A Milan pénteken idegenben 1-0-ra győzött a Lazio otthonában a Serie A 27. fordulójában, köszönhetően Noah Okafor góljának. A mérkőzés drámai végjátékkal zárult és a hazaiaknál három piros lap is volt, így 8 emberrel fejezték be a meccset.
LAZIO – MILAN 0-1 |
Időpont: 2024.03.01. 20:45 |
Helyszín: Stadio Olimpico, Róma |
Játékvezető: Marco Di Bello |
Gólszerzők: Okafor (88.) |
Sárga lapok: Sarri, Pellegrini, Romagnoli, Immobile, Hysaj ill. Florenzi, Adli, Gabbia, Hernández, Leao, Pulisic |
Piros lap: Pellegrini (57′), Marusic (95′), Guendouzi (96′) |
Serie A 2023/24, 27. forduló |
A mérkőzés elején a Lazio előtt adódott az első igazán komoly gólszerzési lehetőség, ugyanis egy szögletet követően megcsúsztatott labdából Matias Vecino kísérlete elsuhant a kapufa mellett, aztán Valentin Castellanos távoli lövését Mike Maignan könnyedén fogta. Az első játékrész hosszabbításában Theo Hernández indult meg a saját térfeléről, majd lepasszolta Christian Pulisic-nek, aki ballal kapura tüzelt, azonban Ivan Provedel szögletre ütötte a labdát. Ezt követően Theo szögletéből Olivier Giroud próbálkozott, de a fejese célt tévesztett és a kapu fölé ment.
Az 56. percben Pulisic szöglete után Giroud kapásból elvállalta, de a lövése nem talált kaput. Egy perccel később Luca Pellegrini lerántotta Pulisic-et és mivel már volt egy sárga lapja, így Marco Di Bello játékvezető második sárga lappal kiállította a Lazio védőjét és ennek következtében emberelőnybe került a Rossoneri.
A 65. minutumban nagyszerű összjáték után Giroud került helyzetbe a tizenhatoson belül, ám az estében ellőtt labdáját Provedel fogta. Hét perccel később ígéretes helyzet adódott a Milan előtt: Reijnders középre tett labdáját Noah Okafor éppen nem tudta elérni, majd Davide Calabria beadása után Ruben Loftus-Cheek lövését Provedel bravúrral kiütötte. A 76. minutumban Tijjani Reijnders indításából Rafael Leao kapott nagyszerű labdát a bal szélen és bevette az ellenfél kapuját, azonban a játékvezető a VAR jelzésére les miatt érvénytelenítette a találatot és maradt a 0-0-s állás.
A rendes játékidő utolsó perceiben Theo a saját térfeléről hatalmas sprinttel indult meg a bal szélen és Leao középre tett labdájából Okafor első lövését Ivan Provedel kiütötte, viszont a kipattanót követően ismét Okafor elé került a labda, aki jobbal, igazítás nélkül a kapuba lőtt. Ugyan a Lazio kapusa hozzáért a labdához, de nem tudott hárítani. A Rossoneri ezzel a találattal megnyerte a mérkőzést a Lazio ellen.
A hosszabbításban elszabadultak az indulatok és elszakadt a cérna a Lazio játékosoknál, a 95. percben Adam Marusic és egy perccel később Matteo Guendouzi is piros lapot kapott, így a rómaiak 8 játékossal fejezték be a mérkőzést. A Milan idegenben értékes 3 ponttal gazdagodott és tapad a második helyen álló Juventusra.
KEZDŐCSAPATOK:
LAZIO (4-3-3): Provedel; Marušić, Gila, Romagnoli, Pellegrini; Guendouzi, Vecino (78′ Cataldi), L. Alberto (60′ Hysaj); F. Anderson, Castellanos (60′ Immobile), Zaccagni (66′ Isaksen).
Cserék: Mandas, Renzetti; Casale, Lazzari, Ruggeri; A. Anderson, Kamada; Pedro.
AC MILAN (4-2-3-1): Maignan; Florenzi (64′ Calabria), Kjær (81′ Thiaw), Gabbia (81′ Tomori), Hernández; Bennacer (64′ Reijnders), Adli (71′ Okafor); Pulisic, Loftus-Cheek, Leão; Giroud.
Cserék: Mirante, Sportiello; Jiménez, Kalulu, Terracciano; Musah; Chukwueze.
18 hozzászólás
hegyi iván te……..😱😱😭😭😭😁😁😁
Légyszi! Mitcsinált ez a Múmiaészlény? Nemláttuk!
Szerinte a Lazio nem kapott meg egy jogos tizenegyest, és aztán ebből lett minden baj. Maignan jött ki a kapuból, a Lazió játékosan szerintem egyértelműen kereste a kontaktok, és mikor látta, hogy 1 km-re van a labda, inkább rákanyarodott Mike-ra, nekifutott és jól lepattant. Iván bácsi szerintem meg Mike letarolta. Mondjuk Orsato lehet befújta volna ezt is.
Az Atalanta ellen megérdemeltük volna a győzelmet, nem nyertünk, most nem érdemeltük meg, de nyertünk. Ilyen a foci. Mondjuk a Lazio meg megérdemelte a vereséget.
Piolit szétmeccselték a középpályén ma, sajnos.
Ma is….🫤
Az első félidőben kb a nullával volt egyenlő a csapat. A cserék után azért változott valami …..
Amit nem értek hogy nincs lendület a csapatban ez az állandó hátrapassz tili toli agyf….t kapok….. szerintem még kontrázni sem tudunk egy jót …
A lényeg a 3 pont!! Forza Milan!
A 28. percben elkapcsoltam a mérkőzésről! Borzalmas volt nézni azt a mindennek nevezhető valamit! A 78.perc körül néztem vissza a csatornára. Rettenet,amit művelünk,Pioli keze munkája látszik a csapaton,már rég ki kellett volna rúgni! Pioli tarkarongy!
Nem játszottunk jól. A mutatott teljesítmény és az eredmény fordítottan arányos az Atalanta ellen látottakkal. A 3 pont kb. az egyetlen pozitívum. Újabb cserecsatáros győzelem. Ilyenkor fáj nagyon a Monza ellen elcseszett meccs. Hol lennénk most egy akkori győzelemmel…
Di Bello nem élete formáját hozta tegnap. A végén igazi horrorba fordultak az események, főleg a Lazio szurkolói számára. Marusic piros lapja nem tudom, mire jött, de gondolom, beszólt valami olyat, amit nem kellett volna. A gond az, hogy tulajdonképpen a piros lapok indokoltak voltak, de ha addig nem lett volna annyi tévedése, akkor eleve azok a szituációk sem úgy alakulnak ki. Plusz ugyebár bejátszott a frusztráció is a végén született gól miatt. Nagy gond van a bíráskodással. Sarri nyilatkozata a meccs után biztos hordozott erősebb kiszólásokat, és megértem.
Pont erről beszéltem. Nem tudom csak a statisztikákat nézni és a táblázatokat. Én a meccseket akarom nézni. Nézhető meccseket. De ez egy újabb nézhetetlen meccs volt. A sokadik már. Nagyon sokadik. Ebben a szezonban volt talán 5-6 elfogadható meccs. Szerintem már a játékosok is rezignáltak és frusztráltak. Ha nem megy Pioli akkor elmegy innen sok játékos.
Inzahgi, Seedorf, Gattuso és még sok más edző alatt sem volt ennyi sok brutálisan nézhetetlen, ötlettelen játék mint most. Egyáltalán de egyáltalán semmi változás nincs a játékban már másfél éve minimum.
Egyáltalán semmi kedvem nincs Milan meccseket nézni és ilyen még soha nem volt nálam.
A közösség médiákban regisztráltam több helyen is hogy Cardinale nem elégedett és Ibrának is volt valami nyilatkozata ezzel kapcsolatban. Tudunk erről valamit?
Mostanában nagyon sok bajunk van a büntetőkkel. A tegnapi esettel kapcsolatban nekem akkor nagyon úgy tűnt, hogy megítélhető volt, de normális kameraállásból emlékeim szerint nem láttuk. Szemből és oldalról mutatták, de tkp. pont a római irányváltását nem. Mindegy, revideálom az álláspontomat, amit ma néztem, az alapján fura lett volna a büntető.
A Lazio és a Milan egymást múlta alul játékban. A meccs kb. azért marad érdekes, amiért a híres-hírhedt 2006-os portugál-holland vb-meccs is. Futballra emlékeztető dolog mondjuk azon a meccsen még így is több volt, a tegnapin viszont alig. RLC lövése gólt érdemelt volna. A Lazio viszont összességében szerintem többet tett azért, hogy nyerjen, veszélyesebb volt (még emberelőnyben is mentek, odaért a kapunkhoz), ugyanakkor azt is megmutatta, hogy egy neveletlen csapat, amely képtelen higgadtan kezelni bizonyos helyzeteket, hideg fejjel gondolkodni. Egy szabálytalanságot azonnal megtorolnak a játékosai, tisztára, mint a grundon, amikor törlesztettünk. Csak egy papíron profi focistától elvárható lenne, hogy tudjon gondolkodni…
A játékvezetés… Senkit sem dicsérnek meg, ha három játékost kiállít egy meccsen, akkor pláne nem, ha ugyanabból a csapatból szór ki három játékost. A kiállítások ettől függetlenül jogosak voltak, de a bírónak kézben kell tartania a meccset, és elsősorban nem lapok osztogatásával, hanem neveléssel. A bírónak meccsenként vagy tízszer kellene megszakítania a játékot, ha földön fekvő játékost lát, ettől függetlenül az a meccs már addig is elég feszült hangulatú volt, én lehet, hogy megelőztem volna, és megszakítom a játékot. Pellegrini látta azt, amit Pulisic nem, hogy fekszik egy laziós, viszont nem tudom, miért nem ment a biztosra utolsó emberként, pláne, ha látta, hogy Pulisic támadja a labdát, ráadásul nem is volt sípszó. Pulisic háttal állt a fekvő rómainak, nem volt köteles lecsekkolni, hogy mi a helyzet, nem hallott sípszót, Pellegrini meg ugyan próbált neki jelezni, de ő sem volt túl meggyőző. A játék megszakítása a bíró joga, ezt másodsorban elősegítheti a labdát birtokló játékos, amikor önszántából pl. kirúgja a labdát, illetve jelezni is lehet neki, hogy tegye meg. Pellegrini nem tudom, mit gondolt, hogy Pulisic megáll, és Pellegrinivel kézen fogva visszaviszik a labdát Di Bellóhoz?
Marusic esetében nem tudni, mi volt, lehet, hogy duma. Az talán kicsit erős volt, de Ibrát is zavarták már le pofázás miatt. A Guendouzi-kiállítás a tipikus buta játékos esete. Pulisic taktikai szabálytalansága egyértelmű sárga, nincs vita. Guendouzi viszont erre nem azzal reagált, hogy látványosan megáll, hanem úgy, ahol láttuk. Persze ott már nagyban közrejátszott az elkeseredettség is, ami valahol érthető.
A játéka alapján a Lazio legalább pontot érdemelt volna, az amatörizmusa, egyes játékosai tahó megnyilvánulásai miatt (Hysaj könyököse szándékos ütés volt, azonnali pirost ért volna) viszont megérdemelték a vereséget. A Milan a játéka alapján érdemtelenül jutott a 3 ponthoz, a Lazio viszont olyan dolgokat művelt a meccsen, ami egy profi csapathoz nem méltó. Jellemző az egészre, a Milan játékára, hogy a meccs végén, amikor már két rómait kiállítottak (de lehet, hogy hármat), a Milan nem tudott végigvinni egy kontrát, mert az utolsó passz nem volt jó. A Milannak bejött a türelemjáték, de ez egy nagy nulla volt.
Okafor góljának lehet örülni, másnak nem.
Kivételesen én nem látom annyira komoran a helyzetet – vagy csak megszoktam már ami van? Rossoneri92 írta jól, a Lazio megérdemelte a vereséget. Nem voltunk jók, persze, de mit is vártunk amikor RLC játszik a „fantasista” pozícióban? Lassan gondolkozik, aztán ember mögé passzol, stb. Van meccsenként 1-2 jó megmozdulása, de sokkal több a negatívum.
Persze ez csak egy példa. Többen, többször is írtuk már, hogy ez a keret nem lett erősebb a tavalyihoz képest. (sőt!) Ebből kiindulva az elvárásaim sem túl nagyok, a játék képét illetően…
Nyertünk, és ez a lényeg. És akármennyire fáj hegyi iván bácsinak, nem a bírónak köszönhettük!
Maignan elrúgta a labdát, utána volt kontakt. Ha ez tizi lenne, akkor szinte minden szöglet után be lehetne fújni, ahol a kapus elüti a labdát, aztán ütközik az ellenféllel.
Pellegrini ostoba volt, ki kellett volna rúgnia a labdát – nyilván visszaadtuk volna. Bennacer elfejelte a labdát, majd esés közben hozzáért az ellenfél játékosához, aki rögtön eljátszotta az „arcon lőttek” figurát… Ő is ostoba volt, meg Pellegrini is. Minek kell színészkedni? Nagy ápolásra nem emlékszem… Ezek voltak az úgynevezett kulcs momentumok.
A 2.félidőt azért már a kiállítás előtt is jobban nyomtuk. Ettől függetlenül nagyon várom már a nyarat 🙁
Amúgy volt egy eset, amikor Giroud-t könyökölték tarkón hátulról, és sima sárgával megúszta az ember, pedig az szándékos ütés volt. Labda sehol, talán fel sem ugrott az illető, csak Giroud mögé ért, és lekönyökölte. Ha már bírózgatunk…
,,Többen, többször is írtuk már, hogy ez a keret nem lett erősebb a tavalyihoz képest. (sőt!)”
Bocs, de a többi mondatoddal ellentétben ezzel nem tudok egyetérteni. Ez nem igaz. Vagyis vannak egyes részek ahol gyengültünk, de ezt így rávágni szerintem hülyeség, mert ez így nem igaz!
Nyílván olyan szempontból érthető, mivel se tavaly, se idén nem volt esélyünk a scudettora, és már úgy december környékén kiszálltunk a versenyből, de én mégis azt gondolom, hogy (sokkal) jobbak lettünk, mint tavaly.
A támadójátékunk például egész biztosan. Tavaly 64 gólt lőttünk a bajnokságban, úgy hogy szinte teljesen Leao függő volt a játékunk, és ehhez kellett a Portugál 15 gólja és 10 gólpassza, plusz ugye Giroud 13 gól 5 gólpassz átlaga. Tehát tavaly gyakorlatilag ennyi volt a támadójáték. Idén 27 meccsen 51 gólt lőttünk, ez az Inter után a 2 legtöbb, 1-2 kivétellel minden meccsen legalább 2-3 gólt lövünk, mindenezt úgy, hogy a csapat ,,legjobbja” gólok tekintetében gyenge formában van, plusz egy 38 éves kezdő centerünk van. Plusz még azt is hozzátenném, hogy a padról olyan játékosokat tudunk bedobni, mint Okafor, Jovic, Chukwueze, akik szintén tudják hozni azt a szintet mint akik előttük vannak, így szerintem a Rebic, Origi, Makker 3as hoz képest ez hatalmas fejlődés szerintem. Az hogy az intert nem tudjuk beérni, az nem azért van, mert ,,gyengült” a csapat. Ennél az internél max 4 csapatot tudok mondani akik biztosan erősebbek (City, Real, Bayern, Pool, a többi vagy egyenlő erősségű vagy nem erősebb nálunk). Amikor megítélése a csapatot ezt érdemes figyelembe venni.
Ami itt nagyon problémás (és azt elismerem, hogy itt gyengült a csapat tavaly óta) az a védelem. A bajnoki szezonban 31, tavaly 43, idén pedig már 32 gólt kaptunk. Ez az egyetlen rész, ahol elismerem, hogy semmit nem fejlődtünk tavaly óta! Nyílván ebben benne vannak a sérülések is, Tomori, Thiaw, és Kalulu is kidőlt hónapokra, de Kjaer és Pellegrino is sokat volt sérült. Meg hát amíg Benna vissza nem jött igaz 6-os sem volt előttük. Így hogy most mindenki felépült ez változhat, de majd eldől. Tehát itt a legnagyobb feladat, az a sérüléshullám megállítása, illetve a védekezés rendbetétele lenne, hogy ezt Pioli megtudná e oldani, azt mindenki maga tudja, szerintem amíg marad ez nem fog megjavulni.
Ami az új igazolásokat illeti Pulisic fantasztikus, RLC meg Reijnders pedig nagyon jó! Senkit nem akarok megbántani, de aki szerint közülük bárki is rossz igazolás lenne, az ne kommentelgesse tele ezzel a kommentszekciót, mert annak semmi értelme, hogy itt írja a hülyeségeit. Musah meg Okafor azok a játékosok akiktől azt vártam, hogy a padról majd fejlesztjük őket, ez eddig jó irányba halad, de szerintem mind2en megérdemelnének pár meccset kezdőként. Chukwueze eddig tényleg valamelyest csalódás, de azért látni, hogy jobb mint Saelemaekers és ha beválik akkor nagyon jó lehet a jobboldalunk 2 ilyen szintű játékossal.
Tehát röviden összefoglalva, összességében fejlődtünk, viszont a védelem az tényleg pocsék. Viszont pár új igazolás (jhv, ballábas khv, szűrő középpályás), egy jobb edző, és egy jobb orvosi stáb és jók leszünk a jövőben.
Tökjól összefoglaltad. Kb nüanszokban nem értünk egyet, ami miatt nálam inkább a negatív irányba billen egy-egy játékos megítélése.
Az is fontos, hogy sokuknál a gondolkodással (illetve ennek hiányával) van az elsődleges probléma. (Thiaw, RLC, a felesleges szabálytalanságok miatt Reinders is…)
A védelmet/védekezést írtad is, hogy gyenge. Mindenki visszaesett a tavalyi teljesítményéhez képest, plusz sérülések is vannak, igen. Nagyon vártam ide valakit – Gabbia eddig bevált, de egy BL meccsre is kíváncsi lennék…
Támadásban nálam Pulisic az egyetlen egyértelmű előrelépés. Chukwu pedig hatalmas csalódás egyelőre. Nem egyszer a labdaátvétellel is problémája akadt. RLC, meg Reinders, akár hülyeség, akár nem, a nagyon jótól messze van szerintem. Jovic érdekes lehet, de jó lenne látni tőle valami kalsszis megoldást is, amivel jelezné, hogy megérkezett Giroud helyére. Egyelőre „lapadulás” góljai vannak – de legalább vannak! Összességében őt pozitívan értékelem, csak nem mutatta még meg, hogy hosszabb távon kezdő lesz, v „csak” egy megbízható csere.
Ami miatt én gyrngébbnek ítélem meg az idei csapatot, az a középpálya. Ez a csapatrész évek óta gyengül csak. Ezért és a tk miatt várom a nyarat.
Lehet persze, h más rendszerben jobban ki lehetne használni az erősségeinket, de ez Piolin múlik. Talán stabilabbak lennénk 4.3.1.2-ben, de akkor Leao játéka lenne érdekes.
A középpálya gyengülését nem is értem, hogy gondolod. Elment egy Tonali (aki alighanem nem is játszhatna!), és egy Krunic. Helyette Musah, Reijnders, RLC. Utóbbi kettő rendre a csapatunk leghasznosabb tagjai közt van. Nem mindig, de sokszor. Még úgyis, ha szerencsétlenek nem a helyükön fociznak, már eleve ha cserélnének, akkor is testhezállóbb lenne. Reijnders mikor fenn volt, szólógólt lőtt, és többször is úgy kötötte össze 3 védő lábát finom close controllos cselekkel, hogy élmény volt nézni. Pivotnak „csak” okés.
De hogy ők hárman erősebbek, mint Tonali és Krunic, az szerintem nem kérdés. Tavaly azért is buktuk majdnem a BL-helyet, mert nem volt mélység, most az is van, a minőség mellett.
Egyetertek veled. En nem gondolnam, hogy ez a Milan gyengebb mint a tavalyi.
Van egy edzo aki megoli a jatekot. Ha tetszik ha nem ez igy van. Nezzetek meg az elejen hogy nyomta Pulisic, RLC, Reijnders. Csak elore jatszottak. Pulisic sem hatra passzolgatott hanem megindult szepen elore. kapura rugott tavolrol aztan ugy oktober vegere ok is hoztak a hatrapasszos semmi kockazatot nem vallalok jatekot illetve az is santit, hogy Reijnders full nem azon a poszton jatszik mint ami a posztja.
.
Szerintem igenis erosodott a csapat! Tavaly 5. lett a Milan! Ez remelem megvan. Illetve ugy tunik a Brahim eltunesei, Salemaki meg Messias nem letezo jobb oldali jateka meg Rebic es Origi es CDK tundoklese mar nincs meg nektek.
En szemely szerint szivesebben nezem Okafort aki kb meccs vegen 10 percekre beugorva rugott mar 5 golt. De Jovicnak is van 5. Tavaly az Origi, Rebic CDK trionak osszesen sikerult ennyi….
Pulisic Chukit mar nem hasonlitom ossze statban a Messias, Salemaki duohoz mert ott meg szembetunobb a dolog.
Iden azert nem volt Bennacer fel szezonon at es meg most sem 100as, Kiesett Pobega, Thiaw,Tomori, Kalulu Klear is sokat volt serult, Okafor is raadasul.
Tonali akit fel lehetne hozni de special en nem latom, hogy o mitol volt akkora sztar. Gol illetve golpasszban RLC pont ott lesz a szezon vegere mint kb mint ahol Tonali volt. SZerintem Musah is jo igazolas volt. Reijnders is. Chuki az egyetlen aki kilog de valljuk be keves lehetoseget kapott meg Afrika kupa is volt…Jovore lehet jobb lesz… Salemakinal meg Messiasnal meg ot is szivesebben nezem….
A meccs annyira gyenge volt, hogy mindkét csapatot le lehetett volna léptetni és fizessék ki a jegyárat a nézőknek. A mi csapatunk részéről az ötlettelenség és a lassú pontatlan passzolgatás, ami párosult azzal, hogy a játékosok nem tették oda magukat. Csak egy statisztika volt érdekes a végén, hogy ők többet futottak emberhátrányban is mint mi. Ezen kívül nem a statisztikákat nézném, ez nem football manager, ahol szimulálhatsz egy meccset szöveges formátumban is, hanem látványos és ötletes játék. Ez is a része a focinak és a focistáknak is hozzá kell járulni ehhez, meg az edzői stábnak azzal, hogy felkészítik a játékosokat. Sokatok hozzászólását elolvastam, van amivel egyet értek és van amivel kevésbé.
Az állítólagos tizenegyes egy lassításból látszott, hogy a támadó játékos miután már nem volt esélye elérni a labdát, akkor dobott egyet magán, azt a csúszós fűnél nem lehet elkerülni, hogy lesz valamilyen kontakt. Igazából Florenzi megoldása volt érdekes és ez rosszabbul is elsülhetett volna. Hegyi Ivánt nem akarom minősíteni, mert ő már öreg és több zöldséget beszél emiatt, ha megnézte volna több szögből és lassításból is, ott látszik, hogy ez nem volt büntető. A Lazio játékosoknak minden esetre ez egy olyan helyzet volt, ami kihozta őket a komfort zónából és azután sokat is hibáztak, szabálytalankodtak, összességében mozgásban ők tettek többet és Gendouzi egész sűrűn megjátszható volt náluk. Az más kérdés, hogy a gondolkodás a játékosoknál nem egy erős pont és ezeken a helyzeteken látszott, hogy kis gondolkodással a piros lapok elkerülhetőek lettek volna. A harmadik pirosnál érthető, hogy tovább menne, rángatják és elgurul a cérna, de ezt higgadtan kellett volna megoldani. Ez inkább azon múlt, hogy idegesek voltak és frusztráltak, emiatt nem tudták jól kezelni a meccset.
Pellegrini ha kirúgja a labdát, akkor nincs semmi, de ezt tanítják is, hogy ameddig nincs sípszó, addig a játék megy és nem köteles az ellenfél megállni. Ezt remélhetőleg ezután megtanulta, Marusicnál valószínűleg a szövegelés ért második sárgát – pirosat, míg az utolsó pirosnál érthető a dolog.
Adli gyengén játszott, nem is volt jó a középpályás helyezkedés és a labdát hátul járatták. Bennacer előrébb volt, szerintem neki inkább hátul kellene maradnia, Loftus észrevehetetlen volt, az a lövés gólt érthetett volna, de kb annyi. Giroud szokásához híven most is gyenge volt, Leao érdemben nem tudott elfutni és beadni, vagyis ő sem élete meccsét játszotta, Pulisic robotolt és kiállítatott két játékost, ezen kívül ő is gyenge volt, Gabbia meg úgy játszott, mint aki be volt tojva, hogy Kalulu és Tomori felépülnek és ő nem fog utána játszani. Ezekkel a passzolgatásokkal hátul és hogy nem mert bevállalni komolyabb indításokat vagy előre passzokat, nekem ezt sugallja.
Az látszik, hogy nincs ötlet, sok esetben egyszerű dolgok sem mennek, sok fölösleges lapot szednek össze olyan szituációban, ahol nem kellene szabálytalankodni. A meccs nézhetetlen volt, összesen ez volt az izgalmi értéke, hogy feszültség volt és kiállítások, meg a végén Okafor gólja. Természetesen a szokásos sablon szöveget fogják mondani, hogy nehéz meccs volt, ez volt az elképzelés, megyünk előre, megvolt a kvalitás. Igazából elnézést kellene kérniük, hogy ilyen játékot tesznek le az asztalra. Ki lehet kapni, ha legalább jól játszik valaki és hajt, itt semmit nem lehetett látni, csak 11 játékost, akik felveszik a pénzt ezután is.
A kommentátor meg szerintem keressen más sportot, sokszor tévesztette el kinél is van a labda 🙂
*mostantól OkaFIVE🤣🤣
Amúgy erősödött a keret kár mást állítani, elég bizonyíték, hogy a topligákban a mi csereként beállt játékosaink rúgták a legtöbb gólt. 🙂