Antonio Mirante, a Milan harmadik számú kapusa szerint a csapat jól kezdte a mérkőzést, irányította a játékot és nem érdemelt vereséget a Juventus ellen. A 40 éves hálóőr szerint 10 emberre fogyatkozva is nagy energiával és vággyal játszottak.
„Egyáltalán nem érdemeltünk vereséget. Jól kezdtük a meccset, irányítottuk a játékot, birtokoltuk és jól járattuk a labdát. Nyilvánvalóan kerestük a lehetőséget, hogy kihasználjuk a széljátékot, mert ott nagyon veszélyesek vagyunk az egy az egy elleni párharcokban. Nagy gólhelyzetünk is adódott Olivier számára, amit Szczesny hihetetlen bravúrral védett. A kiállítás nyilvánvalóan hatással volt a játékunkra, de nem a meccshez való hozzáállásunkra. Azt láttam, hogy a játékosok nagyon sok energiát tettek a meccsbe és nagyszerű volt látni, hogy küzdenek. Nehéz elfogadni ezt a vereséget. Hihetetlen energia van a csapatban és megvan a vágy, hogy segítsük egymást a nehézségek közepette is. Ez látható volt ezen a mérkőzésen is, miután emberhátrányba kerültünk. Ennek mindig így kell lennie, mert ilyen hozzáállással és vággyal nagyszerű dolgokat érhetünk el.” – mondta Mirante a meccs után.
„Ez egy csalódást keltő vereség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt érzelmes számomra ez a mérkőzés. Nem könnyű harmadik számú kapusnak lenni, de tisztában vagyok a szerepemmel. Sajnos tudom, hogy mennyi idős vagyok ás ezt megpróbálom félretenni minden nap az edzéseken. Jót tesz nekem, hogy ilyen csapattársakkal dolgozhatok együtt, lépést kell tartanom velük és ugyanolyan energiával, vággyal és kvalitással kell dolgoznom, mint ők.”
„Nagy energia és vágy van a csapatban. Ezen a meccsen emberhátrányban tudatosult bennem, hogy milyen erős csapatszellem van. Ez jelentheti a különbséget.”
„Nyugodt ember vagyok. Mindig jól kell edzenem. Volt egy kis érzelem bennem, de aztán amikor pályára lépsz, csak a játékra koncentrálsz. Nagyszerű volt ilyen hosszú idő után újra játszani. Nagyon sajnálom a vereséget, mert nem érdemeltük meg. Egy védekező csapat ellen játszottunk, nem volt egyszerű. Locatelli gólja? Könnyű lövés volt, de sajnos nem tudtam szólni Radénak, hogy mozduljon el. Sajnálom, mert ez egy védhető lövés lett volna.” – tette hozzá a harmadik számú kapus.
Mirante ezt megelőzően két és fél évvel ezelőtt, 2021 áprilisában lépett pályára a kezdőcsapat tagjaként a Serie A-ban, méghozzá a Roma színeiben a Torino ellen.
11 hozzászólás
Dehogynem érdemeltétek meg. 1 kapura lövésetek volt. Hogy akartok így meccset, meccseket nyerni ha nem tudtok gólt rúgni meg támadni….
A Juventusodnak még nulla a kiállításig, söt csak a második félidőben találtak el, mikor már 11 emberrel majdnem felértek a szintünkre
Sőt, ha nem pattan meg az lövés, behúzzuk a meccset!
Nem ártana értelmezni a leírtakat. A „nem érdemeltünk vereséget” nem azt jelenti, hogy megérdemeltük volna a 3 pontot – erről szó sincs -, hanem azt, hogy rászolgáltunk volna a döntetlenre.
„Hogy akartok így meccset, meccseket nyerni…” Azért nyertünk már párat idén is, azt a 21 pontot nem a szél hordta össze…
Jó, igen igazad van, nem úgy gondolta hogy 3 pontot érdemeltek volna, és én is kicsit még a dühösség hatása alatt vagyok hogy már meccsek óta impotensek vagyunk elől, és szerintem tegnap jobb volt a Juve és már a kiállítás előtt is jobb helyzetei voltak mint a Milannak. És igen nyertünk 7 meccset de azért be kell vallani hogy az utolsó meccsek elég keservesek.
Nézd vissza azt az első félidőt… néha tényleg volt a labda a Juvénál, kb ennyi volt a részükről a foci.
De mégis több helyzetük volt. Mit érünk azzal ha nálunk a labda és nem tudunk semmit sem kihozni belőle? Nem a labda tartásra játszák a meccset hanem a gólokra.
Igazad van sok mindenben. De ha nagyon ideges vagyok akkor sem írok olyat, hogy az ellenfélre fogadok. Akkor törjön el a kezem ha csak ilyenre gondolok. Az x-et simán megérdemeltük volna
Dehogy volt. Tényleg nézd vissza azt az első félidőt, amíg 11 vs 11-en voltunk. Nekünk volt 3 kaput nem, és 1 kaput eltaláló lövésünk. Ezek natúr tények. A Juvénak volt két kaput nem el találó ezen idő alatt. Ráadásul nekünk ezalatt nagyon sok olyan esetünk volt, amiből épp nem lett helyzet, mert kicsit pontatlan volt az utolsó passz, beadás, stb. A Juvénak meg kb ez a két kaput el nem találó lövés volt az egész félidei teljesítménye.
Vagy ha a félidőt nem akarod visszanézni, nézz highlightsot, ott is kiderül, hogy kétszerannyi helyzetünk volt + még több majdnem helyzetünk. Vagy itt percekre bontva is láthatod. https://oddspedia.com/football/juventus-ac-milan-65192
Bocsánatot kérek az öregtől, jobban be voltam szarva tőle, de hozta a kötelezőt. Ha nem pattan meg, akkor valószínűleg Locatelli lövését is simán fogja.