Mauro Bianchessi, a Milan utánpótlás szektorának korábbi vezetője szerint Francesco Camarda még ebben a szezonban debütálhat a Rossoneri első csapatában.
A mindössze 15 esztendős Camarda a nyáron felkerült a Milan Primaverába és eddig 13 mérkőzésen 7 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki 605 játékperc alatt. Legutóbb az UEFA Ifjúsági Ligában a Paris Saint-Germain ellen volt eredményes és gyönyörű gólt ollózott, amellyel a csapat 3-2-re megnyerte a mérkőzést. Az olasz utánpótlás-válogatottban is termeli a gólokat és a szurkolók izgatottan várják, hogy vajon mikor fog bemutatkozni az olasz élvonalban.
2015-ben Mauro Bianchessi – a Milan utánpótlásának akkori vezetője – szerződtette a 7 éves Camardát, aki az évek során végigjárta a korosztályos csapatokat és elképesztő mennyiségben termelte a gólokat. Az olasz szakembert Camarda esetleges debütálásáról, valamint Davide Calabriáról és Gianluigi Donnarummáról is kérdezték.
„Meggyőződésem, hogy ebben a szezonban Camarda lehetőséget fog kapni az első csapatban. Véleményem szerint készen áll arra, hogy debütáljon a Serie A-ban.” – mondta Bianchessi.
„Calabria? Gyerek volt, amikor találkoztam vele és minden alkalommal izgalommal tölt el, amikor látom őt a Bajnokok Ligájában játszani. Talán közhelynek tűnik, de a mentalitása és az elszántsága miatt soha nem kételkedtem abban, hogy előbb-utóbb alapemberként és vezérként fog pályára lépni a Rossoneriben bizonyos színpadokon.”
„Donnarumma? A Milan elleni BL-meccsen ismét bebizonyította, hogy a világ legjobbjai között van a posztján. Nagyszerű személyisége van és rendkívüli bravúrokat mutatott be egy olyan stadionban, ahol ellenséges hangulat fogadta. Ez kicsit olyan, mint amikor valakit megcsalnak. Ismerem Donnarummát és tudom, hogy Milan-rajongó volt, most is az és az is marad. Kevesen ismerik a távozásának valódi okait.”
Bianchessi az interjúban kitért Rafael Leaóra is, akit a legjobbak között tart számon.
„Úgy gondolom, hogy Leao már most is a legjobbak között van. Rossz napjai bárkinek lehetnek. A PSG ellen láthattuk az igazi Leaót, akit Pioli fejlesztett és formált.”