Egybehangzó sajtóhírek szerint Jan-Carlo Simic távozik és az Anderlecht megállapodásra jutott a Milan vezetőségével az üzletről.
A 19 esztendős tehetség két év után búcsút fog inteni a Milannak és hamarosan Belgiumba igazol. Simicnek mindössze egy év van hátra a szerződéséből a klubbal és a Milan szerette volna megtartani, de visszautasította a szerződés meghosszabbítására vonatkozó ajánlatot. Mivel a csapatban betöltött szerepről nem tudtak egyezségre jutni, így végül a felek útjai szétválnak egymástól a nyári átigazolási időszakban.
Fabrizio Romano, Matteo Moretto (Relevo), Antonio Vitiello (MilanNews) és Daniele Longo (Calciomercato) egybehangzó közlése szerint a belga élvonalban szereplő Anderlecht megegyezett Simic átigazolásáról a Milan vezetőségével.
A megállapodás szerint az Anderlecht 3 millió euróért fogja megvásárolni Simic játékjogát, míg egy záradék részeként a Milannak mintegy 20 százalékos továbbértékesítési részesedés fog járni a játékos átigazolási árából a jövőbeli klubváltás esetén. Fabrizio Romano megerősítette, hogy a 2005-ös születésű szerb középhátvéd a belga együttesben fogja folytatni a pályafutását.
Simic 2022 nyarán érkezett a Milan utánpótlásába a Stuttgart együttesétől és a klub akkoriban 1 millió eurót fizetett érte. Az első csapatban összesen 6 meccsen játszott.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Milan vezetősége korábban egy 300 ezer eurós éves fizetési ajánlatot tett Simicnek a szerződésének meghosszabbítása érdekében, azonban a játékos nemet mondott annak ellenére, hogy ezzel ő lehetett volna az egyik legjobban fizetett ifijátékos a Milanban. A klub elképzelése az volt, hogy a 19 éves védő a Serie C-ben induló Milan Futuróban szerepeljen. Ezzel szemben Simic az első csapat keretének tagja szeretett volna lenni és nem pedig a harmadosztályú Milan Futuro játékosa, így a védő arra a döntésre jutott, hogy elhagyja a Milant és elindítja a profi karrierjét a belga élvonalban.
FRISSÍTVE: Jan-Carlo Simic elhagyta Milanellót és ma Brüsszelbe utazik, hogy orvosi vizsgálatokon vegyen részt az Anderlecht együttesénél – számolt be a MilanNews. Daniele Longo tájékoztatása szerint folyamatban van a dokumentumok cseréje a Milan és az Anderlecht között az átigazolásról. Simic négy évre, azaz 2028 nyaráig szóló szerződést fog aláírni a belga együttessel.
27 hozzászólás
Ha már elmegy, több mint korrekt megállapodás, bravó! Jár a pacsi Furlaninak és Moncadának, hogy ezt tető alá hozták, a Sintérnek ez biztos nem sikerült volna! Sok sikert a fiúnak a jövőre!
Szerencsétlen bamba banda. Bitang sikeresek leszünk ha egy fiatal tehetséget nem tudnak se beépíteni se okosan eladni. Pedig nemrég vették meg Jimenezt….legalább úgy kellett megoldaniuk mint ahogy a Real tette Jimeneznél…nem tanulnak az ügyesebbektől.
Még mindig nem a Prime Vidicet engedtük el aprópénzért, hanem egy tehetséget, aki menni akar.
Lehet hogy beválik majd az Anderlechtnél, benne van, de az is benne van, hogy nem lesz belőle semmi.
Meg nehogy már Fonseca ne tudja kit kell beépíteni meg kit nem, aki felépített a Lillenél egy 17 éves Francia gyereket (Leny Yoro) akit most vitt a United 62M ért.
Nem mondom, hogy itt rotációba nem fért volna el, de ő folyamatosan játszani akart, amit itt nem kapott volna meg, meg azt is olvastam, hogy valami 2M fizetést szeretett volna kapni….
Azért Lenyről nem 2 hét és 5 edzés
alatt döntött Fonseca.
Simic menni akart, meg is lehet érteni miért és mi meg csináltunk egy kár mentést.
Egy lejáró szerződésű tinédzser, aki még semmit nem bizonyított, és nem szerepel Fonseca terveiben. Ennek megfelelő üzlet született. Nekem nem lett volna bajom azzal, ha marad, de ha nem akar hosszabbítani, és az edző sem nagyon akarja, akkor tőkenyereséggel eladtuk, 1M-ért érkezett, és 3+jó eséllyel valamennyi bejön belőle.
Én értem, hogy neked nincs bajod a mostani vezetéssel és ezzel semmi gond nincs, de ember nem kell mindig meghajlítani a teret.
Mit nem bizonyított ?
2005-ös ennek ellenére amikor idén lehetőséget kapott jól játszott, gólt is lőtt és még szerb meghívott is kapott. Mi az amit egy 19 éves kh többet tudna tenni ?
Másik Fonseca honnan a francból tudná eldönteni, hogy kell-e neki, 2 hete sincs itt kb ha 5 edzésen találkoztak.
Nem bizonyított, alig pár percet focizott nálunk, ott volt semmilyen meccse meg ígéretes is. Tipikus esete a „mindenki jó, aki épp nem játszik” felfogásnak, én is bele szoktam esni. Vagy 3-4 meccs az azt jelenti, hogy bizonyította, hogy stabil Milan-szint akinek 19 évesen felnőtt fizetést kell adni rögtön ennek alapján?
Azt sehol nem írtam, hogy rossz volt, és azt sem, hogy kizárt dolog, hogy jó játékos legyen belőle. Szimplán annyit, hogy nem bizonyított semmit eddig, ami szerintem ennyi perccel a háta mögött tény.
Fonseca gondolom megnézte korábban azt a pár percét (nem került sok idejébe), meg azt is látta, hogy mit csinál edzésen, és ezek alapján úgy döntött, hogy nem játszana nála, vagy legalábbis nem töltene be olyan szerepet, ami miatt megérné felnőtt fizuért a padon tartani. Én meg addig megbízom az edző értékítéletében, amíg nem bizonyította az ellenkezőjét, főleg, hogy ő aztán nem az a fajta, aki ódzkodik a fiataloktól.
Te és Simic a primába nem is játszott vagy úgy gondolod ,hogy az nem számít ? Mert azzal sincs bajom, csak közben Camardába bízunk aki szintén nem a felnőttek között van.
Illetve te Fonseca helyébe rámondanád, hogy igen ő a mi emberünk tömjük ki és bevállalom , vagy inkább másfél hét után inkább azt mondod, ha megkérdeznek, hogy ilyen gyorsan semmi biztosat nem tudok mondani ?
Nálam a második a megfontolt és jó szakvezető ,ezért is remélem ,hogy ő nem szólt bele.
Aztán már késő lesz. És ilyen gondolkodással nem fogunk megtartani egy fiatal játékost sem. Minden ügyes játékos menekülni fog innen és nem is lesz csábító a fiataloknak ide jönni.
Melyik jelenlegi egészséges belső védőnket tennéd ki Simic helyett? Vagy Simicet becseréled mindig a 60. perc körül, mert elfáradt/kiégett az adott meccsre valamelyik 25 év körüli belsővédőnk? (elég rosszul hangzana, ha valóban ezért cserélődne le valamelyik)
Ha menni akar, mennyen. Nyereség van rajta, azt hiszem a belsővédőséget nem egy 19 éves védő fogja meghatározni. Ha mégis, akkor óriási probléma van nálunk, vagy a srác a következő 15 év alatt, aranylabda esélyes lesz.
Max egy visszavásárlási opciót hiányolok, de hátha csak a cikkből maradt le.
Neked minden tökéletes amit csinálnak. Nekem nem. Még semmit nem bizonyított???? Mit kellett volna még tennie???? Ő nem tehet róla hogy Pioli nem rakta be többször. De amikor berakta szoktál jobb volt mint Kjaer, Thiaw vagy Kalulu!!!! Volt annyira jó mint Gabbia!!! Mi kell még? Kjaer távozott, Thiawal ki tudja mi lesz, Kalulu ki tudja magára e talán, nekünk meg van egy fiatal és JÓ védőnk erre mi el adjuk. És meg ezzel se lenne baj hogy el adjuk de 3 milláért??? És még ha csak annyiért is, miért nincs egy visszavásárlási opció mint például Jimeneznél?
Nehogy már Fonseca….honnan tudod mennyi beleszólása van, volt Fonsecanak egy hét után? Egy hét után meg tudta álapítani hogy mennyire jó? Nem semmi…. De jó legyen ez a te véleményed….szerintem pedig Fonseca egy bólogatós kiskutya lesz főleg! És be kell fognia a száját azzal hogy egy AC Milant vezethet.
Fuuuu és beépített egy Yorot tehát most már ő a világ legjobb fiatalokat beépítő edzője….
Valakinek megfelelő üzlet született nekem nem megfelelő üzlet ha egy ügyes fiatal játékost 3 milláért tudunk eladni.
Azért túlzásba sem kell esni. Kb 140 percet jatszott tavaly a nagy csapatban, azt is 4 meccs alatt, ígéretes volt a srác ez biztos, de azért ne csináljunk úgy, mintha Thiago Silvat adtuk volna el. 🤷
5 milliót ér, kevesebb mint 11 hónap van vissza a szerződéséből. A 3 millió plusz a későbbi 20% minden, csak nem rossz biznisz. Lehet, hogy rakhattak volna bele visszavásárlási záradékot, viszont az a játékoson is múlik, ilyen röviddel a szerződés lejárta előtt kb mindig a játékosnál pattog a labda.
Abban teljesen egyet értek, hogy ez Simicen múlt, (az hogy miért nem volt hamarabb meghosszabbítva a szerződése más tészta).
Csak ne mondjuk már azt, hogy jaj ő nekünk nem kellett és így Fonseca úgy Fonseca, meg semmit nem bizonyított, annyit bizonyított amennyi lehetőséget kapott.
Itt most történt egy kár mentés, anyagilag apró jött is belőle, ez majd akkor lesz rosszabb ha pár éven belül ő lesz az új Vidic, de aztán az is lehet semmi nem lesz belőle.
Steelman de most komolyan…hogy fogunk így valakit valaha beépíteni??? Ha valaki kap lehetőséget (annyit amennyit mert egy mafla edző volt) és remekül, szinte hibátlanul játszott jobban mint három védő akik előtte voltak és nem számítunk rá a nagy csapatba mert kell a futuroba a futuro nagy hype miatt…..19 éves!!! Meddig várjuk??? Ha valaki jó akkor a francba játszassuk már….
Yamal 17 évesen EB-T nyert!!!! De nem, mi várjuk meg ameddig 23 éves lesz mert nem divat nálunk 19 évesen játszani a nagy csapatba és mivel indítottak egy futurot is most duplán nem fognak játszani a 19 évesek.
Mi többet kellene csinálnia hogy be kerüljön a nagy csapatba??? Máshol már simán alap emberek az ilyenek de itt nem. És itt nem. Oké, menjen akkor máshova vagy 2 évig de biztosítsuk már be hogy vissza hozhassuk jó pénzért ha máshol remekel.
Korábban már elmondtam a véleményem erről az esetről, én is sajnálom a kicsit, de elakart menni. 🤷
Az pedig, hogy a futuroban számítottak volna rá elsősorban, az nem jelent semmit, legalább lett volna fix játékideje, ha éppen a nagyoknál nincs hely. Ötödik számú védőnek nem akart maradni ez is érthwtő, de egyelőre nem tudott többet mutatni. Nyilván lehetőséget sem kapott, mert Pioli is előbb rakta be inkább Theot középre, mint őt. Ha annyira akart volna maradni hosszabbít legalább egy évet, aztán elmegy akár év közben, ha nem alakulnak jól a dolgai. Még mindig azt mondom, hogy kicsit türelmetlen volt, mert jó eséllyel harcolhatott volna egy helyért.
Ja értem, ha egy picit is másképp gondolom, akkor már minden jó nekem… há no comment, de tényleg.
Szóval akkor q tavaly a felnőttek közt 4 meccset játszott (abból 1 jó meccse volt a Monza ellen, a többi felejthető), alapvetően többnyire a Primaverában (mondanom sem kell mennyire el van maradva a profi bajnokságoktól) játszott, na hát ennek a játékosnak évi 2M-t kell keresnie, és minden meccsen játszania, jogos. Rotációba én is elfogadtam volna, de kezdőbe még na.
De jó, akkor vegyük úgy, hogy megadják neki, és ennek hatására Camarda, Zeroli, Bartesaghi stb.. is hasonló követeléseket tehet, ha neki lehet, akkor nem is alapon.
Fonseca felé pedig ezt a bólogatós kutyát szerintem már be lehetne fejezni. Egyrészt tiszteletlen, másrészt pedig tényleg mennyivel jobb lenne, ha az edző és a tulaj közt balhé lenne…., láttunk erre pár példát, aminek nem igazán lett jó vége.
De ha Fonseca egy bólogatós, akkor Inzaghit is lehet nyugodtan annak nevezni, mikor az Inter edzője lett, akivel végülis annyira rosszul jártak, hogy 3 éven belül 6 trófeát nyertek. Úgy hogy az első évben majdnem a címvédés is összejött nekik (szerencsére nem) utána meg bl döntő, ahol világ legjobb csapatával felvették a versenyt.
Olyat msg sehol nem mondtam, hogy a világ legjobb edzője….
A minden jó nem neked volt…
Az hogy mennyi meccset Játszott illetve mennyi lehetőséget kapott az sajnos nem rajtam múlott…. De az hogy azokon a meccseken jobban játszott mint az előtte lévő védők az biztos. Te ha az ő helyébe lennél és jobban játszanál mint három előtted lévő védő mit csinálnál? Itt maradnál hogy hátha több esélyt kapol, amit nem nagyon szoktak itt kapni a fiatalok vagy inkább elmész oda ahol megadják neked azt amit akarsz és rendszeresen is játszol? Máshol a 19 éves tehetséges játékosok kezdők, téged meg le zavarnak egy harmadosztályba. És a helyett hogy téged be építenének vesznek inkább másat és drágábban. Simic megy 3ért és majd jön egy Pavlovic majdnem 20 ért és lehozza lehet ugyanazt a szintet, az nem lutri?
Nem hiszem ha kínáltak volna neki 1,5 millát például és hogy harmadik vagy negyedik számú védő lesz hogy nem maradt volna. De egy Serie C…..
Tavaly is edzői igény szerint alakították a keretet (sajna, mert aztán Pioli meggondolta magát a felállással, de idénre jól kamatozik majd, mert 4-3-3 lesz), felteszem ha Fonseca azt mondja, hogy ő lesz az új Tomori, és meg akarja tartani, akkor nem adjuk el. Ez elég logikus.
És igen, ha valaki 1-2 meccsen hozott 1-2 ígéretes meg 1-2 közepes meccset, az még sehol nincs attól, hogy az első csapatban alap helye van. Ez azért szerintem elég egyértelmű.
„Fonseca azt mondja, hogy ő lesz az új Tomori, és meg akarja tartani, akkor nem adjuk el. Ez elég logikus.”
Nem inkább az, hogy ilyen rövid idő után nem ítél meg senkit, főleg nem egy fiatal hátvédet ?
Illetve Simic intett be nekünk, nem mi neki…
A kettő együtt. Simic akart egy felnőtt fizetést tudtommal. Nem egetverőt, de azért a mi szintünkön normálisat, 2 millió körül olvastam. Ezt a klub nyilván meg tudta volna adni, ha az edző úgy ítélte volna meg, hogy fontos szerepet kaphat. Mérlegelték, és ezek szerint arra jutottak, hogy ez az általa képviselt szintért sok. Szóval szerintem ilyen értelemben ez edzői döntés volt.
Lehetett volna hónapokat várni Fonsecának, hogy alaposabban felmérje, de akkor meg már nem lehetett volna eladni, és a 2 milliós követelés miatt alighanem most kellett ezt eldönteni.
Szerintem inkább a Seria C zavarta, de ezt sose fogjuk megtudni.
Pluszba jöttünk ki belőle, maximum később lesz kellemetlen, ha nagy spíler lesz belőle.
Csak ne mondjuk rá, hogy semmit nem bizonyított, meg nekünk nem kellett, mert ez nem igaz. Amit ő akart volna azt nem tudjuk megadni hát pénze lett téve.
A nekünk nem kellett téma relatív, ahogy kifejtettem. Gondolom tartaléknak kis fizuval elég lett volna, c-ből feljátszva, meg hasonlók, így meg ezen körülmények közt nem kellett. Ha kellett volna, megadtuk volna, ergo nem kellett.
Nekem egy bő másfél meccsnyi percmennyiség a nagyok közt minden, csak nem bizonyítás. Ennyi alapján max azt lehet mondani, hogy volt benne ráció.
Igen, ha 40 milliós védő lesz belőle, akkor megszívtuk. De azért tegyük hozzá, hogy 19 évesen a Milanból egy Anderlechtet érdekelt csak, akkor azért nem úgy tűnik, hogy a scoutok nagy reménységként tekintenek rá. Ez már azért az a kor, ahol főleg egy Milanból radaron van a játékos, és ha akkora ász lenne, legalább 2-3 nagyobb angol klubról legalább erős pletykák lennének.
Nálam az is csak azt mutatja,hogy van esze a srácnak ,hogy nem top bajnokságba ment. Azért a belga bajnokság szem előtt van, még is könnyen csapatba tud kerülni. Milos is előbb ment Hollandiába és csak onnan a Premierbe.
Azért mikor kevesebb ,mint egy év van hátra valaki szerződéséből, akkor nem az eladó klub diktál, lásd Fofana.
Nem, de más az eset. Fofana túl jó volt egy közepes klubban, menni akart, feljebb váltani, és kész. Simic maradt volna (tudtommal), de magas fizut kért. Nálunk pattogott utoljára a labda, mi döntöttük el, hogy ez így kell nekünk, avagy sem. Ha megért volna annyit, 2 millióval hosszabbítottunk volna. Nem ért meg.
Igen, az ő szempontjából lehet jó az a nem top bajnokság, de ahogy rákeresgettem, nem volt iránta semmi érdeklődés, pletyakaszintű hír sem nagyobb kluboktól. Ez azért nálam jelzésértékű, ha akkora tehetség lett volna, bejelentkeztek volna érte, szem előtt volt, nem egy üzbég kettőben.
Sejtettem, hogy emögött is Brüsszel áll…
😀 😀
Amúgy – nagyjából végigolvasva a kommentáradatot – nem ugyanazok éljeneznek most, akik korábban Piolit ekézték, hogy miért nem épít be több fiatalt?
3 millió euróért adtuk el – ez azért nem akkora kármentés…
És ha itt marad nálunk, és Fonsecánál bejátssza magát a csapatba? Akkor most nem az van, hogy „elherdáltuk”? A helyére majd ingyen szerődtetünk fiatalabbat és jobbat, ugye?
De még azt is megérteném, hogy játszani akar, és elengedjük, de akkor miért csak egy 20%-os részesedés van a továbbadásból? Miért nincs konkrét visszavásárlási opciónk?
Tőlem ezért nem jár pacsi a vezetőségnek, nagyon nem 😡
Thiaw meg itt marad a nyakunkon…
Nekem ez keserűség. Most úgy tűnik, hogy nagy veszteség érte a klubbot, de ezt nem írom fel a vezetőségnek.
Simic ingyen jött, majd, amikor érezte továbbléphet, akkor ment is. Lehet fogni a 3- osztályra, de nem érdemes. Amennyiben olyan tehetséges, bármikor beépülhetett volna az első csapatba. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy van átjárás a B csapat és a kezdő csapat között. Arról nem beszélve, hogy a bajnokok ligája b listájára is lehetett volna jelölni. Nem, ő neki semmit sem jelentett a Milan, ha tehetséges, akkor később ugyanúgy lelépett volna. Volt pár meccse a Seria A-ban és akkor rögtön szerződést akartunk hosszabbítani vele. Ő nem akart, azért nem játszott többet az első csapatban.