Pierre Kalulu felépülése a tervek szerint alakul és a várakozások szerint kihagyja a soron következő két mérkőzést is az októberi válogatott szünetet megelőzően.
A francia középhátvéd szeptember elején izomsérülést szedett össze a csapat edzésén a válogatott szünet alatt, ezáltal nem állt Stefano Pioli rendelkezésére a Newcastle elleni BL-meccsen, valamint az Inter, a Verona és a Cagliari elleni bajnokin sem. Az elmúlt időszakban speciális terápiát végez a felépülés elősegítése érdekében.
A MilanNews tájékoztatása szerint Kalulu az elmúlt órákban orvosi vizsgálatokon vett részt, hogy felmérjék az állapotát a felépülés kapcsán. A 23 éves védő a bal egyenes combizmában bajlódik sérüléssel és a felépülése a terveknek megfelelően halad.
Kalulu várhatóan az októberi válogatott szünet után térhet vissza a pályára, ami azt jelenti, hogy biztosan ki kell hagynia a hétvégi Lazio elleni mérkőzést a Serie A-ban és a jövő héten rendezendő Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-összecsapást. Ezt követően válogatott szünet következik és a Milan szakmai stábja bízik benne, hogy Kalulu ekkor már megkezdheti az edzéseket.
Rajta kívül három játékos nincs bevethető állapotban sérülés miatt, nevezetesen Ismael Bennacer, Mattia Caldara és Rade Krunic.