Hétfőn a játékosok visszatértek Milanellóba és Paulo Fonseca levezényelte az első edzését a csapat edzőjeként.
Hivatalosan is kezdetét vette az előszezon és a Milan hétfőn megkezdte a felkészülést a 2024/25-ös szezonra. Mint arról írtunk, összesen 25 játékos állt Fonseca rendelkezésére az első edzésnapon és a Rossoneri az Európa-bajnokság illetve a Copa America miatt meglehetősen tartalékos kerettel vágott neki az alapozásnak.
Fonseca a szakmai stábja társaságában levezényelte az első edzést a Milan edzőjeként. Bár a Curva Sud Milano nem volt jelen a nyilvános edzésen, ennek ellenére több száz szurkoló ellátogatott az edzőközpontba. A klub vezetősége, azaz Zlatan Ibrahimovic, Geoffrey Moncada és Giorgio Furlani is megtekintette az edzést.
A jelentések szerint a bemelegítést követően erőnléti gyakorlatok következtek, majd labdás feladatokkal folytatódott az edzés. Fonseca folyamatosan instrukciókkal látta el a játékosokat és a tréning végén két csapatra osztotta a játékosokat és egy házon belüli edzőmeccset játszottak kisebb pályán. A „fekete mezesek” a 4-3-3-as formációban léptek pályára a következő összeállításban: Sportiello (Nava) – Kalulu, Simic, Tomori, Terracciano – Loftus-Cheek, Bennacer, Florenzi – Chukwueze, Nasti, Liberali. Ezzel szemben a „fehér mezesek” 4-2-3-1-ben játszottak ezzel a kezdővel: Vasquez (Raveyre) – Calabria, Gabbia, Thiaw, Jimenez – Adli, Pobega – Romero, Maldini, Saelemaekers – Colombo. A házon belüli mini edzőmeccset 5-1-re a „fehér mezesek” nyerték. Calabria és Colombo is duplázott, valamint Romero és Loftus-Cheek is betalált.
A MilanNews tájékoztatása szerint intenzív alapozás kezdődik Milanellóban a játékosok erőnléti állapotának javítása érdekében és szerdán illetve pénteken is dupla edzés lesz ezen a héten illetve a jövő héten, valamint kedden, csütörtökön és szombaton egy tréning lesz, míg vasárnap pihenőt kap a csapat. A Milan első felkészülési mérkőzése július 20-án a Rapid Wien ellen lesz Bécsben.