Christian Pulisic oroszlánrészt vállalt a Milan győzelmében a Venezia ellen az olasz bajnokság negyedik fordulójában.
A csapat 4-0-s győzelemmel zárta az újonc Venezia elleni meccset a Serie A-ban. Pulisic a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára és 1 gólt szerzett illetve 1 gólpasszt osztott ki a mérkőzésen, így az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A őt választotta a meccs legjobbjának. Az amerikai válogatott támadó a meccs után elmondta, hogy erre a teljesítményre illetve eredményre kell építeniük, valamint beszélt a Liverpool elleni keddi Bajnokok Ligája-meccsről is.
„Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést és nagy arányú győzelmet arattunk, négy rúgott góllal és kapott gól nélkül. Így kell tovább folytatnunk és erre a győzelemre kell építenünk. Szép győzelem volt, de most nagy mérkőzések várnak ránk. Szerencsére jól tudtuk folytatni a bajnokságot a válogatott szünet után.” – mondta Pulisic.
„Abraham? Tisztában vagyunk azzal, hogy Tammy milyen játékos és hogy mit tud hozzátenni a csapat játékához.”
„Liverpool elleni meccs? Ez lesz az első mérkőzésünk a Bajnokok Ligájában az idei szezonban. Egy nagyszerű csapat ellen fogunk játszani és nyilvánvalóan nagy kihívás lesz. Szerencsések vagyunk, hogy otthon a szurkolóink előtt játszhatunk. Remélhetőleg jól fogunk teljesíteni és jó eredményt érünk el a mérkőzésen.”
Pulisic a 2024/25-ös szezonban 4 mérkőzésen 2 gólnál és 2 gólpassznál jár a Milanban.