Rafael Leao exkluzív interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, amelyben elárulta, hogy hamarosan apa lesz és a kedvese ikreket vár. A portugál válogatott támadó kitért a gyerekkorára, a zárkózott személyiségére, a góllövésre, Álvaro Moratára és beszélt Paulo Fonseca kinevezéséről is, akit megfelelő edzőnek tart a Milan élére.
A MOSOLY CÍMŰ ÖNÉLETRAJZI KÖNYVEDBEN VAN EGY ERŐS KIJELENTÉSED, MISZERINT NEM TUDSZ SENKI ELŐTT TELJESEN MEGNYÍLNI, MERT SZÖRNYEN FÉLSZ ATTÓL, HOGY MEGBÁNTANAK. BESZÉLHETÜNK ERRŐL?
„Igen. Gyerekkoromban Lisszabonban egy olyan környéken nőttem fel, mint Jamaica. A térségen kívül élő emberek rossz szemmel néztek ránk és nem sokan voltak, akik segítettek nekünk. Én így nőttem fel, ez egyfajta védelmi mechanizmus számomra. Nem nyílok meg, így nagyobb biztonságban érzem magam. Aztán a saját tapasztalataimból tanulok. Ez jobban fáj, de így lehet fejlődni.”
HOGY ÉRTED AZT, HOGY AZ EMBEREK ROSSZ SZEMMEL NÉZTEK RÁTOK?
„Voltak olyan emberek a környéken, akik olyan dolgokat tettek, amiket jobb, ha inkább nem mondunk ki és az emberek rossz környéknek tartották. Az igazság az, hogy az ott élő emberek csak egy jobb jövőt kerestek, mert nem voltak lehetőségek. André, Emmanuel és Paolo, az akkori barátaim, akikkel még mindig szoros barátságot ápolok.”
EGY ÉVVEL EZELŐTT EGY INTERJÚBAN LOS ANGELESBEN AZT MONDTAD, HOGY HAMAROSAN GYEREKET SZERETNÉL. EZ MÉG MINDIG ÍGY VAN?
„Igen, hamarosan apa leszek, egy ikerpár édesapja és novemberre várjuk őket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép élmény lesz, szeretem a gyerekeket. Ez még egy ok arra, hogy értéket teremtsek a családom számára és továbbra is dolgozzak értük.”
GRATULÁLUNK! HOGY FOGJÁK HÍVNI ŐKET?
„Rodrigo és Tiago.”
AKKOR EZ EGY BOLDOG PILLANAT AZ ÉLETEDBEN?
„Igen. Nehéz pillanat volt, amikor a negyeddöntőben kiestünk az Európa-bajnokságon, de így is nagy élmény volt játszani a tornán. A családi nyaralás jót tett nekem és meglátogattam a rokonaimat Portugáliában. Ők azok, akik jóban és rosszban is mindig ott vannak mellettem. Most fel vagyok tüzelve az új szezonra és örülök, hogy újra láthatom a csapattársaimat és újabb szezont játszhatok ebben a mezben. Mindenkivel tartottam a kapcsolatot. Florenzi még azt is megkérdezte, hogy edzek-e. Soha nem tartok unalmas edzést és igyekszem kihasználni ezeket arra, amit csinálni szeretek. Az elmúlt napokban a személyi edzőmmel tréningeztem, gyakoroltam a lövéseket és a fejeléseket. Ezek fontosak, mert segítenek abban, hogy több gólt szerezzek.”
HA MÁR A GÓLLÖVÉSNÉL TARTUNK… LEHETSÉGES, HOGY HIÁNYZIK EGY KIS GYILKOS ÖSZTÖN A JÁTÉKODBÓL A TIZENHATOSON BELÜL?
„Amikor fiatalabb voltam, szerettem cselezni és gólpasszokat adni. Figyelemmel követtem olyan játékosokat, mint Xavi vagy Iniesta, akik 30 méteres passzokat adtak a pályán vagy akár csak egy 5 méteres passzt, amellyel helyzetbe hozták a csatárt a kapu előtt. Ezért nem vagyok önző. A kedvenc játékosaim mindig is Ronaldinho és Cristiano Ronaldo voltak, utóbbi a Manchester United játékosaként. Ők olyan játékosok voltak, akik hihetetlen megoldásokat és passzokat adtak a pályán. Én is úgy tekintek magamra, mint egy olyan játékosra, aki valami mást hoz a pályára.”

ÉS A GÓLSZERZÉS?
„A futball manapság már csak a számokról szól. Nyilvánvalóan a számok fontosak, de a tehetséget nem értékelik annyira, mint régen. Azokat a játékosokat, akik nem tudnak passzolni, de 30 gólt lőnek, mindenki fölé helyezik, még azok fölé is, akik valami más dolgot mutatnak a pályán. De a futball arról szól, hogy show-t csináljunk és nyerjünk, ezért jönnek el a szurkolók a stadionokba.”
VAGYIS LEAÓT SOHA NEM FOGJUK KILENCESKÉNT, AZAZ KÖZÉPCSATÁRKÉNT LÁTNI?
„Szeretnék több gólt lőni, ez egyértelmű. Megpróbálom mindkettőt csinálni, azaz látványosan játszani és gólt lőni. A pályán képes vagyok alkalmazkodni és tudok a csatárhoz közel játszani, de manapság taktikusabb a futball, a csapatok hátrébb húzódnak és megszállják a középpályát. Évek óta nem játszottam csatárként a kapunak háttal és szükségem van a területre, hogy az egész pályát lássam magam előtt. Nem igazán tudom magam elképzelni a közeljövőben középcsatárként.”
A SAJTÓBAN SOKAT ÍRTAK A FONSECÁVAL VALÓ TALÁLKOZÁSODRÓL, AMI PORTUGÁLIÁBAN VOLT AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG ELŐTT. MIK VOLTAK AZ ELSŐ BENYOMÁSAID?
„Ő egy nagyon közvetlen személy, aki azonnal ismerteti, hogy mi a szándéka. A csapatai mindig nagyszerű futballt játszottak és a támadók számára ez előnyös. Jól érzem magam vele és a csapattársaim is boldogok. Az edzések nagyon intenzívek és mindig a labdával dolgozunk. Véleményem szerint a játékstílusról alkotott minden elképzelését megértettük. A Milan identitása történelmileg is a labdabirtokláson alapul és ebből minden játékos kiveszi a részét. Véleményem szerint ő a megfelelő edző számunkra.”
VOLT AZ EDZŐNEK BÁRMILYEN SZEMÉLYES KÉRÉSE FELÉD?
„Azt kérte tőlem, hogy maradjak a szélen, keressem a labdát, vállaljak egymás elleni párharcokat és kerüljek közel a büntetőterülethez.”
MORATA LESZ A CSATÁR. Ő EGY JÓ IGAZOLÁS VAGY MÁSOK JOBBAK LETTEK VOLNA?
„Morata és Giroud két bajnok, egyikük távozott tőlünk, a másikuk megérkezett hozzánk. Giroud történelmet írt a Milannal, de Moratát is jól ismerem. Ő egy olyan csatár, aki keményen dolgozik, nagyon mozgékony és nagyszerű lesz nekünk támadóknak. Remélhetőleg sok gólt is fog szerezni a Milanban.”

MI A HELYZET CAMARDÁVAL?
„Ő még fiatal, de nagyon jól teljesít. Sokat várok tőle. Mindig igyekszem beszélgetni vele és megértetni vele, hogy az első csapatban játszani más, mint a vele egykorú játékosok ellen pályára lépni. Erősnek és harciasnak kell lennie a pályán. Azt már tudja, hogyan kell gólt lőni és még más dolgokat is meg kell tanulnia, de ő lesz a Milan jövője. Mi idősebb játékosok mellette állunk, beleértve engem is.”
ÚGY TŰNIK SZÁMOMRA, MINTHA EGY ÚJ LEAO SZÜLETETT VOLNA, EGY BÖLCS RAFA…
„Nos, ez a hatodik évem itt a Milanban. Ilyen vagyok és mindig arra törekszem, hogy segítsem a fiatal játékosokat. Amikor megérkeztem a Milanhoz, a tapasztaltabb játékosok segítséget nyújtottak nekem és most rajtunk a sor.”
LEHET, HOGY CAMARDA MÁR KÉSZEN ÁLL ARRA, HOGY JÁTÉKLEHETŐSÉGET KAPJON A SERIE A-BAN?
„Ez az edző döntése, de ha folytatja a kemény munkát, akkor nyomást gyakorolhat a többiekre. Francescónak 100 százalékot kell beleadnia a munkába és várnia kell a lehetőségre.”
KÖZELRŐL LÁTTAD JÁTSZANI STRAHINJA PAVLOVICOT A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN. HELYES DÖNTÉSNEK GONDOLOD A SZERZŐDTETÉSÉT?
„Ő egy erős, agresszív védő, aki jól bánik a labdával. Azt mondhatom, hogy a többi játékost is kedvelem, akiket a nyáron szóba hoztak a Milannal.”
ELŐFORDUL, HOGY AZ EMBEREK NEM KEDVELNEK TÉGED ÉS SOKAN AZT MONDJÁK, HOGY LUSTA VAGY A PÁLYÁN. IGAZAK VAGY TÉVESEK EZEK A KRITIKÁK?
„Néha az emberek gyakran nem értenek bizonyos dolgokat a futballról, de ez engem nem zavar. Az egyetlen kritika, amit meghallgatok, ha az edzőm, a vezetőség vagy a Milannál dolgozó emberek fogalmazzák meg. Ők szeretnek engem és tisztában vannak azzal, hogy hová juthatok el és ezt én is tudom. A legjobbak közé kerülhetek, nem csupán a Milanban, hanem a világon is.”
STEFANO PIOLI MILYEN ÉRZÉSEKET VÁLTOTT KI BELŐLED?
„Ő és én együtt fejlődtünk, ő edzőként, én játékosként. Sokat segített nekem és ő adta meg a lehetőséget, hogy fontos játékossá váljak, ezért örökké köszönettel tartozom neki. Ő marad az egyik legfontosabb edző a pályafutásomban.”

AZ ELŐSZEZON LEGBALSZERENCSÉSEBB JÁTÉKOSA ALESSANDRO FLORENZI, AKI SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT. MIT VESZÍT A MILAN A KIESÉSÉVEL?
„Elveszítjük a tapasztalatát, mind Olaszországban, mind az európai kupaporondon. Ő egy nagyon fontos személy számomra és mindannyiunk számára. Alessandro egy harcos és vissza fog térni.”
SAMUEL CHUKWUEZE KÉPES ARRA, HOGY MEGHATÁROZÓ JÁTÉKOSSÁ VÁLJON EGY NEHÉZ SZEZON UTÁN?
„Igen, igen! Ha egy játékos nem kap sok játéklehetőséget, akkor nehéz megmutatnia, hogy mire képes, de az alapján amit láttam tőle, Chukwunak nagyobb önbizalma lett. Arra törekszik, hogy labdához jusson és a különbséget jelentse a pályán. Ez az, amit vártam tőle. Ha továbbra is így folytatja, akkor nagyszerű szezonja lesz.”
AZ INTERJÚ LEZÁRÁSÁRA EGY KIS OLIMPIAI JÁTÉK. HÁROM NEVET MONDOK ÉS NEKED KI KELL VÁLASZTANOD, HOGY KINEK ADSZ ARANYÉRMET, EZÜSTÉRMET ÉS BRONZÉRMET. KEZDJÜK A PORTUGÁLOKKAL! EUSEBIO, FIGO, CRISTIANO RONALDO.
„Én Crisnek adom az aranyérmet, aztán következik Eusebio. Figónak adnám a bronzot.”
BAL SZÉLSŐK: GIGGS, RIBÉRY, RONALDINHO.
„Gondolkodás nélkül Ronaldinhót mondanám az aranyra. Az ezüst Riberyé.”
KOSÁRLABDA RAJONGÓKÉNT… JORDAN, KOBE, LEBRON.
„Kobe aranyérem, neki olyan aurája volt, ami mindenki mástól megkülönböztette őt. Jordan ezüst, LeBron bronz.”
RAP! LIL BABY, JAY Z, TUPAC.
„Tupac arany, az ő tetoválása ott van a bal lábamon, a Mandela, Malcolm X és Martin Luther King tetoválás mellett. Ezüst Lil Babynek és bronz Jay Z-nek.”
NÉZZÜK MEG OLASZORSZÁGOT: LAZZA, CAPO PLAZA, SFERA EBBASTA.
„Nem, nem. Erre nem tudok válaszolni, mert a barátaim.”
KÍVÁNCSI VAGYOK A TETOVÁLÁSOKRA. CSINÁLTATTÁL ÚJABB TETOVÁLÁST?
„Igen, egyet a hátamra a következő szöveggel: ‘Csak Isten ítélkezhet felettem.’ Ugyanolyan, mint Ibra tetoválása.”
SOKAT BESZÉLTEK IBRÁVAL, HOGY MÁR TANÁCSADÓKÉNT DOLGOZIK A KLUBNÁL?
„Igen, beszélgetünk. Amikor csapattársak voltunk, más volt a barátságunk, mindig mellettem volt. Most ha szükségem van rá, akkor tudom, hogy bármikor felhívhatom őt. Ő az egyik olyan személy, aki egy másik szintre tud emelni.”
MILYEN TANÁCSOKAT AD NEKED?
„A mentalitásról beszél és azt mondja, hogy agresszívabbnak kell lennem a pályán.”
TEHÁT AKKOR VAN EGY ÚJ CÉL A KÖVETKEZŐ SZEZONRA? AGRESSZÍVABBNAK LENNI?
„Igen, pontosan.”
2 hozzászólás
Pioli az ikrek béranyja. Ha jól értem.
Ha lenne humora, a gyerekeinek a Romero és a Casillas nevet adná…