Jan-Carlo Simic a nyáron búcsút inthet a Milannak és folyamatban vannak a tárgyalások az átigazolásáról.
A szerb utánpótlás-válogatott középhátvédnek mindössze 1 év van hátra a szerződéséből és a klub továbbra sem tudott megállapodni vele a szerződésének meghosszabbításáról. Simic tavaly decemberben góllal debütált a Serie A-ban a Monza ellen élete első mérkőzésén a San Siróban, ám tavasszal visszakerült a Primaverába és a klub az olasz harmadosztályú Milan Futuróban számítana rá a következő szezonban.
Fabrizio Romano és Matteo Moretto, a Relevo transzferguruja közölte, hogy a belga élvonalbeli Anderlecht kedden bejelentkezett Jan-Carlo Simicért és kapcsolatba lépett a Milan vezetőségével, hogy nyélbe üssék a transzfert. Simic egyre közelebb áll ahhoz, hogy távozzon a Milantól és a vezetőség két ajánlatot is mérlegel – írja Daniele Longo.
Luca Bianchin, a La Gazzetta dello Sport újságírója arról számolt be, hogy az Anderlecht egy komoly lehetőség a 19 éves középhátvéd számára és nagyon közel van a megegyezés. Simic körülbelül 3 millió euróért távozhat a nyári átigazolási időszakban.
Egy belga forrás – nevezetesen Sacha Tavolieri újságíró – szerint szóbeli egyetértés van a Milan és az Anderlecht között Simic klubváltása ügyében. A belga újságíró állítása szerint a szerb védő távozni akar a Milantól és csatlakozni szeretne a belga alakulathoz. A klubok azon dolgoznak, hogy megvitassák az átigazolás részleteit és az Anderlechtnek még teljes megállapodásra kell jutnia a játékossal a személyes feltételekről illetve a szerződésről, mely összesen 5 évre, azaz 2029 nyaráig szólhat.
Simic a legutóbbi szezonban 6 mérkőzésen lépett pályára a Milan első csapatában.
14 hozzászólás
Ez a bajom ezzel a Futuroval. Aki IGAZÁN tehetséges 18-23 éves, annak az olasz 3. osztály nem igazán motiváló lehetőség, lásd más csapatok ilyen korban már a felnőttek között is adnak komoly esélyt a játékosaiknak. Nyilván nem mindenki Yamal, Mainoo, Musiala stb., viszont egy ilyen játékos mint Simic nem értem miért ne lehetne mondjuk 4. opció nálunk. Amikor játszott jó volt, tanulhatna-fejlődhetne a nagy csapat edzésein és alkalomadtán be is kerülhetne. Remélem legalább lesz visszavásárlási opció rá.
Azért ha elmegy 1-3 millióért és pár év múlva 30 milliós játékos lesz, akkor ahogy Maldininek a szemére lett vetve az itteni vezetőséget is meg lehetne kérdezni miért nem télen hosszabbítottak vele, mikor játszott és gondolhatta, hogy jó helyen van.
1: Ez megint előre károgás. Ha így lesz, lehet méltatlankodni.
2: Ha elmegy, nem ingyen megy, hanem pár misiért, ami egy ilyen védőszinten tinért rendben van
3. Tudtommal vele nem is próbáltunk hosszabbítani, ő azért nem egy Calha-Donna-Kessié
4. Ha úgy ítélnénk meg, hogy kifejezetten jó, akkor megtartanánk inkább 1 évre is akár, és próbálnánk közben hosszabbítani. Mivel nem akarjuk megtartani, 99%, hogy Fonseca döntése, hogy neki nem kell, ergo őt kell szidni, ha klasszis védő lesz
5.: Maldiniéknél senki nem emlegette a rengeteg random ingyen távozót, inkább a nagyokat, hogy az ÖSSZES ingyen távozott és SENKIVEL nem sikerült hosszabbítani. Náluk ez kb 0/3, attól függően, Romagnolit odavesszük-e, de ne vegyük, így legyen 3. Moncadaék és a RB eddig objektíve 2/2, hiszen Leaoval ők hosszabbítottak, és Tonalit eladtuk 70 misiért (minden idők üzlete, de függőség nélkül is bomba). Már jobbak, mint Maldiniék voltak.
Eddig ennyi történt objektíve, a többi tenyér és teafűjóslás. 2/2 vas 0/3, így állunk a legjobb játékossal a két vezetőséget szembeállítva.
Ne hara
Ne haragudj, de emlékeim szerint Maldini hosszabbított Leaoval és utána nem sokkal ki is rúgták, még a portugál ki is rakott egy emojit ezzel kapcsolatban.
A Simices rész…. nehéz úgy vitatkozni, ha beállítod ,hogy mi nem akartunk hosszabbítani egy fiatal és nagyon potens védővel.
Az is lehet, hogy bust lesz és akkor jól döntőtt a vezetőség,de ha pár éven belül meg 30 milliós játékos akkor meg nem.
Kicsit fúra nekem ez az elvakult védelem nálad, semmi degradálót nem mondtam rájuk, csak azt, hogy ha később jó lesz kár volt elpazarolni.
A Leaos történet valóban még Maldiniék vége, ezért necces egybemosni a RB-t és Moncadaáékat Maldninivel és az Elliottal. Alapvetően én is az RB-t védem jobban, mint Moncadaékat.
RB alatt történt, de valóban, még Maldniékkel. Ez is jól mutatja, hogy az RB hajlandó pl. nemzetközileg versenyképes fizetéseket is állni.
Így valóban a klasszisokat nézve 1/4 és 1/1 az állás, ha a sportigazgatókat nézzük, visszalépés aztán itt sincs, és 0/3-2/2 ha a RB-t.
Most rákerestem a google-ön és pletykaszinten sem találtam hosszabbításos próbálkozást Simicre. Ettől még nem lehetetlen, de az tuti, hogy olyan nagyon nem akartuk, és az is, hogy nem lehet egy kalap alá venni a sztárjainkkal, akiket emlegettünk Maldini/Elliott alatt.
Igen, szerintem sem mondtál degradálót. Csak ilyen… előrevetített vagy igen, vagy nem problémának az elméleti lehetőségét.
Leao esetében, inkább Furlani intézte a hosszabbítást, mivel ő intézte a Sportingos büntit, viszont nyílván Maldini érdemeit sem kell ezzel kapcsolatban elfelejteni, maradjunk annyiban, hogy közösen hozták össze.
Pontosan ezt mondtam én is!!!!
Kicsit sajnálom, de ha távozni szeretne, akkor még most kell elengedni még mielőtt ingyen megy el.
Az első csapatból nem fogják kivenni pl Tomorit a kezdőből csak azért hogy ő játszon, annak meg sok értelme szintén nincs hogy a padon üljön.
Aztán egyébként lehet jó lesz máshol a jövőben, de ahhoz játszania is kell itt meg azt nem fog.
Ha megy akkor további sok sikert neki
Érzésem szerint kicsit türelmetlen a fiatal ember. Fonseca nem Pioli, Yorot is kiemelte az ifiből a Lille-nél, bár az is érthető, hogy játszani szeretne. Örülnék, ha visszavásárlási opciót tudnánk csatolni az eladáshoz, mert szerintem is tehetséges.
Remélem van valami opció a szerződésben!Nem csak 3Mért lepasszoljuk,mert az úgy nagy marhaság.Szerintem inkább be kellet volna építeni,na de mindegy majd veszünk mást.
Lehet, a srác elbeszélgetett Kerkezzel, hogy hogy mennek a dolgok Milánéknál… Megértem, hogy menni akar, ha kezdő szeretne lenni valahol. Délszláv gyerek, kellő önbizalommal, válogatott kerettag, persze, hogy nem pálya neki az olasz 3… Ha nem jön senki, még akkor is vannak előtte páran a posztján. Sajnálom, ha elmegy, de megértem.
Ilyen erővel és ilyen gondolkodással nem fogunk sose semmi fiatalt beépíteni. Simicet láttuk játszani és nagyon is jó volt. Volt olyan jó mint Thiaw vagy éppen Pellegrino akit annyira védtek itt páran. De hogy Simicet el adjuk 3milláért visszavásárlási lehetőség nélkül az nagy butaság és számomra bambaság. De nem baj, majd veszünk más fiatal játékost máshonnan aki lehet meg ennyire se lesz jó de háromszor ennyiért…. Más csapatokban simán játszanak a 19 évesek de nálunk néha úgy érzem hogy ez tilos….például múltéven simán hozta azt amit Thiaw, Kalulu vagy éppen Kjaer……Nem arról van szó hogy Tomorit a legjobbat kell ki venni hanem ha lesz sérült vagy rotáció vagy amikor már el kész döntve a meccs akkor őt preferálni meg próbálgatni. És az sem baj hogy eladjuk de az hogy nem okosan….
Könyörgöm, Mit kellene tennie még, hogy bizalmat kapjon???