Paulo Fonseca, a Milan portugál edzője a Liverpool elleni 3-1-re elveszített Bajnokok Ligája-meccs után elmondta, hogy ilyen rangos mérkőzéseken nem lehet hibákat elkövetni és úgy véli, hogy a Liverpool jobb csapatnak bizonyult és előrébb tart.
„A Liverpool ellen játszottunk, mely egy nagyon erős csapat. Jól kezdtük a mérkőzést, mind támadásban, mind védekezésben, de aztán két gólt kaptunk pontrúgásból, ami megváltoztatta a meccset. Elveszítettük a mentális egyensúlyunkat és amikor a csapatnak nincs meg az önbizalma, akkor problémák alakulnak ki és nem tudjuk megvalósítani azt, amire felkészültünk. Elmondtam a játékosoknak is, hogy egy ilyen mérkőzésen nem követhetnek el ilyen hibákat.” – nyilatkozta Fonseca.
„Az ilyen típusú mérkőzéseken a részletek jelentik a különbséget, nem lehet hibázni. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Liverpool jelenleg jobb csapat, mint mi és ezt meg is mutatták. Tovább kell dolgoznunk a folytonosság megteremtésén. A második kapott gólt követően a csapat abbahagyta a játékot és innentől nagyon nehézzé vált minden.”
„Az első kapott gól előtt egyéni emberfogás volt és készültünk a középhátvédekre. Az volt a terv és erre készültünk abban a kevés időben, ami a rendelkezésünkre állt a meccs előtt, hogy megpróbáljuk Leaót hosszú labdákkal olyan helyzetbe hozni, hogy kihasználhassa az 1 az 1 elleni képességeit a szélen. Egyszer vagy kétszer sikerült ezt megtenni az egész mérkőzésen. Erre készültünk és alig sikerült megcsinálni.”
Fonsecát arról is kérdezte a Sky-tól Zvonimir Boban, hogy miért nem vált 4-3-3-ra, mely Tijjani Reijnders és Ruben Loftus-Cheek számára is ideálisabb formáció lehetne.
„Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét. Úgy gondolom, hogy képesek vagyunk néhány különböző formációban játszani, de túlságosan gyengék vagyunk az egyéni párharcokban és rossz döntéseket hozunk a pályán. Arra törekszem, hogy megtaláljam a középpályásaink képességeihez legjobban alkalmas pozíciókat. Loftus-Cheek játszhat támadó-középpályásként vagy mezzalaként is a középpályán. Véleményem szerint Reijnders nem olyan típusú játékos, hogy Fofana mellett játsszon. Kedvelem a két belső középpályás szerkezetet és így alakítottuk ki a legveszélyesebb helyzeteinket is.”
„Úgy vélem, hogy az első félidőben három vagy négy jó helyzetünk volt Loftus-Cheek és Pulisic által, de az utolsó labdákat elrontottuk. Nem gondolom, hogy a játékosok hozzáállásával probléma lett volna. Kissé hiányzik a bátorság a játékunkból és védekezésben törékenyek vagyunk. A munka az egyetlen módja annak, hogy változtassunk a dolgokon.”
„A klub azért választott engem, hogy megváltoztassam a csapat játékstílusát és ezt próbálom megvalósítani. Tisztában voltam azzal, hogy ez nehéz feladat lesz. Mindig nehéz, amikor ilyen sok változás történik. Tudom, hogy az eredmények nem olyanok, mint amilyeket szerettünk volna és kevés időnk van.” – tette hozzá.
10 hozzászólás
Baj van! A mester „folytonosságra” törekszik… így kiesünk.
„Kissé hiányzik a bátorság”: A csapat nagy része fetrengett, állandóan sajnáltatta magát. Így nem lehet küzdeni, ez nem az a sport.
Amúgy komolyan olyan nehéz lenne azt a kurva 4-3-3 kipróbálni ?
Jobb oldalunk nincs oké, de baloldal Theo fel tud lépni. Középen meg Fofana,holland,Loftus. Ezzel sokkal stabilabb lenne az egész szerkezet és a holland támadáshoz feltudna lépni ,mint a vállogatotba.
Fizikailag és technikailag is rosszabbak voltunk, a közelharcokat nem bírtuk, a pontrúgásoknál óvodások voltunk. Én azon kevesek közé tartozom, aki nem csodálkozik azon, hogy ezt a Pioli örökséget ennyi idő alatt, ennyi személyi változással, komolytalan amerikai propaganda túrával nem sikerült megváltoztatni. Mégse látok semmi garanciát arra, hogy majd Fonseca vezeti ki a csapatot a válságból, ami szemmel láthatóan az önbizalmukat is tönkre tette. Ezt hívják lefelé menő spirálnak. Ezért örvendeztetett meg a hír, hogy felvettük a kapcsolatot Terziccel. Egy német edző garancia lehet egy fizikálisan erősebb, gyorsabb , a közelharcokban hatékonyabb csapatra. Persze a játékosok az edzéseken szívni fognak.
Teljesen jól látod a helyzetet !!!
Egyedül ezt a „Pioli örökséget” nem értem. Sokaknál olvasom, de kb úgy hangzik, mintha ő cseszte volna szét a csapatot, pedig erről szerintem nincs szó. (Ráadásul unalmas is már állandóan őt emlegetni.) Volt egy szint ami fölé nem tudott eljutni, és voltak megrögzött szokásai, amik hibának bizonyultak. De azért azt se felejtsük el, hogy a Reijnders-Adli-RLC kp nem feltétlen erősebb egy Urby-Biglia-Kucka hármasnál és ők sem voltak világverők.
Ráadásul Pioli idejében több volt az érkező – oké ennyire viszont nem volt zűrös a nyár.
Viszont érkezők ide vagy oda, ha ennyire kilátástalan a „játék”, teli a gatya (egymásra mutogatott Tomori és Fofana, hogy a másikhoz passzoljon a csapattárs; a kapusunk 3x többet ért labdába, mint a csatárunk, stb.), akkor felesleges a csodára várni.
„Igazából az időpont nem volt annyira jó, a fiúk ilyenkor aludni szoktak,
meg a nap is pont rossz szögben sütött a pályára.
Az első gólnál a Tibit elfektették egy testcsellel,
aztán a Gullit a kapus Gabesz mellett laposan a hálóba guritotta a labdát.
A második gólról egyáltalán nem mi tehettünk, a partjelző intett valamit,
mi meg minndannyian félreértettük.
A meleg is egy kicsit megnyomta a fiúkat,a hátvéd Gabesz kicsit frontérzékeny.
A 3. gólról sajnos kicsit lemaradtam, mert éppen akkor ápoltak.
A 4. gólnál éppen a Gabeszt cserélték be, és nem sikerült felvennie a ritmust.
Az 5. gól előtt lett volna egy helyzetünk, de csak a félpályáig sikerült eljutnunk.
A szünetben az edző Gabesz bá mondta, hogy figyeljünk a szélekre,
úgyhogy mindannyian kihúzodtunk, aztán középen maradt egy hatalmas üres terület.
Ez jelentette igazán a meccs fordulópontját.
Ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost, ettől megzavarodtak a fiúk.
A Gabesz utolérte volna a Gullitot, csak megbotlott egy vakondtúrásban,
A Gullit kitette szélre a Kannavárónak, aki már várta a labdát,
a Gabesz meg üres területre futott ahol meg már nem volt senki,
onnan meg már a Gullit elfutott, de addigra már gól lett.
A 7. gól olyan gyors volt, hogy nem is láttuk, majd a videóról kielemezzük.
Aztán gyors 3 góltól megzavarodtunk egy kicsit, egyszerűen kihagytak a fiúk és gyorsan bekaptunk még kettőt.
A 13-nál a szabadrugásnál már úgy tünt, hogy mellé fölé megy a labda,
de egy arra szálló sirály tarkóján megpattant és beesett a kapuba.
Igazából fejben elfáradtunk, de jó tapasztalat volt, amit a jövőben tudunk hasznosítani.’
“túlságosan gyengék vagyunk az egyéni párharcokban és rossz döntéseket hozunk a pályán“
Ettől eltekintve olyanok vagyunk, mint az 1970-es évek első felének Ajaxa…
Még ez a szöveg tetszett, hogy “elmondtam a játékosoknak is, hogy egy ilyen mérkőzésen nem követhetnek el ilyen hibákat”…
Csúcs. Ezzel minden meg van oldva.
Ja, utóbbin jót röhögtem én is. 😀 Majd jól megmondom a tükörképemnek, hogy holnaptól keressek nettó 5 millió forintot.
Azért azt is látni kell, hogy nem egy csapat óvodást próbál edzeni a jóember, hanem elvileg több éves profi múlttal rendelkező játékosokat.
Azért szerintem, amilyen hibákat gyakran elkövetnek 1-1 gól előtt, nem az edző sara, mikor már kb ifi szinten megtanítják a helyezkedést akár folyamatos játék esetén, akár pontrúgásoknál. Nem mehet be az edző odaigazítani mindenkit, mint ahogy a kapus mozgatja a sorfalat, hogy Tomori, az ég áldjon, állj már közelebb hozzá, meg figyeld a mozgását. Pavlovic, te meg fuss a gyerekkel, mert lemaradsz 2 méterre és üresen lő kapura a beadás után az ellenfél. Vagy, hogy egyáltalán ugorj fel egy beívelésnél… Nehogymár ezeknek csak akkor kéne működnie, megvalósulnia, amikor Carlo papa, Pep, vagy az edzők krémje irányítja a csapatot, és egy vonal alatt ezek megvalósíthatatlanok.
Az egy dolog, hogy félig romokban a csapat, támadásaink hasonlóan szarok mint az elmúlt években, de hogy helyezkedni kell tanítani a profi játékosokat, az azért kemény… Persze, nem lehet mindenki T.Silva, Nesta, stb, de azért a játékosokban is van hiba bőve, nem csak az edző a probléma.
„A második kapott gólt követően a csapat abbahagyta a játékot és innentől nagyon nehézzé vált minden.”
Hogy mi van?