A Milan csütörtökön hazai pályán az olasz élvonalban szereplő AS Romát fogadja az Európa Liga negyeddöntőjének első felvonásán. Íme a mérkőzés beharangozója.
A Milan harmadikként zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, ezáltal az Európa Liga kieséses szakaszába került. A legjobb 16 közé jutásért vívott rájátszásban a csapat összesítésben 5-3-mal jutott tovább a Rennes ellen, majd a nyolcaddöntőben a Slavia Prahát búcsúztatta kettős győzelemmel, 7-3-as összesítéssel.
A Rossoneri továbbra is a második helyen áll az olasz bajnokság tabelláján 31 meccsen 68 szerzett ponttal, így 6 pont az előny a harmadik Juventusszal szemben. A mérleg 21 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség, valamint 60 rúgott gól és 34 kapott gól.
Stefano Pioli együttese minden sorozatot figyelembe véve zsinórban 7 tétmeccses győzelmi szériában van, amire legutóbb 18 évvel ezelőtt, 2006 tavaszán volt példa a klub háza táján. A csapat az előző 5 tétmeccsén legyőzte az Empolit (1-0), a Slavia Prahát (1-3), a Veronát (1-3), a Fiorentinát (1-2) és a Leccét (3-0). A Milan a legutóbbi meccsén a Leccét fogadta a San Siróban a 31. fordulóban és magabiztos 3-0-s győzelmet aratott Christian Pulisic, Olivier Giroud és Rafael Leao góljával.
A legeredményesebb játékos a Milan keretében Olivier Giroud 15 góllal, majd Christian Pulisic és Rafael Leao következik 13 illetve 12 találattal. Ruben Loftus-Cheeknek 10 gólja van ebben a szezonban, továbbá Luka Jovic 8 alkalommal volt eredményes. Noah Okafor és Theo Hernández is ötször vette be az ellenfelek kapuját.
A játékoskeret összértékét 533,4 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt portál. A legnagyobb piaci értékkel Rafael Leao rendelkezik, szám szerint 90 millió euróval, majd Theo Hernández követi 60 millió euróval, valamint Mike Maignan és Fikayo Tomori 40-40 millió euróval.

A Roma a G-csoportban szerepelt az Európa Ligában és a Slavia Praha mögött csoportmásodikként zárt 6 meccsen 13 ponttal, valamint 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel. A római csapat a rájátszásban döntetlen után tizenegyesekkel búcsúztatta a Feyenoordot, majd a következő körben a Brightont ütötte ki: az első meccsen 4-0-s győzelem született, míg a visszavágón az angolok 1-0-ra nyertek.
A Roma az ötödik helyen tanyázik a Serie A tabellán 55 ponttal, a mérleg 16 győzelem, 7 döntetlen és 8 vereség, valamint 56 rúgott gól és 35 kapott gól. Három pont a hátrány a BL-indulást érő negyedik helyezett Bolognához képest.
Daniele De Rossi alakulata a legutóbbi 5 tétmeccséből kettőt megnyert (Roma-Sassuolo 1-0, Roma-Lazio 1-0), kétszer döntetlent játszott (Fiorentina-Roma 2-2, Lecce-Roma 0-0) és egy alkalommal vereséget szenvedett (Brighton-Roma 1-0). A csapat múlt hétvégén városi rangadót játszott a Lazio ellen és Gianluca Mancini góljával 1-0-ra megnyerte a mérkőzést az Olimpicóban.
A fővárosi együttes házi góllövőlistáját Romelu Lukaku vezeti 39 mérkőzésen 18 rúgott góllal, majd Paulo Dybala következik 14 találattal. Lorenzo Pellegrininek 9 gólja van, míg Andrea Belotti 6 alkalommal volt eredményes az aktuális szezonban.
A transfermarkt szerint a Roma játékoskeretének összértéke 327,6 millió euró. A legmagasabb piaci értékkel Tammy Abraham rendelkezik, szám szerint 35 millió euróval, majd Romelu Lukaku következik 30 millió eurós értékkel.
![]() |
MILAN – ROMA |
Időpont: 2024.04.11. 21:00 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Játékvezető: Clement Turpin |
TV: RTL Három |
Európa Liga negyeddöntő, 1. meccs |
Clement Turpin vezeti a csütörtöki Milan-Roma mérkőzést az Európa Ligában. A 41 esztendős francia játékvezető eddig összesen 4 mérkőzést vezetett a Milannak, a mérleg 2 döntetlen és 2 vereség. Legutóbb a tavaly májusi Inter ellen elveszített BL-elődöntő visszavágóját vezette. A VAR szobában Jerome Brisard fog helyet foglalni.
Játékvezető: Turpin
Partjelzők: Danos, Finjean
Negyedik bíró: Buquet
VAR: Brisard
AVAR: Delajod
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
MILAN (4-2-3-1):
Maignan
Calabria, Thiaw, Gabbia, Theo
Bennacer, Reijnders
Pulisic, Loftus-C., Leao
Giroud
ROMA (4-3-3):
Svilar
Celik, Mancini, Llorente, Spinazzola
Cristante, Paredes, Pellegrini
Dybala, Lukaku, El Shaarawy
EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:
A Milan eddig összesen 197 tétmeccsen játszott a Romával, a mérleg 85 győzelem, 61 döntetlen és 51 vereség, valamint 283 rúgott gól és 223 kapott gól.
M | GY | D | V | |
---|---|---|---|---|
Hazai pályán | 99 | 52 | 25 | 22 |
Idegenben | 98 | 33 | 36 | 29 |
Összesen | 197 | 85 | 61 | 51 |
LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:
A két együttes legutóbb 2024 januárjában találkozott, akkor a Milan 3-1-re nyert a José Mourinho által irányított Roma ellen a San Siróban. A csapat góljait Yacine Adli, Olivier Giroud és Theo Hernández szerezte.
IDŐPONT | MÉRKŐZÉS | |
---|---|---|
2024.01.14. | Milan-Roma | 3-1 |
2023.09.01. | Roma-Milan | 1-2 |
2023.04.29. | Roma-Milan | 1-1 |
2023.01.08. | Milan-Roma | 2-2 |
2022.01.06. | Milan-Roma | 3-1 |
2021.10.31. | Roma-Milan | 1-2 |
2021.02.28. | Roma-Milan | 1-2 |
2020.10.26. | Milan-Roma | 3-3 |
2020.06.28. | Milan-Roma | 2-0 |
2019.10.27. | Roma-Milan | 2-1 |
2019.02.03. | Roma-Milan | 1-1 |
ESÉLYEK, ODDSOK:
H | D | V |
---|---|---|
1,86 | 3,60 | 4,65 |
Az összecsapást csütörtökön 21:00-kor rendezik a San Siro stadionban. Teltház lesz Milánóban az első mérkőzésen, a tét az elődöntőbe jutás és parázs hangulatú párharcra van kilátás. A kezdőrúgás 21:00-kor lesz és az RTL Három csatorna élőben közvetíti. Forza Milan!