Matteo Gabbia győzelmet érő gólt fejelt az Inter elleni városi rangadón és a meccs után boldogan nyilatkozott a riportereknek. A saját nevelésű középhátvéd szerint a csapat megérdemelten nyert, valamint kitért a góljára, a teljesítményre, a nehéz időszakra és Paulo Fonsecára is.
„Ezen az estén a csapat igazán rálépett a gázpedálra és ennek a teljesítménynek egy jó alapnak kell lennie, amire építkezhetünk. Nagyon elégedettek vagyunk. Mindig ilyen szellemben kell pályára lépnünk. Megérdemeltük a győzelmet, mindenki segítette a másikat a pályán és mindenki rengeteget futott.” – fogalmazott Gabbia a meccs után.
„Abszolút nagyon boldog vagyok. Az előző hat derbi nagyon érződött bennem, különösen a Milannal való történetem miatt, de meg kell mondanom az igazat, hogy a csapatban mindenki kivétel nélkül – még a nemrég érkezett játékosok, mint Fofana és Abraham is – megértette ennek a mérkőzésnek a jelentőségét illetve a súlyát számunkra. Boldogok vagyunk a győzelem miatt és rendben van, hogy kiélvezzük ezt a pillanatot. Most egy szép győzelmet ünnepelünk és hétfőtől elkezdünk készülni a következő mérkőzésre. Ez a győzelem is 3 pontot ér, még akkor is, ha csodálatos volt.”
„Ez egy nehéz pillanat volt, mert az utóbbi időszakban nem mentek jól a dolgok. Ez a győzelem rengeteg energiát ad, örülök a csapatnak és a csodálatos szurkolótáborunknak. Ez a teljesítmény kell, hogy legyen a norma és minden meccsen így kell teljesítenünk. Ha mindent beleadunk, akkor büszkeséggel tölthetjük el a szurkolóinkat és aztán a végén meglátjuk, hogy hová jutunk el. Kötelességünk, hogy jól dolgozzunk az edzéseken, ezt az edző is elmondta, ez a normális. Mindig az edző mellett állunk és nem foglalkozunk azzal, hogy mit pletykálnak kívülről.”
„Gólom? Tökéletes volt és mondhatni, hogy nem volt sok hátra a meccsből. Nagyon boldog vagyok, nyilvánvalóan egy álom vált valóra azzal, hogy gólt szereztem a milánói derbin és ez személyes szempontból is nagy elégtétel számomra, de mostantól a közeljövőre koncentrálunk, ami fontos lesz.”
A 24 esztendős középhátvéd az eddigi pályafutása alatt az ötödik gólját szerezte és érdekesség, hogy mindegyik találata fejesből született. Az Inter mellett korábban a Dinamo Zagrebnek, a Frosinonének, a Romának és a Genoának is gólt fejelt.
4 hozzászólás
Érdemes lenne az egész interjút megosztani! Úgy beszél, mint egy kapitány. 💪❤️🖤
Tegnap tényleg remekül játszott. És ha így fojtatja akkor tényleg egy igazi kapitány lehet!
Minden meccsre kívánok neki egy fejes gólt
Kezdőben a helye! Messze ő helyezkedik a legjobban a belső védőink közül úgy, hogy sokáig középpályásként játszott az utánpótlásban.