A Milan tulajdonosi köre és felsővezetése által folyamatban vannak az értékelések Stefano Pioli állását illetően a Salernitana elleni botlás után.
A csapat 2-2-es döntetlent játszott a sereghajtó Salernitana ellen a 17. fordulóban. A Milan a meccs elején vezetett, majd a salernóiak fordítani tudtak és végül a 90. percben Luka Jovic révén mentett pontot a csapat. A Rossoneri egy ponttal távozott az utolsó helyezett otthonából és 2,5 hónapja nem tudott idegenben bajnokit nyerni.
Luca Bianchin, a La Gazzetta dello Sport újságírója, Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja és Nico Schira olasz újságíró arról számolt be, hogy folyamatban vannak az értékelések Pioli pozícióját illetően a Salernitana elleni meccs után. Ezt nemrég Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője is megerősítette.
Az olasz szakember alatt inog a kispad és a klub vezetősége dühös a Salernitana elleni kiábrándító játék illetve a folyamatos sérülések miatt, amelyre továbbra sem sikerült megoldást találni és Fikayo Tomori személyében újabb alapember sérült meg. A tulajdonos meglehetősen elégedetlen az elmúlt hetek eredményeivel és Pioli állása nagyon veszélyben van, jobban mint eddig bármikor. A labda most Gerry Cardinale térfelén pattog, hogy meghozza a döntést. A végső döntésre Zlatan Ibrahimovicnak is befolyása lesz, hiszen vezető tanácsadóként dolgozik a klub vezetőségében.
A csapat következő mérkőzése december 30-án a Sassuolo ellen lesz a San Siróban.
A Sky Sport Italia szerint a vezetőség 72 órán belül meghozza a döntést Pioli sorsáról.
19 hozzászólás
Szerintem ebben semmi meglepő nincs. Ha a Sassuolo ellen sem lesz 3 pont, akkor nagy eséllyel menesztik. Viszont kíváncsi leszek kit hoznak a helyére(ha hoznak), remélem csak fejlődünk vele bárki is lesz.
Dühösek???? 🤣🤣🤣🤣
Aztán méé???
Nincs sérültünk,simán hozzuk a meccseinket,szemkápráztató játékot játszunk,és egyépként is Pioli fel van nőve a feladathoz,nem kellene elhamarkodott döntést hozni az edző személyét illetően!🤣🤣🤣
Nagy a fáziskésés a vezetők reakcióidejével kapcsolatban!
Kvázi nekem már a scudetto megnyerése után egyértelmű volt,hogy ez a szerencsétlen már nem tudja a csapatot tovább „fejleszteni”,és erre hű bizonyíték a nyári bevásárlás,amiből nem lett miatta akkora durranás,pedig az anyag meg van hozzá!
Hogy miért nem én vagyok a klub elnöke????🤣🤣🤣🤣🤣
Szerintem ez már eldőlt
Na mégiscsak lesz boldog karácsony? 🤣
Ki lesz az alternatíva edző aki évközben helyettesíti Piolit? Abate? 🙂 Pioli kishitű, pedig a csapatban vannak minőségű játékosok, megvan bennük a potenciál. Egy ambíciózus edzővel és taktikával, bajnokságot nyerne a Milan. A BL-ben az ellenfelek sem voltak jobbak a Milantól. Attól a gyenge Dortmundtól kikapni, vicc. Sztem rúgják ki. Amúgy ezeknek a híreknek a fele kacsa. Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan bedobják a sajtóba azt, hogy Cardinale miről döntött, vagy dönteni fog.
Majd átül a Napoli vagy a Roma padjára.
Akkor lenne joga a vezetőségnek dühösnek lenni, ha alapos oka lett volna azt feltételezni a januári botrányos teljesítmények után (Lazio és Sassuolo elleni vereségek 9 kapott góllal), hogy Piolira lehet építeni bármit, ő a jövő stb. Pedig én már akkor kirúgtam volna…
Pioli „kvalitásai” észrevehetőek voltak. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, csak elég megnézni pár ezer meccset, hogy a szurkoló lássa, hogy egy csapat hogyan teljesít, mire képes, miben jobb, mint egy másik, illetve hogy maga az edző mennyit tesz hozzá a játékhoz. Pioli sok esetben remek taktikát dolgozott ki egy-egy meccsre. Volt, hogy valóban kiválóan felkészítette a csapatot. Volt, hogy szemre is tetszetős játékot mutatott a Milan vele. Ugyanakkor bizonyos jelek alapján az is láthatóvá vált, hogy egyre több olyan mérkőzés volt, amikor képtelen volt bármit is kezdeni az ellenféllel. Vannak évek óta megoldatlan problémák. Ez a Milan olyan Pioli „irányítása” alatt, mint egy lélegeztetőgépre kapcsolt beteg. Időnként reménykedünk, hogy na, majd most, majd újabb zuhanás. 2-3 nap elteltével olyan játékra képes a csapat, amit el sem hiszünk, pozitív és negatív értelemben egyaránt.
Ez a Milan csak fellángolásokra képes, és ha Pioli marad, ez így is marad. Szinte biztosan lenne olyan meccs, amelyen mondjuk elkapnánk egy Liverpool vagy Arsenal szintű csapatot. Utána meg lenne egy olyan, mint a tegnapi…
Ilyenkor szokott jönni valaki, aki elmagyarázza, hogy ez azért nem Pioli hibája, mert a sérülésekről nem tehet, a tegnapi kezezésre a bíró nem adott büntetőt, nem Pioli, hanem Jovic fejesét fogta bravúrral a kapus, nem Pioli, hanem Maignan védte be Candreva lövését… Az ilyen szűklátókörű valakik nyilván nosztalgiáznak, hogy „de a bajnoki cím, de a BL-elődöntő”… Persze. Mert egyébként egy cégnél is az van, hogy egy sikeres üzlet után engedik, hogy csinálj 10 rosszat, és azt mondják, hogy semmi gond, mert 9 évvel ezelőtt azt olyan jól csináltad…
Hetekkel ezelőtt megírtam, hogy a tendenciát kellene néznie a vezetőségnek. A kilátástalanságot, ami a Milan játékát és teljesítményét jellemzi. Pedig akkor még stabilan tartottuk a fogalmam sincs, hányadik helyet. Akkor a gyenge teljesítményt sokan a kettős terheléssel magyarázták, a nehéz sorsolással. Majd elmúltak a nehezebb meccsek, de a könnyebbeket sem sikerült úgy hozni, ahogyan. Akkor meg a sérülésekre fogták. Valahogy az volt az ember érzése, hogy tök mindegy, mi történik a csapattal, bizonyos szurkolók – mert a Curva Sud is kiállt Pioli mellett, meg a vezetőség is megerősítette… – struccpolitikát folytatva bíztak valakiben, érthetetlen módon… És amikor már ők is kirúgták volna az edzőt, az volt az érv a maradása mellett, hogy „ki lenne elérhető, aki jobb, mint Pioli”…
Most örülnöm kellene, hogy egy nyilvánvaló dolgot úgy reagál le a vezetőség, hogy dühösek. Akire dühösek lehetnek, azok saját maguk. A számok alapján biztosan jó Pioli, múltkor volt valami statisztika, hogy vele milyen sok pontot szerez a Milan, és hogy ilyen arányban még talán soha senki…
Az, amivel kapcsolatban elégedetlenkednek, tehát jóval korábban látható volt. Mondjuk az is vicc, hogy most még gondolkodnak. Min? Ultimátum? Hogy ha a Sassuolót megverjük, csak akkor maradhat Pioli? És ha megverjük? Itt egy csomó meccset kellene figyelni, a nem létező támadójátékunkat, a nulla taktikát, a sétálgató Leaót, aki úgy tűnik, a PSG elleni meccsen mutatott vélhetően úgy gondolta, le is tudta erre az idényre a védekezést, akit e feladatai alól egyébként éppen Pioli mentett fel… De lehetne említeni a formájában jelentősen visszaesett Theo Hernandezt, a láthatóan működésképtelen játékrendszert, az indokolatlanul bebetonozott játékosokat, a rögzített játékhelyzetek levédekezésében való visszaesést, támadásban pedig azok veszélytelenségét, a Pioli által kért „nyári” játékosok teljesítményét… RLC a kezdeti lendület után visszaesett, Chukwuezét kiszorítja az a Pulisic, aki van, hogy 20-30 percekre eltűnik, és a jobb oldalon teljesen súlytalan; Jovic korábban azért nem került be a csapatba, mert Giroud elvileg jobb volt, majd amikor gólokat szerzett, Pioli jó érzékkel megint a kispadra ültette, mert Giroud annyira csúcs.
Egyszerűen eljutott a Milan és Pioli kettőse arra a szintre, hogy nem tudunk érveket mondani arra, hogy miért kellene hogy folytatódjon a történet. Persze Pioli az életben nem lesz egy ekkora klub edzője, úgyhogy ő nem fog felállni a padról. Én úgy gondolom, lenne olyan valaki, aki önként feláll, de az nem ő. És igazából az a megdöbbentő, hogy sokszor volt már a nyakán a kés, de olyan hatalmas változtatásokat nem eszközölt. Csinált egy-egy játékrendszerbeli változtatást, ami esetleg működött, de radikálisan nem nyúlt bele a csapatba. Ez a korlátoltsága (konoksága), a képzetlensége mellett viszont lehet, hogy a nyugalma miatt is lehetett. És ha arra gondolunk, hogy hányszor ki lehetett volna már rúgni, de mindig maradt, ez a feltételezés még akár meg is állhatná a helyét.
Most a vezetőség egy olyan lépésre készül, ami nem azért lesz meglepő (akár Pioli számára), mert megtörténik, hanem azért, mert csak most.
Én már belefáradtam abba, hogy próbáltam bizonygatni egy-egy szurkolónak, hogy miért illogikus ez vagy az a lépés Piolival részéről, illetve hogy miért kellene kivágni az edzőt… Most elvileg örülnöm kellene, hogy úgy látszik, bejön az, amit vizionáltam. De nem tudok örülni. Ezzel a döntéssel majdnem egy évet késtek.
Úgyhogy csak gratulálni tudok a vezetőségnek.
Mindig öröm olvasni az elemzéseidet. én külön köszönöm, mert jól látod a dolgokat.
Annyi még, hogy már tavaly is a juve mentette meg Pioli állását. Ha csak az 5. helyen végeztünk volna, már nem lenne velünk. Sajnos soxor mázlija volt az utolsó pillanatban és még most is azt érzem pár meccsig kitarthat a pokoli szerencséje… Sajnos.
És te kit látnál szívesen a helyén?
Bárkit, aki fel tud nőni a feladathoz.
Na itt a gond. Pioli nem valami túlzottan jó, de nem is rossz edző. A váltás rizikóval jár. Lehet, hogy jobb lesz, lehet, hogy még rosszabb.
Mondjuk most már lassan alighanem nagyobb az esélye az első verziónak.
Márpedig én Piolira minden további nélkül mondanám, hogy nem jó edző. Komoly problémákra nem képes választ, megoldást találni, nem látni a fejlődést a csapaton, az állandóság a játékban, a teljesítményben ismeretlen fogalom nálunk, nincs játékstílusa a csapatnak, támadásban egysíkú és ötlettelen a játékunk… Arra az edzőre, akinek a csapata ennyi hiányossággal küzd, semmiképpen sem illik az a megjelölés, hogy “nem valami túlzottan jó, de nem is rossz”.
Ezek elég szubjektív dolgok, amiben a saját csapatával általában szigorúbb az ember, mint a többivel. Félig-meddig (kétharmadig) egyetértek, de közben azért mégiscsak Scudettot nyert, BL-elődöntős (tudom-tudom, nem ma volt, de szerintem hozzátartozik a dologhoz, amolyan képes volt rá már, akkor képes lehet megint alapon), és most is dobogós helyen vagyunk. Ennél lehetne mindenképp sokkal, de sokkal rosszabb. A RB erősített, de azért nem olyan az állományunk, akiket stabilan az első helyre lehet várni, plusz továbbmenni egy halálcsoportból. Az is hajszálon múlott csak.
Ehhez még hozzájön az, hogy most érkezett meg a klubhoz az a személy, akivel Pioli inkább közösen érte el a jó eredményeket. Nem tudom, hogy pont most akarnák-e meneszteni.
Nem feltétlenül szubjektív. Múltkor volt szerencsém közvetlenül egy Real meccs után nézni, szeretett csapatunkat…hát szörnyülködve néztem a különbséget. Mindenki azt mondja, hogy a spanyol bajnokságban mennyivel több hely van a játekra, stb, holott csak mozognak a játékosok és így csinálnak helyet a másiknak. Nalunk meg úgy állnak a játékosok, mint katiban a gyerek. Ki ismerhető, statikus, sablonos játékunk van. Nincs csapatszintű védekezés (a top 10ből mi kaptuk a legtöbb gólt eddig.)
Indokolatlanul favorizál játékosokat is. És csak azért vagyunk harmadikak, mert mindenki mas is szórja a pontokat. Októberben még 2 ponttal vezettünk, mostanra 11 ponttal előttünk a sinter.
Reál remek példa. Nézem sok meccsüket. A mostani Alaves ellenit pl. simán überelte a mi legrosszabb meccsünk. Annyi, hogy náluk van a világ jelenlegi toronymagasan legjobb játékosa, aki rendre mentette a sejhajukat a 93. perc környékén. De ők is játszanak 1-2 nagyon jó meccset, meg 1-2 teljes horrort, ahol néha még kiscsapatok is jobbak náluk mezőnyben.
Idén még a City is hektikus, pedig nyilván ők a világ legjobb csapata, a világ tán taktikailag legjobb edzőjével. A túltöltött versenynaptár okozta sérülések és fáradtság eredménye, szerintem.
Ettől még mondom, a mondandó jó részével egyetértek, de szerintem ennél árnyaltabb a kép, plusz tényleg meg lehet nézni, hogy jött ki mondjuk a United Ole elküldésével, aki olyan Piolisan volt nem rossz, de nem is jó. Lehetne ennél sokkal rosszabb, az olasz mezőny elöl most elég sűrű, ha valami nem jól sülne el, büntetne az Atalanta-Roma féle mögöttünk lévő szekció. És szerintem erre van reális esély.
Meg arra is, hogy jön egy jó impact edző, behúzzuk az EL-t és versenyben leszünk a Scudettóért. De az a nyereség veszélye szerintem kisebb, mint ha nem jönne be a kövi házasság. Ezért akaródzik nehezen váltani az amcsiknak szerintem.
És az Alaves elleni meccs eredménye mi lett? Juve meccsekkel is vallatni lehetne, mégis 7 ponttal vannak előttünk. Viszont azt a Realnal kihagytad, hogy ott is sérült szintén a fél csapat, és Güleren kívül mindenki kezdő kaliber.
Nem hagytam ki, írtam, hogy szerintem szerte Európában alig van 1-1 csapat, ami stabilan jól teljesít, és ezt a túlterhelt versenynaptárnak tudom be.
És az az 1-2 is inkább csak eredményekben. Amikor a Reál 85ödször behúzza a szenvedős meccset a 95. percben, az félig mentalitás, félig egy extraklasszis játékos villanásai, de a játék pocsék. A Reál a világon az egyetlen csapat az elmúlt évekből, aki stabilan tud nyerni a 90+ percben is akár, rossz játékkal is. Ők a kivételek.
Játékban hirtelen a Leverkusent, Arsenalt, Tottenhamet tudom mondani, akik mindig ott vannak a szeren, eredménytől függetlenül. Esetleg a Pool, de ott már rezeg a léc.
Ez most egy nagyon kemény világ, főleg, hogy az egyre több gazdag klub elszívóereje miatt kb lehetetlen mély keretet kiépíteni az európaiaknak, egyszerűen nincsen annyi minőségi játékos, ahány jó vagy gazdag csapat van.
És ismétlem, nem Pioli leváltása ellen vagyok, csak abszolút megértem a nagy töprengést, mert ez messze nem rossz. Nézz át a La Manche túloldalára, és látni fogod, mi a rossz, pedig ott a kék és a vörös csapatoknak sokkal komolyabb játékosaik vannak.
Ez csak nem olyan jó. De nem is olyan rossz.
Most bárkit. A RedBird a játékosokat tekintve nem nagyon gondolkodik olaszokban, kérdés, hogy az edzőknél is ezt az elvet vallja-e.
Xabi Alonso nyilván esélytelen. Emeryre kevés esély van. De Zerbire lehet sansz, ha jövőre a Brighton sehol nem lesz. Thiago Motta remek munkát végez a Bolognánál.
Még két ötletem lenne. Az egyik a Nice edzője, Farioli, a másik meg Arne Slot (Feyenoord). Főleg utóbbiról tudnám elképzelni, hogy intenzív, korszerű futballt játszatna a Milannal.
Nagyon tartok a Motta féléktől, de persze be is jöhet.
Motta remek munkát végez a Bolognánál.
Én remélem, hogy végezheti még hosszú éveken át.
Pár évente felbukkan egy-egy Mottához hasonló edző, akik fantasztikusan elkapják a fonalat egy-egy kis-középcsapattal. Aztán a nagyobb (gödörben lévő) klubok elhiszik, hogy ezek az emberek csodát tudnak művelni.
Szerintem az ő kvalitásuk 😀 pont abban van, hogy sztárok nélküli kiscsapatból tudnak valamiféle csodát kihozni. Ezeknél a kluboknál csoda egy 5-6 hely, a szurkolóknak felér egy bajnoki címmel.
Bár azóta sok példa volt, de nekem Delneri a legemlékezetesebb. A Chievoval anno csodát művelt, aztán láthattuk a Juve és a Roma padján a nagy semmit.
Ott van Ranieri is. A Leicester szurkolók aranyba foglalják az embert, de egy jobb játékosállománnyal rendelkező Juve, Inter, Roma, Atletico szurkoló nem is emlékszik rá.