Ismael Bennacer kihagyja a Libéria elleni mérkőzést az Afrika kupa selejtezőjében.
Folyamatban vannak a szeptemberi válogatott mérkőzések és Bennacer csütörtökön a kezdőcsapat tagjaként pályára lépve 78 perc játéklehetőséget kapott Algéria színeiben az Egyenlítői Guinea elleni 2-0-ra megnyert mérkőzésen az Afrika kupa selejtezőben.
Az Algériai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy Bennacer megsérült a nemzeti csapat vasárnap délelőtti edzésén a nemzeti edzőközpontban Sidi Moussa városában. A 26 éves középpályás kénytelen volt abbahagyni az edzést és az elvégzett orvosi vizsgálatok alapján kiderült, hogy nem léphet pályára a kedden rendezendő Libéria elleni meccsen a 2025-ös Afrika kupa selejtezőjében – közölte a szövetség.
Bennacer engedélyt kapott, hogy elhagyja az algériaiak edzőtáborát és az elkövetkező órákban visszatér Olaszországba, hogy további vizsgálatokon vegyen részt annak érdekében, hogy pontosan felmérjék az állapotát és a sérülését. Luca Bianchin, a La Gazzetta dello Sport újságírója szerint Bennacer izomsérüléssel bajlódik a vádlijában és biztosan kihagyja a szombati Venezia elleni bajnokit a Serie A-ban. Hamarosan további tesztek várnak rá Milanellóban, hogy megállapítsák a felépülési idejét.
Az algériai játékos az idei szezonban eddig 1 mérkőzésen játszott a Milanban és most csatlakozott a sérültek listájához Alessandro Florenzi, Marco Sportiello, Malick Thiaw és Álvaro Morata mellé. Bennacer legutóbb 2024 márciusában bajlódott kisebb izomproblémával és akkor két meccset is kihagyott a válogatottban.
16 hozzászólás
Szuper hír, decemberben akár már játszhat is újból…ha csak nem lesz megint valami válogatott meccse előtte, ahol megint lesérül.🤷
„Bennacer izomsérüléssel bajlódik a vádlijában”
Nálunk izomsérüléshez nem kell válogatott meccs…
És sajnos nem csak nálunk, rengeteg sérült van mostan. A Real Madridnak sorba dőlnek ki a játékosai. Nem baj, jön még majd a klub VB és utána már tényleg 40 fős keret kellesz.
Tragikus, ami történik sajnos. Senki nem bírja ezt a tempót és erre még új és új sorozatokat mutatnak be, az eddigieket meg bővítik, és még a hosszabbításokra is rátesznek. Mindezt egy olyan időszakban, mikor az embereket egyre kevésbé köt le 100 perc ugyanabból, és már a kedvenc sorozatukat át-át tekerik néha. Szánalmas az egész.
Erre kell a bő keret, és ezt mi nagyon komolyan, megoldottuk, szerintem ebben nagyon az élmezőnyben lehetünk, bőven elég 3 frontos focira – kár, hogy úgy tűnik, az edző nem jött be hozzá. A spanyol csapatok szívnak, ők a saját ffp-jük miatt mind szűk kerettel vágnak neki a szezonnak (A Barca tinikkel együtt is 17-8 játékossal tudnak leülni a padra, a Reálnál jobb a helyzet, de nem sokkal, a kisebb csapatok meg…). Ahol meg szűk a keret, ott még többet kell játszatni a játékost, aki le fog sérülni. Ördögi kör.
És az a durva, hogy pont egy olyan időszakban sikerült ezt az elmebeteg naptárat kialakítani, mikor egyfelől az ffp nehezíti a keretépítést, másfelől még ha nem is lenne ilyen gond, akkor is beléptek a piacra újgazdag klubok a Közel-keletről, akik már fiatal játékosokat is elszipkáznak szép számmal. Tegyük fel, hogy ez a beteg ffp, meg a helyi limitek nem korlátoznák annyira a csapatokat, vagy legalábbis magasan lenne a limit. Ugyanannyi tehetséges játékos sokkal több csapat között oszlik el, nagyon nehéz lenne kiépíteni egy ennél is bővebb keretet. Én ezért dicsérem nagyon, amit a kerettel csináltunk az elmúlt másfél évben, mert szerintem ez az alapja az egésznek, ez kötelező kb. Teljesen más téma, mit hozunk ki belőle, de ez a része nagyon rendben van. Amúgy általánosságban az olasz csapatok kezdenek ebben elég jól állni, szerintem a Ligát átlagban szép lassan visszaelőzik majd, ott folyamat lábon lövik magukat.
Érdemes elolvvasni De Bruyne pár nappal ezelőtti nyilatkozatát (a teljest), abban minden benne van.
Röviden:
Ezúttal a belgák csapatkapitánya nem fogta vissza magát, amikor a nemzetközi versenynaptárról és a megalkotóiról mondott véleményt.
„Szerintem az igazi probléma akkor fog jelentkezni, amikor befejezzük a klubvilágbajnokságot. Ahogyan én tudom csak három hét telik el a döntő és a Premier League első mérkőzése között. Három heted van pihenni, majd egy előszezonban felkészülni a következő 80 meccses etapra. Talán idén ez még rendben lesz, de jövőre nagyon nem. Az angliai és más országok játékosszövetségei próbáltak megoldást találni, a probléma azonban az, hogy az UEFA és a FIFA folyamatosan bővíti a naptárat, így nincs megoldás.”
„A mérkőzések rendkívül intenzívek, pihenni pedig egyre ritkábban lehet. Az emberek azt mondják, hogy jó életünk van, sok pénzt keresünk, ami igaz is, de azt is várják tőlünk, hogy nyújtsunk minden meccsen száz százalékot, ez azonban jelenleg nem lehetséges.”
„Képtelenség normálisan megoldani azt, amit kigondoltak ezzel a klubvilágbajnoksággal. Hagyjam el a nemzeti csapatot? Megfordult a fejemben, de jelenleg jól érzem magam. Ha pedig ott akarok lenni a 2026-os világbajnokságon, akkor nem mondhatom azt, hogy most kiszállok, egy év múlva pedig visszajövök. Nem lenne korrekt a többi társammal szemben.”
Nagyrészt egyetértek, de azért Benna nem volt csapágyasra hajtva az utóbbi időben…
A túl sok meccs valid, viszont az összes többit nem tudom honnan szedted mert irdatlan nagy baromság.
1. Real- Barca mind 23-24 fős felnőtt kerettel vannak.
2. Atletinek náluk is bővebb a kerete, ha csak a 20+ játékosat nézed.
3. Rohadtul nem mennek fiatalok az arabokhoz 1-2 volt az elején jól le is szólta őket mindenki. Idén már kevesebb játékos is ment oda.(nem minden a pénz)
4. Mi építjük jól a keretet ? Melyik olasz csapat tudott a BL-be kevesebb játékost nevezni mint ami megengedett ? Segítek mi….. de biztos az segít ,hogy nem 25 hanem csak 22/23 ( már nem emlékszem) fő fog csak rendelkezésre állni egy meghosszabbított sorozatra.
( tudom ifik, épp gáláznak Seria C- be , de majd a Red Start pont elverik….)
+1 ami kimaradt.
Ligát lassan beelőzi a Seria ? Ember nézd már meg a jogdíjak közti különbséget. Nem véletlen ,hogy nagyon sok náluk nagyobb piacon is az utolsó utáni pillanatba lett műsort adó csatorna.
Bár te voltál aki azt is mondta mi a sötét lovak vagyunk bl-be (talán top4 végső, de ebbe nem vagyok biztos), Barca meg egy nudli… aztán mint ha eddig nem épp úgy alakulna a szezon.
Egyre gyanúsabb, hogy trollkodsz, mert ennyire lehetetlen, hogy ne tudjon valaki szöveget értelmezni, szerintem neked megvan a kellő intelligenciaszinted ehhez. Ha diszlexiás vagy, vagy hasonló, akkor oké, de akkor meg nem kéne kakaskodni.
És megint nem tehetek erről. Komolyan magyarázzam újra és újra el, hogy kell szöveget értelmezni? Pokoli fárasztó. A múltkor is ami random hazugságokat odaböfögtél rólam, az elképesztő, gúnyolódtál mondataimon, amit nem írtam le, is vezettem, 0 válasz, most jössz megint… Az itteni is ilyen, vagy nem írtam, amire parasztkodsz (90%), vagy igen, és azt tartani is tudom.
Nincs kedvem már végig debunkolni az összes ordító baromságot, amit ideírsz, korábban rendre megtettem, semmi értelme nem volt, ugyanúgy jössz parasztkodni és sértegetni. 1-2 napja már konkrét számszerű objektív tényekre állítottad, hogy blődség. Annál lejjebb már nem nagyon tudsz menni, de a szintet legalább megtartottad. Gratula.
Csak 1 random példa csemegézve, mert tényleg nincs kedvem végigírni:
„Bár te voltál aki azt is mondta mi a sötét lovak vagyunk bl-be (talán top4 végső, de ebbe nem vagyok biztos), Barca meg egy nudli… ”
Tudod te mit jelent a sötét ló? Azt mondtam tán, hogy mi vagyunk a fő esélyesek. Ember, higgadj le.
Nem, azt mondtam, hogy a BARCA KERETE nudli. És igen, tartom. Egy tini és egy lassú öreg középhátvédük van, egy 21 éves vkp, aki eddig csak a harmadosztályban játszott. Előre rendben vannak, még ha nem is mély a keret. És azt is írtam, ha méltóztatnál végigolvasni a dolgot, hogy Flick zsenialitása tudja ezt áthidalni. Eddig az ott megtörténi. Ahogy a Milan bivaly mély keretére is azt mondtam, hogy ettől még ez nem jelent semmit, a KERET esélyes bármire. Hogy mit kezd vele az új edző, teljesen más kérdés.
Komolyan mondom, állítsd már le maqad, mert szégyen, és baromi ciki, amit összeművelsz, és a rengeteg hazugságod ráadásul támadó, gúnyolódó stílussal párosul. (Ja, ilyenkor nekem is, vissza”ütök”.)
Amikor a tényekre mondod ,hogy hazugságok az elég kellemetlen ,főleg ,hogy általában amit te állítasz az kb abból áll ,hogy a hasadra csapsz és bemondasz valamit.
Jovic eset, te magyaráztad ,hogy milyen jó számai vannak(hiába jelezte az ember, hogy ha valamit kiragadsz a kontextusból nem lesz igaz), lásd Bl keretbe se kerül be.
Nyáron mi költjük az egyik legtöbbet, szintén mellé… vagy ha neked Lazio megelőzése érdem grat.
Fonseca franciáknál milyen jó védelmet csinált, itt is jó lehet… (Psg-vel gunyólodtam)
Általad lesajnált Barca 13-3 veretlen gólkülönbséggel vezeti a bajnokságot(azt is bemondtad nekünk van a jobb keretünk… 😀 )
Kellemetlen ,hogy amikor bemondasz valamit (ami sokszor hatalmas blödség) és ezt utána az orrod alá dörgölik , hogy nem kéne jön , hogy a másik a troll….
Ha van véleményed tud is megvédeni szerintem ez lenne az alap.
Ember, olvass vissza 2-3 cikkel korábban, szóról szóra védtem meg hiba nélkül az összes objektív tárgyi tévedésedet rám kivetítő hozzászólásaidat. Korábban is volt már ilyen, Jovicnál is széthazudtad az agyad, le is írtam jó hosszan min, még egyszer nem fogom, mert semmi értelme. Tanulj meg olvasni, de még előtte tanulj meg viselkedni, mert azzal sokkal, de sokkal nagyobb gond van, hogy random elkezdesz személyeskedni és sértegetni a semmiből, minden előzmény nélkül. Az, hogy képtelen vagy egy összetett mondatot felfogni, nem különösen zavarna önmagában. Az a gond, hogy nem tudod felfogni, aztán még ennek alapján nekiállsz gúnyolódni.
Bennacer simán lehetne húzóember, de ennyi sérülést..?! El kellene gondolkodnia, hogy előbb újra kellene építenie magát, aztán, ha lehoz hat hónapot sérülés nélkül, és top formában van, akkor menjen a válogatottba. Értem én, hogy ez dicsőség, megtiszteltetés, stb, de ha állandóan lesérül, azzal sem a válogatottja, sem ő, sem mi nem járunk jól.
Az ég kék, a fű zöld, Bennacer megsérül a válogatottnál…
Oszoljunk, kérem! Nincs itt semmi látnivaló…
Hát ja, jó lett volna, ha le tudjuk cserélni Konéra a végén, kár, hogy nem jött össze. Jó játékos, de ennek így semmi értelme.
Hát mondjuk ,ha nyár közepén nem 50es cetlivel áruljuk el is lehetett volna adni. Kb 20-30 között simán elvitték volna, csak ezt a címkét utolsó nap raktuk rá.
Már tavasszal látszott ,hogy nem az a játekos jött vissza ,mint aki sérülés előtt volt.
Ez igaz! Én mindig kiállok Bennacer mellet mert jobb szűrő mint bármelyik akit azóta ide hoztunk de ha valóban maradandó sérülése van és ez miatt akarták eladni akkor 30-as ajánlatot el kellett volna fogadni és valóban el kellett volna adni.
Lásd Kalulu 3 marék szotyiért ment el bár róla még nem derült ki semmi. Ez lenne az egyetlen magyarázat különben idióták a vezetőink.