egy vagy kettő 2-3 meccses periódusa van, mikor nem teljesít klasszis szinten kaparásban és minőségben is), hogy rossz megoldást választ a támadásnál vagy nem. Benne van. Az a gond, hogy a csapatvédekezés, elsősorban a letámadás miatta nem működik. Mindenki támadja 4-2-4-ben a labdás embert/zárja a passzsávokat, Leao császárkirálynagyúr pedig ezt az esetek 90 százalékban hátradőlve mozizza. És pont ezen a meccsen látszik, micsoda különbség volt, mikor méltóztatott labda nélkül futni (az ellenfél védője úgy meglepődött, hogy Leao nekiment, hogy el is vesztette a labdát, erre nem lehetett felkészülve), és hopp, rögtön gól lett belőle. Ezt még csinálta kb 15 percig Leao, bepörgött. Na, így kéne lennie ennek ha nem is egész meccsen, de legalább 60-70 percekig, minden más támadó az egész világon képes rá. Ő is. Csak lusta, mint a disznó, és ennek a csapat issza a levét.
Az engem pont nem érdekel, ha néha nem jönnek be a megoldásai akár egész meccsen, ez benne van. De a csapat legjobban fizetett játékosaként egyedül nem kaparni, letámadni, mozogni labda nélküli helyzetekben, na ez megbocsáthatatlan kb, nem focistához méltó. És most láttuk negyed óráig, hogy tudná pedig ezt is.
Ez egy csapat sport, a csapat egység…..akkor várjatok el mindenkitől minden percben a csodát, a top minőségű játékot nem csak Leaotol, meg Theotol. Ha Leao és Theo nincs formában akkor ők a rosszak, ő miattunk nem nyerünk…ilyenkor hol a CSAPAT többi része???? Ha meg Leao és Theo formában vannak akkor az a baj miért nem csináljak ezt, miért nem csináljak amazt, és megint csak ők….a csapat többi részétől miért nem várjatok ezt el??? Állandóan csak Theo meg Leao!!!! Leaonak elég ha be jön két mozdulata és képes eldönteni a meccset! De nem, el kell adni, mert nyegle, mert nem passzol, mert nem lő gólt….de nélkülük meg a csapat sokszor nem képes gólt szerezni az nem baj, ők szuperek….én nagy kritikus és pesszimista vagyok de Leao nem érdemli ezt az állandó szidást….
Nem ez a fő baj Leaoval. Te hogy néznél egy munkásodra, ha feleannyit nem dolgozna, mint mindenki más?
Reijnders sokszor szontén szürke, mintha ott sem lenne mégsem kritizálja senki, mint ahogy sok más játékost sem. Mindenki állandóan azt várja hogy Leao védekezzen. Tudjátok ti mi egyáltalán a feladata? Vissza kell egyáltalán jönnie? Nem véletlenül Morata húzódott vissza helyette mert neki elől kell maradnia mert gyors? Továbbá nem egyszer hallani volt hogy az ellenfél Leao Theo duó rá figyel legfőképp és keményen fogva vannak. Főleg Leao, így nem egyszerű. Magára húzza az embereket hogy például Pulisicnek több helye legyen….
Most meg az a baj pár embernél hogy rossz megoldást választanak, vagy nem passzolnak, vagy esetleg megpróbálják távolról…..Reijnders például sosem próbálta meg távolról, sosem talált el egy előtte álló embert, mindig de mindig passzol, sosem adta el meg labdát….. és meg sorolhatnám, de őt senki sem szidja…. Ideje lenne abba hagyni a Leaot állandóan fikázni és hagyni nyugodtan játszani.
Másról beszélünk. Reijndersnek nincs másodperce, amikor nem melózik. Hogy valaki néha „szürke”, oké, én nem várom el, hogy Leao villogjon minden/egész meccsen, ha amúgy mindent belead. Ez elég nehéz lenne. Azt viszont igenis elvárom, hogy ne sétálgassa végig a meccsét top fizetésért. Ez a csapattársak lenézése egyben.
A világon MINDEN szélső kőkeményen letámad. Nézd meg bármelyiket. Még a világ legjobbjai is. Vini, Mbappé, Saka, Foden, Yamal, Gnabry, Raphinha, lehetne a végtelenségig sorolni, MIND 90 percen keresztül hajt és letámad, mert a mai focinak ez egy alappilére. Egy szélső létezik az európai fociban, aki nem így tesz: Leao. És ismétlem, tegnapelőtt gólt ért, mikor hetek óta először elszánta magát rá. Ekkora a különbség. Ha nem támad le, az ellenfél sokkal könnyebben játssza át, a letámadásunk, mert tök lyukas, ergo nem alakítunk ki annyi helyzetet (pláne nem ziláltabb védelemre! Egy sünddisznós kiscsapatot egy módon lehet zilált védelemre késztetni, letámadással, és azonnal a labdaszerzésből vezetett „kontrával”!), illetve ők is több támadást tudnak végigvinni. Konkrétan ennyi lehet különbség vereség és nagy arányú győzelem között, hogy van-e lyuk a letámadásban. Ennyit számít. Láthatttuk, mi történt, amikor végre méltóztatott.
Persze, ha a munkahelyeden egy ember végigalussza a nyolc órát, néha felriad és megcsinál pár melót, akkor te is azt mondogatnád a főninek, meg a főni is azoknak akiknek szóvá teszik, hogy „hagyd békén”. 🙂
Szerintem a munkás példa pont nem jó. Simán elnézik a kevesebb munkát egy munkahelyen egy olyannak, aki olyat tud, amit más nem nagyon. Szerintem a legtöbb ember már dolgozott ilyen helyen, sőt… A fizetések is különbözők. Lehet utálni az ilyen embereket, lehet rájuk irigykedni, de ettől még nem fogják kirúgni őket…
Persze, Leao nem fut elég intenzíven vissza, gyenge a védekezése (mindig gyenge volt, és soha nem futott vissza elég intenzíven, tehát azért nem zsákbamacska), de egyébként 1 gól, 4 gólpassz eddig.
Nem mondanám azt sem hogy a játékosok megtalálták a helyüket, hanem inkább hogy Theo és Leao magára talált és hozták azt amire már Pioli alapozta a játékot…ezért volt Puli szürkébb mint az utolsó meccseken….
A góllövéssel nem volt és nem is lesz komoly gond. Leaóhoz annyit tennék hozzá, hogy kb hetek óta először támadta meg agresszíven az emberét (az első fél órában is büdös volt ez neki), mindjárt gól lett belőle. Ennyit számít, hogy a lustasága miatt kimarad rendre a letámadásból, ezért tudják többször kijátszani, mint kéne. Most kivételesen bepörgött egy negyed órára. Na ez az amit Leaótól el lehetne várni alapszinten, és teljesen máshogy nézne ki a játék képe. Remélem, hogy Fonseca embert nevel belőle, mert eddig még gyereknek is gyerek ahogy a játékhoz áll.
De a védekezés ég és föld. Az első 1-2 körben csoda volt, hogy nem kaptunk 7 gólokat, óriási távolságokra voltak egymástól az emberek, és a csapatrészek sem voltak koordináltak, senki nem érezte, ki hová mikor mozogjon. Szerintem ez új edzőnél pár meccsig rendben van, elég komplex része ez a játéknak, kell idő megtanulni. Ez gyökeresen megváltozott, sokkal jobban együtt mozgunk, a belső védők pl. közelebb vannak, a védekező középpályások is sokkal jobban lépnek be a keletkező lyukakba – Fofanánál ez nagyon látványos, de a minap Reijndersnek is volt olyan mentése a védők közül, hogy élmény volt nézni. Akkorát fordult a kocka, hogy a teljesen lyukas védekezésünk-középpályás védekezésünk, ahonnan záporoztak a helyzetek, mostanra olyan kemény lett, hogy még az Inter sem tudott helyzeteket kialakítani. Azért óriási-óriási a változás. A kiscsapatok sem tudnak, az persze kevésbé mérvadó, de az első meccseken is kiscsapatok voltak, szóval ilyen téren ez is jó összehasonlítási alap.
És nekem tegnap a bíró sem tetszett. A piros túl szigorú van és ilyen be csúszások simán sárgával végződnek jóformán mindig. Nekem ez nem volt piros. Továbbá sokszor több mint 10-15 másodperccel később fújt a Sípos mint aki online nézi a meccset és van némi késes …..
Leaot pont a mostani meccs miatt nem kellene „megtalálni”!
Amúgy,tényleg kicsit nyegle a srác,de adott egy gólpasszt és miatta kaptuk a szabit,amit Moratta értékesített….
Le a kalappal a srácok előtt,5perc játék elég volt!