Úgy tűnik, hogy vészesen fogy a szurkolók türelme és a Liverpool elleni vereség után a közönség kifütyülte a csapatot.
Kedd este a Milan a Premier League-ben szereplő Liverpoolt fogadta a Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában és egygólos előnyről 3-1-es vereséget szenvedett. A meccs elején Christian Pulisic gólján és a meccs hosszabbításában Rafael Leao kapufáján kívül szinte gólhelyzete sem volt a csapatnak és a Liverpool teljes mértékben dominált a mérkőzésen. A stadionban sok néző már a lefújás előtt elhagyta a szektorát és elindult haza a kiábrándító teljesítmény hatására.
A mérkőzés lefújása után a csapat kiment a Curva Sud, azaz a Milan szervezett szurkolói csoportjának szektorai elé, hogy megköszönjék a támogatást. Az ultrák kifütyülték a játékosokat, akik nagy füttykoncert kíséretében vonultak le a pályáról az öltözőbe.
A Milan a 2024/25-ös szezonban az eddigi 5 tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni, emellett 2 döntetlen és 2 vereség a mérleg és egyre inkább fogy a szurkolók türelme a csalódást keltő eredmények illetve a gyenge teljesítmények miatt.
VIDEÓ:
Milan malissimo, 1 solo tiro in porta (il gol di Pulisic) sovrastati dal gioco del Liverpool in tutti i reparti.
— Barambani (@Barambani3) September 17, 2024
La Curva Sud dopo aver incitato per 90' si è prima ammutolita, poi ha dato chiari messaggi:
"Tirate fuori i coglioni!"
"Avete rotto il cazzo!"
Fonseca non ha scuse. pic.twitter.com/CLwSu9f75J
A piros-feketékre a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzés után a hétvégén újabb kemény összecsapás vár, hiszen vasárnap este rendezik a milánói derbit az Inter ellen.
5 hozzászólás
Az ultrák a 85.percben befejezték a szurkolást, onnatól olyan volt a helyszín mint valami halotti tor.
A füttykoncert előtt rázendített a Curva Sud, csak mivel nem beszélek olaszul nem értettem mit mondanak.
Nem véletlenül nem volt a stadionban 60.000 ember se, drága jegy mellé szánalmasan gyenge produkció társul.
Jöhet Jürgen Klopp. De arra sajnálják a pénzt.
Nem csodálható, mert tényleg drága a jegy és a teljesítmény az messze nem az, amit egy Milantól elvárnak a nézők.
Az is beszédes adat, csak összehasonlítva a Juventus meccsével, hogy a félidőben nálunk 44,9 km volt a lefutott táv a Liverpoolnál 44,81 és a Juventus a saját meccsét 59,27 km volt a félidőben a lefutott táv. A PSV és a Juventus többet mozogtak, mint mi, ami szépen példázza, hogy a csapat erőnléte és mozgása mennyire gyenge lehet, ráadásul sérülések is voltak.
Az álló játékkal és rossz passzokkal nem lehet meccseket nyerni, ráadásul a védők pánik szerűen adták el a labdákat és ebből kaptuk a harmadik gólt lényegében. Az egyenlítő gólt is egy értelmetlen szabálytalankodás előzte meg és 2* gólt kapni az 5 ös ön belül a kapus teljesítményét most megmutatta.
Nem tudom ki fog érdemben segíteni a csapaton, de az valószínű, hogy az Inter elleni lesz az utolsó meccse Fonsecának, aztán lehet keresgélni és fizetni az edzőt.
Remélem az érzékeny kis lelkük nem sérül szegény játékosoknak, mert legközelebb már az lesz az indok a szar játékra, hogy túlságosan nyomasztó a szurkolók elvárása.
Már a 4-0-nál is fütyülni kellett volna, hogy 1 félidő alatt 0