Stefano Pioli, a Milan edzője csalódottan nyilatkozott a Salernitana elleni 2-2-es döntetlen után és elmondása szerint a kialakított helyzetekből jóval több gólt kellett volna szerezni. Az olasz szakember szerint a saját hibáik miatt nem képesek megteremteni a következetességet az eredmények terén.
„Lehet, hogy irányítottuk a játékot, de sokkal hatékonyabbnak kellett volna lennünk azoknál a gólhelyzeteknél, amelyek adódtak a mérkőzésen. Több gólt kellett volna szereznünk ezen az estén, de nem volt meg bennünk a kellő figyelem és határozottság, ami lehetővé tette volna, hogy elkerüljük az ilyen kapott gólokat. Időnként másképpen kellett volna csinálnunk bizonyos dolgokat. Jól reagáltunk, megvoltak a helyzeteink és megpróbáltuk megnyerni a mérkőzést egészen a végsőkig, de sajnos nem sikerült megtalálni a következetességet, ami energiát, önbizalmat és erőt adott volna.” – mondta Pioli a meccs után.
„Sok dologban javulnunk kell, megyünk tovább. Megpróbálunk jobban teljesíteni és keményebben dolgozni, mint eddig. Problémát okoz a bajnokságban, hogy nem tudunk kialakítani győzelmi szériát és mindannyiunk részéről többet kell nyújtanunk.”
„Csalódottságot hagy maga után ez a mérkőzés, mint ahogy ez már többször is előfordult ebben a szezonban. Talán a legnehezebb az volt, hogy megtörjük a holtpontot, de ez sikerült és jól irányítottuk a játékot. Néhány alkalommal figyelmetlenek voltunk, amit ezen a szinten nem engedhetünk meg magunknak. Végül sikerült kiegyenlítenünk, de nem ilyen eredményt akartunk elérni. Ha ezek a helyzetek megismétlődnek, akkor fontossá válik a mentalitás és nagyobb figyelemre van szükség. Az első gól előtti szögletnél mindenki lemaradt, nagyobb figyelem és intenzitás kell. Sok dologért nagy árat fizetünk, ami miatt nem tudunk következetesen teljesíteni és ezek nagyrészt a saját hibáink miatt vannak.”
„Véleményem szerint az egyetlen pozitívum az volt, hogy nagy csapatként reagáltunk és a végsőkig arra törekedtünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ráadásul meg is voltak a lehetőségeink a győzelemhez. Az általunk kialakított helyzetekből 4-5 gólt kellett volna szereznünk. Nem gondolom, hogy ez a játékosok kvalitása miatt lenne, többre van szükség. Aztán kaptunk egy gólt egy távoli lövésből, miközben az egyik játékosunk a földön feküdt. Nem könnyű helyzet senkinek sem. Nem gondolom, hogy a játékosok feladták volna a meccset. Egyszerűen nem lett volna szabad hagynunk, hogy a Salernitana megszerezze a vezetést vagy egyáltalán azt, hogy visszajöjjön a meccsbe. Keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy nagy csapattá váljunk.”
„Ez egy nehéz helyzet, őszintén szólva túl sok a sérülés. Fikayo az egyik olyan játékos, aki a legtöbbet játszott és jól teljesített. A sérülések egy olyan probléma, amit gyorsan meg kell oldanunk. Egyértelmű, hogy mindent megteszünk a felkészülés, a megelőzés és a kezelés terén. Régóta dolgozunk együtt és jelenleg az elvégzett munka nem hozza meg a remélt eredményeket.”
3 hozzászólás
Mit irányítottunk??? Az első, meg az utolsó negyed órát esetleg…legalább annyi helyzete volt a Salernonak, mint nekünk, vagy közel annyi.
Lehet ezért van olyan sok sérültünk…mert már kitudja hanyadszor állunk neki még keményebben dolgozni. 🤦
Erről a meccsről elég lett volna egy mondatot mondani: „Kérem fogadják el a lemondásomat!”
Azért ebben a szezonban a csapatunk hiperszuper sztárja a 120 milliós sem tette tönkre magát, ha így halad Theo kielőzi a rúgott gólokkal.